galéria megtekintése

Lázár leléphet a színről Rogán miatt

Valószínűleg nő az esélye, hogy Rogán Antal Orbán Viktor kabinetfőnöke lesz, mert a Figyelő azt írta: Lázár János mérlegeli, hogy visszavonul a politikától, és a német üzleti világba távozik. A hírrel – amit Rogán „jól irányított sajtókacsának” minősített – nyilván Orbán Viktort tesztelik. Érdekesség: a miniszter épp tegnap jelentette ki, hogy nem ért az üzleti szférához.

Lázár János minden bizonnyal teszteli Orbán Viktort, sőt ezen túlmenően valószínűleg nyomást is akar gyakorolni a miniszterelnökre a Figyelő ma megjelent cikkével, melyben az újság meglebegteti: német barátai tanácsára a szupertárca minisztere egy időre kiszállna a politikából. A lap cikkét olvasva nem derül ki egyértelműen, hogy mikor távozna a Miniszterelnökséget irányító Lázár János, most, vagy 2018 után – azt írják ugyanis, hogy a Fidesz újabb választási győzelme esetén már nem vállalna miniszterséget.

Rogán: Irányított kacsa

Jól irányított sajtókacsának, sajtópletykának nevezte Rogán Antal egy más témában tartott sajtótájékoztatón a Figyelő Lázár János visszavonulására vonatkozó információját. A Fidesz frakcióvezetője újságírói kérdésre azt mondta, elég hosszú ideje van már a politikában ahhoz, hogy egy ilyen sajtókacsának ne üljön fel és ne kommentálja azt.

Munkatársunk kérdését (beszélt-e már Orbán Viktorral a kabinetfőnöki kinevezéséről), Rogán  elhárította. Azt mondta, nem olyan régen választották meg frakcióvezetőnek, és ha bármilyen más feladatra szánná el magát, a képviselőtársait fogja először tájékoztatni. Arra sem válaszolt a sajtótájékoztatón, hogy a két tisztséget együtt ellátja-e; ha más feladatot kap, arról majd új döntést kell hozni – tette hozzá. Rogán Antal arra azért emlékeztetett: 15 éve dolgozik Orbán Viktorral, és most is szoros az együttműködésük, hiszen mint frakcióvezetőnek segítenie kell a kormány munkáját. Egy kormányközeli forrásunk „érdekes kérdésnek” nevezte, hogy Lázár János meg tudja-e akadályozni a miniszterelnöknél Rogán kabinetfőnöki kinevezését.

A cikk egy politikusi pályaívet rajzol Lázár Jánosról, de a fő üzenet az, hogy a politikus ma már szinte az egész világgal harcban áll, Tarlós Istvánnal, Csányi Sándorral és Rogán Antallal is. A lap szerint a mai napig zavarja, hogy 2010 előtt a belügy élére pályázott, ám Csányi Sándor bankvezér Pintér Sándor mellett lobbizott, így végül nem ő lett a belügyminiszter. De konfliktusban áll Schmidt Máriával is, és ugyanez igaz a Borókai Gábor volt kormányszóvivővel való kapcsolatára is, aki jelenleg a Heti Válasz főszerkesztője, és nemrégiben kemény hangon ostorozta a minisztert a Tarlós-konfliktus apropóján. Emellett Lázár János már a Fidesz nagy veteránjaival is ütközött.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Labanc ünnep
Kultúra
Bill, a király
Vélemény
Pénz beszél
Lázár János
Lázár János
Bruzák Noémi / MTI

A Figyelő úgy tudja, Orbán Viktor eltökélt abban, hogy 2018 után is ő vezesse az országot, úgy látja, a Fidesz csak vele képes választást nyerni. De még koncentráltabb minisztériumi rendszert szeretne. Kérdés, Lázár János vállalna-e még újabb négy év miniszterséget. Intellektuális kihívásként éli meg a dolgot, de saját csapatának már többször beszélt arról, hogy át kell gondolnia, mennyi munkát képes elvégezni. Így könnyen elképzelhető, hogy beiktat egy néhány éves szünetet, és valamelyik nagyvállalatnál helyezkedik el – írja a lap.

