galéria megtekintése

L. Simon helyre tette Hendét és az alkotmányt is

8 komment


Czene Gábor

Utólag kiderült, hogy L. Simon László államtitkár komolytalannak tartja Hende Csaba szándékát. A honvédelmi miniszter az alaptörvényre hivatkozva próbálta elérni az oroszoknál az „ellenforradalmi” emlékmű szövegének módosítását.

Kaptunk egy tippet: hallgassuk vissza, miket beszélt Putyin budapesti látogatásának napján L. Simon László a Klubrádióban. Visszahallgattuk, érdemes volt.

Hende is nevetséges és konmolytalan lenne?
Hende is nevetséges és komolytalan lenne?
Koszticsák Szilárd / MTI

Amikor a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Bolgár György műsorában nyilatkozott, köztudott volt, hogy az orosz elnök a Fiumei úti temető szovjet parcellájában fog koszorúzni. És már köztudott volt az is, hogy az egyik felújított síremlék egyik obeliszkjén ez olvasható: „Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért".

Bolgár György rákérdezett az általa kínosnak minősített esetre, de L. Simon László nem akarta érteni, mi a probléma. Elvégre nem mi koszorúzunk, és azt se mi akartuk, hogy Putyin elnök koszorúzzon. Teljesen mindegy – fejtegette az államtitkár –, hogy nekünk mi az álláspontunk, vendéglátóként tiszteletben kell tartani az igényt. Nincs jogunk megakadályozni, hogy az orosz elnök lerója kegyeletét.

 

Nem is megakadályozni kellett volna a koszorúzást, hanem tárgyalni az oroszokkal, semleges szövegre cserélni a feliratot – vetette közbe Bolgár. Az államtitkár kezdte elveszíteni a türelmét:

– Miért kell nekünk mindig mindenkinek megmondani, aki ide érkezik hozzánk vendégként, hogy a saját halottjainak a sírjára mit írjon és mit csináljon? – kérdezett vissza L. Simon.

– Mert a magyar alaptörvény tiltja.

– Mit tilt a magyar alaptörvény, drága Bolgár úr?

– Azt, hogy tagadjuk, hogy ötvenhat forradalom volt.

– Mi nem tagadjuk, hogy ötvenhat forradalom volt – állapította meg L. Simon, és hangsúlyozta, hogy a magyar alaptörvény a magyar állampolgárokra vonatkozik. Majd közölte, hogy „bolhából csinálnak elefántot". Továbbá: „nevetséges, hogy ebből ügyet csinálnak".

Bolgár úgy vélte, hogy elsősorban a kormány számára kínos az eset. Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy Orbánék milyen tárgyalási pozícióban vannak Putyinnal, ha még ezt se tudták elintézni. Az államtitkár erre végképp felkapta a vizet. Kijelentette, hogy „komolytalan kérdésekre" nem akar válaszolni: „Ez már vicc, tényleg! Ez vicc! Ön is tudja, hogy vicc!"

Az előzményekhez tartozik, hogy a jobbikos Staudt Gábor az „ellenforradalmi" emlékművel kapcsolatban már 2013 októberében írásbeli kérdést intézett Hende Csaba honvédelmi miniszterhez. Hende válaszában arról tájékoztatta a szélsőjobboldali párt politikusát: a Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság ülésén 2013 májusában a tárca jelezte, az 1956-os eseményekhez kötődő szovjet hadisírok feliratai „ellentétben állnak Magyarország alaptörvényével". A minisztérium azt javasolta, hogy „Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére" szöveg váltsa fel a korábbi feliratot.

L. Simon dedikál. Szerinte A magyar alkotmány csak magyaroknak szól
L. Simon dedikál. Szerinte a magyar alkotmány csak magyaroknak szól
Mohai Balázs / MTI

Érdemi válasz nem érkezett, a HM ezért októberben ismét megkereste az orosz tárgyalófelet. A miniszter bizakodott: mivel a vegyes bizottság ülésén Oroszország képviselői megértést tanúsítottak a javaslat iránt, remélhető, hogy a kérdés mindkét fél szempontjából megnyugtatóan rendezhető.

A kérdést, láthattuk, a legkevésbé sem sikerült „megnyugtatóan" rendezni.

Lehetséges, hogy Bolgár György nevetséges és komolytalan volt, amikor az alaptörvényre hivatkozva kérdezősködött L. Simon Lászlótól, ám ebből az következik, az államtitkár szerint Hende Csaba is nevetséges és komolytalan volt, amikor ugyanilyen alapon kérte az oroszoktól a szöveg megváltoztatását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.