– Mindig azért vállaltam a másod- vagy a sokadhegedűs szerepét, mert volt olyan ember, aki mögé büszkén be tudtam állni. Ma sem úgy tekintek magamra, mint aki legelöl megy. Ügyvezető társelnökként arra kaptam megbízást, hogy átvigyem a pártot a túlsó oldalra, azaz hogy 2015 elején, a következő tisztújításra erős bázisa legyen. Szeretném ezt a feladatot úgy teljesíteni, hogy amikor a párt vezetőit újra megválasztjuk, szóba jöhessek. Ugyanakkor el akarom kerülni, hogy Bajnai Gordon utódjának tekintsenek.
– Miért?
– Mert tudom, hogy hol a helyem. Még be kell bizonyítanom, hogy képes vagyok vadat lelőni. Emiatt bánom, hogy országos kampányfeladataim mellett áprilisban nem indultam egyéni mandátumért. De visszatérve: a felelősségem az, hogy az Együtt megerősödjön, megőrizze sokszínűségét úgy, hogy közben nem a platformlogika érvényesül.
|
„A Fidesz gügyögésére nem lehet válasz az ellenpopulizmus”
Kurucz Árpád |
– Ezt hogyan lehet elérni? Főleg úgy, hogy az eddig három platformból álló Együtt szövetségben van a PM-mel. A cél a teljes integráció?
– Nem látom, milyen haszna lenne, ha végigvernénk a szervezeteinken egy gyors egyesülést a PM-mel. A világ dolgairól döntően ugyanazt gondoljuk, noha a PM agrár-, ökológiai vagy egyes társadalompolitikai ügyekben balra áll az Együtthöz képest. Sokat is tanultam tőlük ezekben. Ami a mi pártunkat illeti: valóban három irányból szerveződtünk. Azt szoktam mondani, ha nagyon egyformák vagyunk a szobában vagy a taggyűlésen, mind ugyanolyan iskolázottak vagyunk, ugyanott vesszük a zakóinkat, akkor valamit nagyon elrontottunk. Ezért tartom fontosnak, hogy a Szolidaritás – Kónya Péter magánvéleményére válaszul – kinyilvánította: velünk képzeli el a politikai jövőjét. Akármilyen volt is a részvételi arány az EP-választáson, tíz százalék fölötti eredményt Budapesten nem lehet véletlenül elérni. És nekünk úgy sikerült, hogy az Együtt balközépen áll, piacpárti, kapitalista, modern, nyugatosodást akar, és szolidáris a megélhetési gondokkal küzdőkkel.
– Nem vagyunk biztosak abban, hogy a Szolidaritás minden tagja ezekkel a szavakkal jellemezné magát. Mégis mi köti össze az Együtt–PM-et alkotó szervezeteket?
– Az orbáni rendszerrel való szembenállás arról az alapról, hogy nincs visszaút 2010 előtthöz. Nem tagadom meg azt az időszakot, amikor az MSZP-ben dolgoztam, kétszer kampányfőnökként, de kritikusan tekintek saját kormányzásunkra, akár bizonyos szempontból Bajnai Gordonéra is. Ez a látásmód köti össze a PM fiatal aktivistáját a nyugat-magyarországi városban élő, az Együtthöz a Haza és Haladás Egyesületen keresztül kapcsolódó civil értelmiségivel és a kormány által megalázott rendőrrel. Ehhez tartozik, hogy mi nem tagadjuk meg a rendszerváltást, ahogyan az LMP és a Jobbik is teszi. Sikeres és hasznos folyamatnak tartjuk, miközben kritikusan viszonyulunk egyes következményeihez.
– A Bajnai elleni támadások részben abból táplálkoztak, hogy olyan ember bírálta a 2010 előtti időszakot, aki fontos szereplője volt. Ez önre is igaz, aki a kormányzati munkán kívül MSZP-kampányokat irányított.
– Ez a kritika megalapozott. Ugyanakkor ha a Fidesz által alkotott stigmák alapján próbálunk a köreinkben rendet tenni, a végén nagyon magányosak leszünk. Több jó ember van ebben az országban, mint amit a Fidesz állít. Ez nem jelenti, hogy Bajnai Gordonnak és nekem ne kellene helytállnunk az igazunkért. Sok dolgot meg is tudok védeni, például a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány kiigazítási politikáját, amely a magyar nemzet érdekét szolgálta.
– A bírálatok egy része nem is a kiigazítási program eredményére, hanem a 2006-os győzelem mikéntjére és árára vonatkozik.