Van alternatíva

Lázár János ugyanis kifejezetten jóban van a német üzleti körökkel, például az Alföldi Porcelánt megvásárló Villeroy & Boch elnökével, Wendelin von Boch-Galhauval.

Ezek mellett Nicolas Sarkozy pályáját folyamatosan figyeli. A volt francia elnök is polgármesterként kezdte, miniszter is volt, végül vezette országát. Mandátuma lejárta után egy kicsit a háttérbe vonult. A minisztert tehát foglalkoztatja a gondolat, hogy egy időre hátrébb lépjen, nem hessegette el egyből a német ismerősei által felvetett lehetőséget.

De mérlegelnie kell azt is, hogy Magyarország abból a szempontból sem Franciaország, hogy aki itthon kilép a politikából, annak nagyon nehéz a visszatérés, nálunk ennek a hagyománya még nincs meg – írta a Figyelő.

A Rogán-szindróma

Ami bizonyos a Figyelő ma megjelent cikke nélkül is: Lázár János számára „mélyütést” jelentett május közepén a Népszabadságban megjelent hír, miszerint Orbán Viktor miniszterelnöki kabinetet szeretne, és azt Rogán Antal, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője irányítaná. A kormányfő az információt a Napi Gazdaságnak adott interjúban megerősítette, elmondta, hogy van ilyen terve, és ha lesz ősztől miniszterelnöki kabinet, Rogán Antal áll az első helyen a sorban, akit felkér.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A Fidesz őszi kongresszusára minden eldől – mondták forrásaink, megjegyezve, az már biztos, hogy a tisztújító kongresszuson Lázár János nem indul a Fidesz-alelnöki posztért, miniszter ugyanis nem lehet pártalelnök Orbán Viktor szerint (lásd lex-Varga Mihály).

A Figyelő cikke szerint is „fájhat” Lázár Jánosnak, hogy Orbán Viktor fontolgatja, Rogán Antalt is átülteti a Miniszterelnökségre. Állítólag már ki is jelentette: ha Rogán Antal jön, ő megy. „Nem tetszik neki, hogy a jelenlegi frakcióvezető ideje nagy részét a saját pénzügyeire fordítja, és az elbulvárosodást sem nézi jó szemmel” – állítja a Figyelő.

Kapcsolódó cikkünk: Rogánnak nem a bőrszínnel van baja

Boross Péternek viszont igen. A rasszista kijelentésről is kérdeztük a Fidesz frakcióvezetőjét, aki – Lázárhoz hasonlóan – az „agresszív” menekültek ellen hergel. Részleteket itt olvashatnak.

Lázár János már akkor, a cikkünk megjelenése után azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy ha a miniszterelnök ilyen döntést hoz, ahhoz neki is viszonyulnia kell, és akkor ő is meghozza a maga döntését. Nyilvánosan nem mondta ki, de a környezetére való hivatkozással megjelentek olyan információk másnap, hogy lemond, ha Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök lesz, mert „nem akar Navracsics Tibor sorsára jutni, aki fokozatosan szorult perifériára, és lett marginális kormánytag”.

A „Rogán-konfliktus” első stációja az volt, amikor a 2014-es választások után – tavaly áprilisban – a miniszterelnök szűk körben elővezette, hogy a Miniszterelnökségen két egymással egyenrangú államtitkárt (vagy tárca nélküli minisztert) szeretne, Lázár Jánost és Rogán Antalt. Akkor – ahogyan azt lapunk megírta – a hódmemezővásárhelyi politikus Orbán Viktor tudomására hozta, ez esetben inkább visszamegy parlamenti frakcióvezetőnek, mert „két dudás nem fér meg egy csárdában”.

