galéria megtekintése

Orbán visszatér az erőhöz

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 23. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

„Ma már nem az erő a legfontosabb. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem” – jelölte ki az új irányt Orbán Viktor egy május végi beszédében. A migrációs válság kezelésével azonban – az Ipsos szerint– 300 ezer új támogatót szerzett a pártjának. Most már hallani sem akar konszolidációról, és arra készül, hogy az őszi kongresszuson lenyomja a fanyalgókat.

A tavasszal tervezett stílusváltásról, a háborús retorika feladásáról szólt Orbán Viktor júniusban a kormánypárti Napi Gazdaságnak adott interjújában is. „Nem lehet állandóan hadba hívni” – nyilatkozta a kormányfő, bár két hónappal korábban még a „finnyáskodókat” hibáztatta, és azt állította, azért gyengült a Fidesz és veszített a veszprémi választáson, mert „nem harcolunk eléggé, de legalábbis nem harcolunk elég jól”.

Lezárja a nyitott személyi kérdéseket
Lezárja a nyitott személyi kérdéseket
Bruzák Noémi / MTI

Kormányzati források szerint a miniszterelnök májusban valóban rászánta magát az irányváltásra. Meggyőződése ellenére – 2014 őszén még a „konszolidáció” szót is száműzni akarta a párt kommunikációjából – kész volt kiegyezni a békésebb politikára vágyó jobboldali értelmiséggel, a Fidesz konszolidációt követelő idősebb politikusaival. Még az orbáni politika mellett 25 éve következetesen kiálló Kövér László is bírálta régi harcostársát, így szót emelt a miniszterelnök környezetéhez tartozó vállalkozók meggazdagodása ellen.

 

A májusban tervezett irányváltás egyben cáfolja azt az új keletű kormányzati propagandát is, mely szerint Orbán a nemzeti konzultáció meghirdetésétől kezdve tudta, hogy a bevándorlóellenes kampány sikeres lesz, a migrációs válság olyan szintet ér el, hogy minden más kérdést – így a fideszes politikusok súlyos botrányait, a korrupciógyanús ügyeket, az Orbán–Simicska-háborút – kiszorít a médiából.

„Tavasszal tájékozódtunk a bevándorlási hivatalban. Túlzásnak gondoltuk, amikor közölték velünk, hogy akár 120 ezer is lehet a menekültek száma. Most már 250 ezer felett járunk” – mesélte a kormánypárt egyik neve elhallgatását kérő képviselője, mennyire meglepte a Fidesz politikusait a nyári migránshullám.

Hiába rukkolt elő az év első felében a Habony Árpád irányította kommunikációs stáb újabb és újabb ötletekkel, májusban még a kormánynak dolgozó Nézőpont mérése is azt mutatta, hogy a Fidesz stagnált, továbbra is 10 százalékponttal volt lemaradva attól, amit a közvélemény-kutatók egy évvel korábban – a választások után – mértek a pártnak. Előbb a veszprémi választáson elveszítették a parlamenti kétharmadot, majd áprilisban Tapolcán legyőzte a Fideszt a Jobbik.

Az öt nagy kutatócég adatait nézve jól látható, hogy a Fidesz népszerűsége 2014 utolsó hónapjaiban szakadt be – miközben a Jobbiké növekedett. Erre az időszakra tette meg a hatását „az egész pályás letámadás”: az RTL-ellenes reklámadó, az USA érdekeit sértő oroszbarát politika, a meglebegtetett internetadó, a katasztrofálisan kommunikált útdíj, a Fidesz-közeli vállalkozók gátlástalan nyomulása. Nyárelőn, amikor a miniszterelnök „konszolidációt” hirdetett, igencsak csehül állt a nemzeti konzultáció is. Május elején postázták a kérdőíveket, de a hónap végére a 8 millió nyomtatványból csak 200 ezret küldtek vissza az állampolgárok.

Júliusra viszont több mint egymillióan válaszoltak a menekültek ellen hergelő kormányzati konzultációra. Nyár végére pedig az Ipsos hétfőn publikált mérése szerint 300 ezer támogatót hódított vissza a Fidesz. Ez egyben a még el sem kezdett „konszolidáció” végét jelenti, fideszes források szerint Orbán visszatér az erő politikájához. A jövő évi költségvetés előrehozatalával egyébként is arra készült, hogy az őszi kongresszuson rendezi a személyi kérdéseket, és összeállítja azt a hozzá hűséges stábot, amellyel akár a 2018-as választásoknak is nekivághat.

Miközben Orbán nem szereti a minisztercseréket, fél nap alatt lezavarta Hende Csaba leváltását. Több forrásból is úgy értesültünk, továbbra sem tett le arról, hogy Kövért kérje fel Áder János 2017-es távozásakor az államfői posztra. Bár a választmány elnöke húzódozik, ha mégis vállalná, a Fidesz „lelkiismeretének” tartott Kövérnek a törvény értelmében még a pártból is ki kellene lépnie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.