galéria megtekintése

Lázár nem mond le, Rogán miniszter lesz

6 komment


Csuhaj Ildikó

Lázár állítólag elérte Orbánnál, hogy Rogán ne zavarhassa a felségterületét. A körvonalazódó kompromisszum szerint Rogánból is miniszter lehet, Lázárétól jól elkülönülő portfólióval.

Szinte bizonyos, hogy nem mond le posztjáról Lázár János, miután az Orbán Viktorral hétfőn folytatott többszöri tárgyalásain elérte, hogy Rogán Antal (aki a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz) ne az ő általa vezetett Miniszterelnökség szervezetéhez tartozzon – tudta meg a Népszabadság kormányzati forrásból.

Rogán és Lázár viccelődnek a hétfői plenáris ülésen. Helyreállt a harci béke?
Rogán és Lázár viccelődnek a hétfői plenáris ülésen. Helyreállt a harci béke?
Veres Viktor / Népszabadság

Így most szinte bizonyosnak látszik, hogy Rogán kormánytag lesz, bár forrásaink azt még nem árulták el, hogy államtitkári, vagy valamilyen miniszteri „fokozatban”. (Késő délután viszont a parlament folyosóján több kormánytag is úgy tudta, hogy Rogán miniszter lesz.)

 

A hétfői háttéregyeztetéseken nagyrészt az is körvonalazódott, hogy Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak két, jól elhatárolt portfóliója lesz: a Miniszterelnökség vezetőjének hatásköre nem sérül, Rogán pedig a kormányzati politikai kommunikációért lesz felelős.

Orbán Viktor a parlamenti folyosón munkatársunk kérdésére, hogy Lázár biztosan marad-e a helyén, mosolyogva úgy válaszolt:

„csak bevándorlási kérdésekkel foglalkozom”.

Az ülésteremből távozó Rogán Antal egy újságírói kérdésre – hogy lemond-e Lázár János –, szintén mosolyogva úgy reagált:

„Dehogy!”

Az üggyel kapcsolatban még további egyeztetések lesznek, ahol véglegesíthetik az új kormányzati felállást és Rogán portfólióját.

Orbán Viktornak tapsol Lázár János a parlament hétfői ülésén
Orbán Viktornak tapsol Lázár János a parlament hétfői ülésén
Veres Viktor / Népszabadság

Késő délután Lázár János újságíróknak nyilatkozva megerősítette a Népszabadság információját, miszerint a döntés megszületett, Rogán Antal nem a Miniszterelnökségen - vagyis nem Lázár beosztottjaként - fog dolgozni. Megnyugtatónak nevezte a felelősségi körök elhatárolását, Rogánról pedig már mint a munkatársáról beszélt.

Lapunk azon kérdésére, hogy Rogán miniszterként lesz-e a munkatársa, Lázár azt válaszolta, hogy ezt vagy Orbán Viktor fogja bejelenteni, vagy ő maga, Rogán Antallal közösen.

Arra a kérdésre pedig, hogy elégedett-e a megszületett kompromisszummal, a Miniszterelnökség vezetője azt felelte: nem az a kérdés, hogy ő elégedette-e, hanem az, hogy ő és Rogán Antal közösen segítség azt, hogy a kormány sikeres legyen.

Lázár ugyanakkor nem mondta ki, hogy nem mond le tisztségéről, ehelyett visszakérdezett:

"Volt szó arról, hogy lemondok?"

Volt bizony, nem is egyszer. Lázár János esetleges távozásáról azt követően jelentek meg találgatások, hogy a Népszabadság májusban megírta: Rogán Antal - akkori Fidesz-frakcióvezető - miniszterelnöki kabinetfőnök lehet. A Figyelő pedig azt írta, hogy Lázár az üzleti életbe távozhat, legalábbis német barátai ezt tanácsolták neki.

Orbán: Miért kell kerítés? Mert működik!

Orbán Viktor szerint veszélyben van Magyarország és Európa is a menekültáradat, „a tömeges népvándorlás” miatt. A miniszterelnök európai cselekvési tervet sürgetett a parlamentben, mert „akit lerohannak, az nem tud befogadni”. A parlament hétfői üléséről szóló tudósításunkat itt olvashatják.

A Miniszterelnökség vezetőjének esetleges távozása még a múlt heti velencei frakcióülésen is szóba került. „Lázár János lemondása is benne van a pakliban” – fogalmazott akkor a Népszabadságnak egy magas rangú fideszes politikus, miután Rogán Antal maga jelentette be: a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz október 1-től.

Lázár elérte, amit akart
Lázár elérte, amit akart
Veres Viktor / Népszabadság

Ezzel Rogán Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársává lép elő, és mint miniszterelnöki kabinetfőnök olyan falat vonhatott volna a kormányfő köré, hogy azon Lázár János is nehezen juthatott volna át. Ez azért jelenthetett politikai veszélyt az eddigi szuperminiszter számára – írtuk korábban –, mert ha nem lesz közvetlen napi kapcsolata Orbán Viktorral, akkor az általa vezetett Miniszterelnökség, illetve a személyes teljesítménye is politikai riválisának, Rogán Antalnak az interpretálásában jut el a miniszterelnökhöz, ha referál neki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.