„Inkább egy tett, mint száz szó”

Lázár Jánost nem tudtuk elérni, de a környezetében van, aki úgy látja: nem szerencsés a Figyelő-cikk megjelenése, akkor sem, ha az írásban megfogalmazottak azt üzenik: van más alternatíva is a számára, azaz nem fogad el feltétel nélkül minden változtatást a Miniszterelnökségen. „Inkább egy tett, mint száz szó” – fogalmazott egyik forrásunk, aki nem is hiszi, hogy Lázár János környezete szivárogtatott volna a lapnak olyat, hogy Orbán Viktor 2018-ban még centralizáltabb kormányzást szeretne, ezért Lázár János vélhetően nem is vállalna még egy miniszterséget.

Azt viszont megerősítették a Népszabadságnak is, hogy Lázár János „nagyon magas szintű” német kapcsolatokkal rendelkezik, és ezek a szálak a kancelláriáig is elérhetnek. A miniszternek tehát nem feltétlenül kell asszisztálnia egy olyan mostani kormányátalakításhoz, melynek végén létrejön egy „kormány a kormányban”, és annak vezetője, Rogán Antal lesz a kormányzati sikertörténeteket kommunikáló „propagandaminiszter”, míg a Miniszterelnökséget irányító Lázár Jánosra Orbán Viktor a népszerűtlen-vesztes ügyeket szignálja. A Népszabadság már tavasszal megírta, ha Rogán Antal Orbán Viktor kabinetfőnöke lesz, előfordulhat, hogy Lázár Jánosnak politikai riválisán keresztül kell időpontot kérnie a miniszterelnökhöz.

Állítólag július elején gyengültek Rogán Antal kinevezésének az esélyei, most viszont forrásaink szerint valószínűleg erősödtek, legalábbis erre lehet következtetni, különben mi okból jelent volna meg a Figyelő-cikk Lázár János visszavonulásáról? – vetették fel.

Áder Jánost már csak a protokoll rendezi Orbán közelébe - itt Szabad György temetésén
Áder Jánost már csak a protokoll rendezi Orbán közelébe – itt Szabad György temetésén
Szigetváry Zsolt / MTI

Volt olyan (igaz, egyetlen) forrás, aki azt sem tartotta kizártnak: esetleg a miniszterelnök figyelmeztette miniszterét, hogy változtatnia kell általában a konfrontatív politikusi attitűdjén, és hogy nem tűr el több provokatív politikai „performanszt”. (Ezt azonban senki nem erősítette meg.)

Deutsch, Áder – nincs visszatérés

A Figyelő is megemlíti cikkében, munkatársunknak viszont az egyik, a miniszterelnökhöz is közeli személy határozottan azt mondta: ha vezető kormánypárti politikus kivonul a „nagypolitika klubjából”, sokat kockáztat. Ezt mutatja Deutsch Tamás és Áder János példája is – még akkor is, ha régi barátját és harcostársát, Áder Jánost Orbán Viktor maga száműzte mint állítólagos trónkövetelőt a „Schmidt Mária ante portas” Magyar Nemzet-cikk megjelenése után Brüsszelbe, de aztán államfőnek jelölte. A Sándor-palota távol esik a politikacsinálás orbáni epicentrumától. Oda nincs visszatérés – legalábbis Orbán akarata nélkül nincs.

Lázár: „Nem értek az üzleti szférához”

Érdekesség: tegnap a kormányszóvivői sajtótájékoztatón, melyen munkatársunk is ott volt, egy újságíró szóba hozta az L. Simon-féle barackmag-botrány kapcsán, hogy Lázár János felszólította a Miniszterelnökség valamennyi államtitkárát, váljanak meg gazdasági cégeiktől, és ne folytassanak üzleti tevékenységet. Amikor megkérdezték a minisztert, hogy ez érvényes-e rá is, Lázár János mosolyogva-tréfálkozva megjegyezte: soha nem dolgozott az üzleti szférában, talán mert nem is ért hozzá.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.