galéria megtekintése

Quaestor-ügy: Ezer sebből vérzik Lázár és a Kehi magyarázkodása

Erősen kétséges, hogy jogszerűen szakította félbe a Kehi az MFB „feljelentése” nyomán elrendelt 2011-es vizsgálatát az ETO Park ügyé­ben. A hivatal ebben az ügyben nem is fordult annak idején semmilyen illetékes hatósághoz. Az ügyről több akkori kormánytagnak is tudomása lehetett.

Számos elemében vérzik a kormányzati kommunikáció annak kapcsán, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) miért szakította meg az MFB-nek az ETO Park ügyében tett feljelentése nyomán 2011-ben elindított vizsgálatát.

„A rendőrség és az ügyészség nem találja az MFB-nek az ETO Park ügyében tett 2011-es feljelentését” – írtuk egy hete, emlékeztetve arra, hogy a bank 2010-ben hivatalba lépett vezetése is bejelentette: „átvilágította az MFB-t, és több gyanús hitelezési ügyben feljelentést tett”. A Kehi akkor azt válaszolta lapunknak, hogy a hitelügyletekkel kapcsolatban hat büntetőeljárás indult, s megállapításaik szerint azokban együttesen 47 milliárd forint kár érte az MFB-t, vagyis azon keresztül az államot.

Nem véletlen, hogy sem az ügyészség, sem a rendőrség nem találta az ETO Park ügyében tett feljelenést. A Kehi elismerte ugyanis, hogy a konkrét ügyben nem is fordult annak idején az illetékes hatósághoz, mert a vizsgálatot megszakította. Arra, hogy ezt a tényt korábban miért hallgatták el lapunk elől, most azt a választ kaptuk, hogy azért, „mert ilyen kérdést nem tettünk fel”. Így arra sem válaszoltak, hogy az ETO Park hitelezése miatt miért nem tettek annak ellenére sem feljelentést, hogy azt az MFB is bűncselekménygyanúsnak minősítette.

 

A Kehi magyarázata azért több mint furcsa, mert az MFB 2011-es feljelentései közül kérdésünkben kizárólag a Quaestor-ügyhöz köthető ETO Park-beruházást nevesítettük. Szerettük volna megtudni azt is, hogy mi volt a vizsgálat megszakításának oka. A Kehi válaszában egy már a második Orbán-kormány alatt elfogadott kormányrendeletre hivatkozik, amelynek értelmében a hivatal elnöke indokolt esetben valóban megszakíthat egy vizsgálatot. Akkor például, ha soron kívüli kormányzati ellenőrzési feladatot kapott, illetve a vizsgálat vezetője vagy a kormányzati ellenőr akadályoztatva volt – de ilyen érvek eddig nem hangoztak el.

Szabó Miklós / Népszabadság

Egyelőre nem kaptunk választ arra sem, hogy vajon – az eljárásrendnek megfelelően – a vizsgálat megszakításáról ­értesítették-e írásban a vizsgált szervezetet. Ennek azért van jelentősége, mert ha ez megtörtént, akkor az MFB-nek mindenképpen lépnie kellett volna.

Az MFB a kormányzati vizsgálattól függetlenül is feljelentést tehet a rendőrségen vagy az ügyészségen. De ha az MFB nem tudott a vizsgálat felfüggesztéséről, akkor a Kehinek kellene megmagyaráznia, hogy miért nem tájékoztatta a vizsgált szervezetet.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter cikkünk megjelenése után azzal ­magyarázta a vizsgálat megszakítását, hogy tudomása szerint a ­Kehi arra ­kérte az MFB-t: változtassa meg a Quaestorral kötött hitelszerződéseket úgy, hogy azok jobban védjék a bank érdekeit a kockázatokkal szemben. Szerinte az MFB legfőbb érdeke az volt, hogy a kölcsönök törlesztése folyamatos legyen.

Csakhogy a Kehire vonatkozó kormányrendeletnek a vizsgálatok megszakítására vonatkozó előírásai közt nincs ilyen kitétel. Nem mellesleg információink szerint ez év februárjáig az ETO Park-beruházásban közvetlenül érdekelt Quaestor-cég folyamatosan törlesztette adósságát.

Mindezekkel együtt is tény, hogy 2011-ben a kormány több tagja, de Fellegi Tamás, az MFB feletti tulajdonosi jogokat gyakorló gazdasági miniszter, Navracsics Tibor, a Kehit felügyelő közigazgatási és igazságügyi miniszter bizonyosan tudta, hogy valami nincs rendben a Quaestor körül. Valószínűtlennek tűnik az is, hogy a Győrhöz még ma is ezer szállal kötődő Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági és külügyminiszter fülébe mindezekből semmi nem jutott el.

Miután a Quaestor beborult, a Kehi újra aktivizálta magát, de most már nem szakította meg a vizsgálatát, hanem feljelentést tett. Arra a kérdésünkre a hivatal nem adott érdemi választ, hogy a 2011-es MFB belső vizsgálat és az ő vizsgálatuk azonos megállapításokra jutott-e. „A vizsgálat jelenleg is folyamatban van, ezért annak megállapításairól tájékoztatás adása nem áll módunkban” – írták kérdésünkre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.