Egy magánberuházásra ugyanakkor alapvetően más szabályok vonatkoznak, mint egy állami beszerzésre. Ha a Mercedes autógyárat kíván építeni Kecskeméten, nyilván nem kötelező megtendereztetni, hogy nem akar-e esetleg valaki más is ugyanott autókat gyártani. Az állam azonban másként vásárol: ha például a kormányzati autópark cseréjéről van szó, ott sem döntheti el a miniszterelnök, hogy konkrétan milyen autótípust vesznek. Ki kell írni egy közbeszerzést a megadott paraméterekkel, és ki kell választani a legjobb ajánlatot. Ez sokszorosan igaz a magyar éves GDP 10 százalékát kitevő atomerőmű-építésre, amely teljes egészében közpénzből valósul meg: nem csak a versenyt, illetve annak tisztaságát kell garantálni, hanem azt is, hogy az állami forrás megjelenése ne torzítsa el azt a piacot, amelyre a közpénzből létrehozott új szereplő belép.
– Egyszerű kereskedelempolitikai vitáról lenne szó, ahogyan Lázár János és Orbán Viktor is említette?
– Az Európai Bizottság és a kormány között nem a magyar kereskedelempolitika vagy a szerződéskötés szabadsága a konfliktus tárgya, hanem egyrészt a közpénzek felhasználása – hiszen egy teljesen átláthatatlan folyamat során választották ki az orosz beruházót, és verseny híján azt sem garantálja senki, hogy a legjobb technológiát vesszük meg a legjobb áron –, másrészt pedig az, hogy egy állami nukleáris beruházás során is érvényesíteni kell-e az uniós jogot, vagy ki lehet cselezni az EU előírásait egy államközi szerződéssel. A kormány itt lényegében lobbizással vádolta meg a Bizottságot, miközben éppen az Orbán-kabinet lép fel egy konkrét vállalat, az orosz Roszatom lobbistájaként, amikor mindenki mást kizár az üzletből, és ennek érdekében az európai jogot is megsérti.
– Vannak a vonatkozó joganyagban olyan speciális szabályok, amelyek megkülönböztetik az atomerőmű-vásárlást minden egyéb beszerzéstől?
– Elvileg lehetnek egyedi körülmények, amelyek akár a közbeszerzés elhagyását is indokolhatják, például akkor, ha annyira sürgős az adott beszerzés. A Bizottság éppen azt vizsgálta meg, hogy volt-e ilyen sajátos külső feltétel a paksi bővítés esetében, és arra jutott, hogy lett volna idő a tendereztetésre, vannak versengő beszállítók, vagyis minden adott lett volna egy pályázat kiírásához. Egyébként 2013 végéig maga a kormány is nemzetközi tender kiírására készült, az összes előkészítő dokumentum a pályáztatás megalapozását célozta. Az egész energetikai szakmát sokkolta, amikor bejelentették, hogy ismeretlen okokból a tender elhagyása és az orosz partner kiválasztása mellett döntöttek. Hogy miért, azt ma sem ismerjük, én is sikertelenül próbáltam kikérni a moszkvai tárgyalások emlékeztetőjét, amelyekből a valódi ok, vagy az alku néhány fontos részlete kiderülhetne.
– Az előző kérdés arra is vonatkozott, hogy a nukleáris beszerzésekben az európai szerződések bizonyos jogosítványokat eleve az EU-ra ruháznak.
– Valóban, ráadásul a joganyag ezen a téren mostanában még bővült is, az utóbbi években központi elem lett az energiafüggetlenség biztosítása, vagyis annak garantálása, hogy semelyik tagállam ne függhessen kizárólagosan egyetlen szállítótól. Ezért kellett felbontani és jelentős pontokon módosítani a már megkötött magyar-orosz nukleáris üzemanyag-szállítási szerződést, lehetővé téve, hogy ha lesznek új blokkok, akkor azoknak a fűtőanyagellátásába a Roszatomon kívül más is bekapcsolódhasson – Orbánék ugyanis itt is évtizedekre monopoljogot adtak volna az orosz cégnek.
– Milyen kötelezettségei vannak egy tagállamnak az EU-val folytatott egyeztetésre? A kormány visszatérően arra hivatkozik, hogy az orosz-magyar nukleáris együttműködési megállapodást a Bizottság jóváhagyta, ahogyan az a Manuel Barroso által írt levélben is szerepel.
– A Barroso-levél arról szól, hogy a kormány a megállapodás megkötéséről tájékoztatta a Bizottságot, és az EU nem emelt ellene elvi kifogást. Ez a tény önmagában is cáfolja azt mostani érvelést, hogy a vita arról folyna, van-e joga Magyarországnak Oroszországgal szerződést kötni. A szóban forgó egyezmény ugyanakkor nem véste kőbe magát a beruházást, például az sem derül ki belőle, hogy milyen típusú rektorblokkokat építenénk. Ráadásul Barroso tételesen is felhívta rá a figyelmet, hogy más jogszabályoknak, például a közbeszerzésekről és az állami támogatásokról szóló uniós előírásoknak is meg kell felelnünk a későbbi szerződéskötések során. A kormány ennek az intésnek a tudatában írt alá szabálytalan szerződéseket a Roszatommal.
– A vita kezdete óta lehet hallani olyan véleményeket Brüsszelből, hogy a kormány alapvető információkat és dokumentumokat sem hajlandó megosztani a Bizottsággal, arra hivatkozva, hogy ezek a magyar törvények szerint titkosak – miközben itthon mindig arra hivatkoznak, hogy mindent átadtak, amit az EU kért.
– Az én ismereteim szerint is visszatérő probléma, hogy az iratokhoz történő hozzáférés nem akadálytalan, a kormány csak irracionálisan hosszú határidőkkel, ismételt felszólításra hajlandó információkat szolgáltatni a paksi szerződésekről.
– Helytálló az a megállapítás, hogy az uniós jog szempontjából engedély nélküli beruházás zajlik most Pakson?
– Lehet folytatni a beruházást, de annak tudatában, hogy fennáll egy komoly jogvita a Bizottsággal, amelynek még nem látszik a vége, és akár az is lehet a kimenetele, hogy az Európai Bíróság a szerződések felbontására kötelezi Magyarországot, és eltiltja a projekt megvalósításától. Mostantól a kormány hazárdjátékot folytat, és minden fillért az adófizetők kockázatára költ el Pakson úgy, hogy talán a teljes ráfordítás kidobott pénzzé válik. Az értelmes reakció az lenne, ha a kötelezettségszegési eljárás megindítása miatt felfüggesztenék a munkálatokat a végleges döntésig – ezt tették egyébként például Nagy-Britanniában is a már említett Hinkley Point C beruházás esetében, ahol az Európai Bíróság döntésére várnak. Az uniós alapszerződés a Bizottsággal folytatott jóhiszemű együttműködésre kötelezi a tagállamokat – ha a kormány változatlan tempóban robog tovább, mint egy elszabadult úthenger, az jóhiszeműség és együttműködés helyett inkább ostobaságnak tűnik.
