galéria megtekintése

Lázár beszólt az amerikai nagykövetnek

22 komment


Csuhaj Ildikó

Lapunk munkatársa az RTL nevében is kérdezhetett a Kormányinfón. Lázár János azt mondta, Kövér László a kormányt is kitiltotta az Országházból, így most sorsközösségben vannak az RTL Klubbal.

Az Országházból Kövér László házelnök által kitiltott RTL Klub nevében is kérdezett munkatársunk a Lázár János és Kovács Zoltán által tartott sajtótájékoztatón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erre nyitott volt, ahogyan a kormányszóvivő is. Lázár János így arra az „RTL-es” kérdésre, hogy Colleen Bell amerikai nagykövet szerint nem helyes, hogy Magyarországon a döntéshozók rokonaival kell versenyezniük az amerikai vállalatoknak, úgy reagált: reméli, hogy a nagykövet asszony megjegyzése nem arra vonatkozott, hogy az amerikai vállalatoknak versenyeznie kell.

Kamera által homályosan
Kamera által homályosan
Bruzák Noémi / MTI

Arra, hogy nyilván a döntéshozók rokonainak az előnyben részesítése lehet megjegyzésének a lényege, a miniszter azt mondta, „ha már előnyről van szó és az amerikaiakról, akkor a nagykövet asszony is megtapasztalhatta, hogy Magyarországon az új közbeszerzési törvény fair és méltányos feltételeket biztosít mindenki számára”.

 
Colleen Bell kendőzetlenül beszélt a magyarországi korrupcióról
Colleen Bell kendőzetlenül beszélt a magyarországi korrupcióról
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bell kritikáját Lázár János igazságtalannak és méltatlannak nevezte. „Nem fogjuk pozitívan diszkriminálni az amerikai nagyvállalatokat, mint ahogyan negatívan sem.

Nem biztosítunk előnyt senkinek sem, mi nem vagyunk Amerika. Nálunk azzal, hogy valaki egy pártot támogat, még nem lesz nagykövet"

  –célzott Lázár János Bell kinevezésére.

A magyar korrupció beruházásokat riaszt el

Magyarországon a cégek jelentős problémaként élik meg a hatalomhoz közel állók rokonainak, barátainak helyzetbe hozását, és miközben az amerikai–magyar kapcsolatok jól működnek, üzleti körökből Colleen Bell azt hallja, a magyar korrupcióval kapcsolatban kialakult korántsem előnyös vélekedés közvetlenül is befolyásolja a beruházási döntéseket. A nagykövet kritikáját itt olvashatják: >>>

A miniszter az RTL-nek is üzent, azt mondta, a kormányszóvivővel közösen megpróbálják megteremteni a lehetőségét, hogy a csatorna munkatársai is feltehessék a kérdéseiket, esetleg Skype-on.

„Kövér László viselkedése sérti a legalapvetőbb normákat”

Továbbra sem léphetnek be a Parlamentbe az RTL Klub munkatársai Kövér László kitiltó határozata miatt. Kotroczó Róbert hírigazgató szerint sérül a nyilvánosság, Polyák Gábor médiajogász úgy látja: Kövér döntése alkotmányellenes, még az illiberális demokrácia határain is túlmegy. Részleteket korábbi cikkünkben olvashatnak: >>>

„Ha meg tudom úgy csinálni, hogy házelnök úr ne tudja meg, vagy ne feddjen meg ezért”

– utalt Lázár János Kövér László kitiltó határozatára.

Kritikus hangnem
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A miniszter hozzátette, azt nem szeretnék, hogy a Népszabadság munkatársa „pluszmunkát végezzen minden Kormányinfón”, amikor az RTL nevében is kérdez.

Lázár a Habony-videóról: „Kínos annak, aki így viselkedik

Lázár János elmondása szerint nem nézte meg az ibizai Habony-videót, de munkatársai elmesélték neki, mi van rajta. A miniszter nem kommentálta annak tartalmát, mint mondta, mások magánéleti szokásaival nem foglalkozik, a minisztertársaiéval sem. Ő nem járt Ibizán, és a videón látható helyzetet nem érzi nemzetbiztonságilag aggályosnak. „Ha azt kérdezik, kínos-e nekünk ez a viselkedés, azt válaszolom: kínos annak, aki így viselkedik” – mondta végül. (Cs. I.)

Aztán pedig Lázár János szomorúan jegyezte meg, hogy ők is ki vannak tiltva az Országházból, csak a kövéri kitiltás hatálybalépése várat magára egy-két évet. „Az RTL Klub sorsában osztozunk mi is, egy platformra kerültünk, a kormány és az RTL, sorsközösségben vagyunk. Kövér László azt mondta, hogy a végrehajtó hatalomnak innen nagyon gyorsan ki kell költöznie” – utalt a házelnök szigorú elvárására, hogy a kormány tagjainak is ki kell költözniük a Parlament épületéből.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.