Ligeti Miklós, a Transparency jogi igazgatója ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a tényleges költségeket persze nem ismerik, mert a hirdetésekre, a kampányrendezvényekre és a direkt marketingre fordított összegeket a listaárak alapján számolták. A pártok szívesen hangoztatják, hogy jelentős kedvezményeket kaptak, ami viszont Ligeti szerint tiltott pártfinanszírozásnak minősülne. Politikai szervezetek a hatályos szabályok alapján természetbeni juttatást sem fogadhatnak el gazdasági társaságoktól – emelte ki –, mert az súlyos korrupciós kockázatot jelent. Vagyis: aki a szolgáltatásait olcsóbban kínálja, utóbb benyújthatja a számlát.
A törvényes küszöböt különben az időközi választásokon is túllépték a civil szervezetek szerint. A limit ezúttal ötmillió volt, ennek ellenére a Fidesz Veszprémben 22 milliót, Tapolcán pedig majdnem húszmilliót, míg a Jobbik kilenc, illetve 14 milliót fordított a kampányra. Ugyanakkor Kész Zoltánra Veszprémben nyolc és fél milliót, a baloldali pártszövetség jelöltjére Tapolcán 13 milliót költöttek. Az LMP viszont ezúttal is igen mértéktartónak bizonyult a maga két-három milliójával.
Az ÁSZ tehetetlen
A pártok önbevallásukban viszont állítják, hogy szabályosan jártak el: a Fidesz 984 milliót, a Jobbik 840 milliót, a baloldali összefogás 820 milliót ismert el. A Transparency tavaly júniusban kérte ugyan az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy a beszámolókat vessék össze a valósággal, de csak azt a választ kapták, hogy a számvevők „ellenőrzési hatásköre kötött”, és csak a törvényben meghatározott keretek között vizsgálódhatnak. Az ÁSZ idén márciusban közzétett jelentése szerint végül arra a következtetésre jutott, hogy a parlamenti mandátumot szerzett pártok „kampánytevékenységre fordított összes kiadásai nem haladták meg a törvényben rögzített értékhatárt”.
A civil szervezetek szerint aggályos az is, hogy
a kamupártok következmények nélkül csapolhatták meg az államkasszát.
Ezek a szerveződések 4,2 milliárd forinthoz jutottak, amiből 3,4 milliárdot – az országos lista alapján járó kampánytámogatást – készpénzben kaptak, amit bármire elkölthettek. A kampánymonitor adatai szerint a kampányra biztosan nem sokat fordítottak, mert látható politikai marketingre csak 320 millió ment el. Csaknem négymilliárd forint sorsa így ismeretlen, és a Fidesz kérelmére lefolytatott ÁSZ-vizsgálat sem ad magyarázatot arra, hová lett a pénz.
Megbukott a kampányfinanszírozásról szóló törvény – állítja mindezek alapján Ligeti Miklós. A rendszer szerinte teljesen alkalmatlan arra, hogy kiderüljön például az: honnan volt pénzük a tavalyi országgyűlési választáson mandátumot szerző pártoknak az államtól kapott 3,4 milliárdnyi támogatást több mint kétszeresen meghaladó, összesen 7,5 milliárd forintba kerülő kampányra. A kamupártok esetében meg azt nem tudni, hová tettek csaknem négymilliárd forintot – tette hozzá.
A korrupció ellen küzdő szervezetek már 2013 őszén jelezték, hogy
a kampányfinanszírozás új szabályai magukban hordozzák a visszaélés lehetőségét.
Pontosan lehetett ugyanis tudni, hogy megjelennek majd a bizniszpártok, ezért a civilek kezdeményezték a törvény módosítását, de a jogalkotó a füle botját nem mozgatta. A Korrupció Elleni Nemzeti Programban pedig a párt- és kampányfinanszírozás már nem is jelenik meg kockázati tényezőként, hanem csak annyi szerepel benne, hogy ezen a területen „jelentős előrelépések történtek”.
A civilek változást szeretnének, de nem kíváncsi rájuk senki
A civilek másként gondolják. László Róbert, a Political Capital választási szakértője bejelentette: szerdán nyílt levélben fordultak a parlamenti képviselőkhöz, s arra kérik őket, szigorítsák a kampánytámogatás felhasználásának szabályait. Egyebek mellett azt javasolják, hogy a pártok – az egyéni jelöltekhez hasonlóan – kincstári kártyán kapják meg a pénzt, azzal tételesen, s bárki számára hozzáférhető módon számoljanak el, és ha egy politikai szervezet támogatottsága nem éri el a két százalékot, a támogatást fizettessék vissza.
Az önkormányzati választások kapcsán a sajtótájékoztatón elhangzott: még elvi kockázata sincs annak, hogy a pártok lebuknak, mert nincsenek szabályok. Tehát bárki annyit fordíthat a kampányra, amennyit csak tud vagy akar. Tavaly ősszel a jelölő szervezetek különben csaknem hárommilliárdot költhettek, és az éllovas több mint kétmilliárddal a Fidesz volt. A baloldal 418 milliót, a Jobbik 280 milliót, az LMP ötvenmilliót áldozott ilyen célra.
Számon kérhető jogszabályi előírások hiányában a 2014-es önkormányzati választások előtt arra hívták fel a civilek a képviselő- és polgármesterjelölteket, hogy csatlakozzanak az Önkormányzati Minimum-programhoz, amely többek között azt célozta meg, hogy az előterjesztéseket, a testületi ülések jegyzőkönyveit, a helyhatóság által kötött szerződéseket és a vagyonnyilatkozatokat elektronikusan kereshető formában tegyék közzé az interneten. A hatvanezer indulóból azonban mindössze kétszázan vállalták, hogy készek tenni valamit a települések működésének ellenőrizhetősége érdekében. Közülük 43-an szereztek mandátumot, egyikük – Karácsony Gergely – ma Zugló polgármestere.
Eddig húsz képviselő-testület tűzte napirendre a vállalások teljesítését, és kilenc önkormányzat fogadott el átfogó átláthatósági szabályokat – mondta Koncsik Anita, a K-Monitor jogi vezetője. Hangsúlyozta, hogy továbbra is várják a helyi közügyek teljes nyilvánossága iránt elkötelezett települések csatlakozását.
Az Átlátszó.hu egyébként 2013-ban indította el a Helység kalapácsa sorozatot, amelynek keretében próbálták feltárni a helyi média és a települések vezetőinek kapcsolatát. Ennek folytatása volt az önkormányzati választások körüli anomáliákat kutató projekt. Kiderült, hogy egy-egy helyi potentát – polgármester, jegyző, önkormányzati képviselő – a pozíciójából következőnél jóval nagyobb informális hatalommal rendelkezik. A nagyobb településeken ennek egyik megnyilvánulása az a kapcsolati háló, amely az adott személy körül kialakult: jellemzően rokonok, barátok és üzleti partnerek irányítják a város vagyonával és pénzével gazdálkodó cégeket.
A négy együttműködő szervezet közös programja keretében készült A Szegények voksa című tanulmány is, amelyből az derül ki, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek egyes településein a polgármesterek manipulálták a választókat a közmunkában való részvétel lehetőségével. Vagyis azzal zsarolták őket, hogy amennyiben „rossz" helyre teszik az ikszet, kiesnek a közfoglalkoztatásból
