galéria megtekintése

Kósa lehet a Fidesz-frakcióvezető, de lemond-e Lázár János?

8 komment

Cs. I.

Rogán Antal lesz Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársa, mivel október elsejétől miniszterelnöki kabinetfőnök lesz. A Fidesz frakcióvezetője Kósa Lajos lesz, az azonban kérdéses, mit lép Lázár János. Ebben a helyzetben a lemondására is sor kerülhet.

„Lázár János lemondása is benne van a pakliban” – fogalmazott a Népszabadságnak egy magas rangú fideszes politikus, miután ma délután Velencén, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülése előtt Rogán Antal maga jelentette be, hogy a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz október 1-től.

Rogán Antal bejelenti előléptetését
Rogán Antal bejelenti előléptetését
Kovács Tamás / MTI

Ezzel Orbán Viktor legközvetlenebb munkatársává lép elő, és mint miniszterelnöki kabinetfőnök október 1-től olyan falat vonhat a kormányfő köré, hogy azon Lázár János is nehezen juthat majd át. Ez azért jelent politikai veszélyt az eddigi szuperminiszter számára, mert ha nem lesz közvetlen napi kapcsolata Orbán Viktorral, akkor az általa vezetett Miniszterelnökség, illetve a személyes teljesítménye is politikai riválisának, Rogán Antalnak az interpretálásában jut el a miniszterelnökhöz, ha referál neki.

 

Munkatársunk értesülése szerint meglepetést keltett Rogán Antal délutáni bejelentése. Nemcsak azért, mert nem Orbán Viktor tudatta a frakcióülésen a kinevezését, hanem kedd este, amikor Lázár beszélt a miniszterelnökkel, félfordulatot érzékelt – a találkozó után azt gondolhatta, hogy a Fidesz-frakcióvezető kabinetfőnöksége lekerül a napirendről, vagy a számára kedvező formában valósul meg.

Fokozhatja Lázár János bizonytalanságát, hogy Rogán Antal kabinetfőnöki statútuma nem ismert – azaz nem lehet pontosan meghatározni, hogy a Miniszterelnökség politikai koordinátarendszerében „hogyan mozog majd”, mire lesz felhatalmazása, mire lát rá – mondták lapunknak. Így az is kiszámíthatatlan, hogy Rogán Antal megjelenése milyen korlátozást jelent Lázár Jánosnak. Ami biztos: október 1-e után a kabinetfőnök közvetíti a miniszterelnöki akaratot a kormány miniszterei felé, neki lesz közvetlen kapcsolata a kormánytagokkal.

Lázár János - kikerülhet a fókuszból
Lázár János – kikerülhet a fókuszból
Kovács Tamás / MTI

Lázár János esetleges távozásáról azt követően jelentek meg kiszivárgott információk, hogy a Népszabadság májusban megírta: a Fidesz-frakcióvezető kabinetfőnök lehet. A Figyelő pedig néhány hete azt írta, a miniszter az üzleti életbe távozhat, legalábbis német barátai ezt tanácsolták neki. „Mielőtt bármilyen döntést hozna, kell, hogy tisztán lásson. Másrészt, ha kilép a politikai térből, mások elfoglalják a helyet, és nehéz lesz visszajönnie” - figyelmeztette állítólag a környezete is.

Szerda délután arra, hogy milyen együttműködésre számít a Miniszterelnökséget irányító miniszterrel, Rogán Antal azt válaszolta: „Lázár Jánossal több mint öt éve kiválóan dolgozom együtt”, és biztos abban, hogy ez most is zökkenőmentes lesz, hiszen közös céljuk van, „egy eredményes és sikeres kormányzás, és ebben kell segítenünk mindkettőnknek Magyarország megválasztott miniszterelnökét” – mondta a frakcióvezető. A Rogán–Habony–Vajna-tengely ugyanakkor olyan „túlhatalom”, melynek kiegyensúlyozására nem biztos, hogy Lázár János egyedül képes lehet, különösen, ha „idegen” kerül be a Miniszterelnökség szerkezetébe.

Kósa Lajos
Kósa Lajos
Illyés Tibor / MTI

Ami Rogán Antalt illeti, úgy tudjuk, marad a parlament gazdasági bizottságának az elnöke is, ez olyan befolyásos pozíció, amelyhez ragaszkodik.

A Fidesz új frakcióvezetője október 1-től Kósa Lajos lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.