– Ezt helyezzük kontextusba: akkor még nem volt LMP és Jobbik, „a szent igazság tiszta őrzői”, a Fidesz pedig a baloldalnál sokkal károsabb, rosszabb politikát kínált az országnak. A 2006-os adócsökkentés elhibázott volt, bírálatra érdemes, de én a kampányért feleltem, amely materiális ígéreteket visszafogottan fogalmazott meg, fejlesztésekről szólt, míg a Fidesz 14. havi nyugdíjat ígért, szinglihordákról beszélt. Nyilvánvaló, hogy az a kampány nem oldotta meg a magyar progresszió összes problémáját, de tagadom, hogy engem erkölcsileg vagy politikailag diszkreditál.
– Az imént balközép pártként határozta meg az Együttet, önmagát viszont néhány éve konzervatív-liberálisként. Mi történt?
– Fejlődésem részeként az értékrendem – amelyet alakított, hogy piarista diák voltam, aztán az egyetemen nagy hatással volt rám Bencze György, Ludassy Mária – kiegészült szociáldemokrata elemekkel, és változott a véleményem. Ha náci lennék, lenne okom magyarázkodni, így nincs. A korábbi években sokat tanultam Tony Blair politikájából, láttam európai és részben magyarországi kudarcát, miközben ma is úgy vélem, hogy sok igazsága volt. Az elmúlt három évben viszont attól lettem baloldalibb gondolkodású, hogy úgy látom: az újraelosztási, állami szerepvállalási status quo nem elégséges. Így nem lehet megoldani a rendszerváltás nem szándékolt következményeként megjelenő társadalmi problémákat. Ebben az értelemben balra állok a kilencvenes évek reformértelmiségi konszenzusától.
– Az EP-választás eredménye azt mutatta, hogy az Együtt–PM azokban a fővárosi kerületekben előzte meg a DK-t és az MSZP-t, ahol korábban hagyományosan erős volt az SZDSZ. Liberálisok szavaztak az Együtt–PM-re? És ha igen, az nincs ellentmondásban azzal, amit az előbb mondott?
– Nem elemeztem még az adatokat, de van alapja annak, hogy az SZDSZ 1994-es bázisához hasonló a támogatói körünk. Mert nyugatos, urbánus, polgári politikát folytatunk. A kérdés, hogy hosszú távon is őket kell képviselnünk egy széttöredezett baloldalon, ami egy növekedési plafont is jelent, vagy – marxista terminológiával – ez az alap, amire jöhet egy felépítmény. Ügyvezető társelnökként az a feladatom, hogy ezt a támogatottságot konszolidáljam, erre eszköz az önkormányzati választás, aztán tudunk a folytatáson gondolkodni. A polgári balközép politikának van létjogosultsága, ám egyelőre nincs kitalálva, milyen szervezeti konfigurációval és vezetővel vágunk neki 2018-nak. Erre még senkinek sincs érvényes válasza. A jelenlegi, fragmentált baloldal viszont biztosan alkalmatlan a győzelemre.
– Az önkormányzati választási felkészülés egyik első nyilvános állomása, hogy az Együtt elnöksége elhatárolódott Pásztor Albert miskolci polgármesterjelölttől, akit helyi szervezetük támogatott. Mi a tanulság?
– Önkormányzati jelöltállításnál ez legitim konfliktus. Jó csapatunk van Miskolcon, Nagy-Korsa Judit, aki egyéni jelölt volt a parlamenti választáson, teljes mértékben integrációpárti, olyan kampányt folytatott – az Avas-lakótelepet magába foglaló körzetben –, amelyben nem beszélt kitelepítésről, szegregációról, rendőrállamról. Én is hibát követhettem el azzal, hogy a jelöltről szóló döntés későre csúszott. Az viszont biztos: Pásztor Albert elfogadhatatlan jelölt. Nem tett azért az utóbbi években, hogy másként gondoljuk. Ugyanakkor ez nem csupán menedzsmentprobléma. Az a dilemma, hogy ebből a problémakörből hogyan tudunk kigázolni. Az én credóm az, hogy keménynek kell lenni a rendbontóval, bármilyen színű a bőre. Több rendőrre, több közösségi mediációra van szükség. De másrészt: tudni kell konfliktust vállalni a többség álláspontjával, ha az nem igaz, így adott esetben saját választóink attitűdjeivel is. Egy erős politikus képes erre, a saját leendő táborával szemben is. Nem lehet arra politikát építeni, hogy csak igényeket elégítünk ki, saját értékeinktől és az igazságtól függetlenül. Nem vagyok biztos abban, hogy Miskolcon ezúttal nem ez történik. Nem hangzottak el mondatok arról, hogy a nem roma többségnek ugyan jogos sérelmei vannak a roma és nem roma bűnözők miatt, ám ha azt várják tőlünk, telepítsünk ki, szegregáljunk, azt nem tesszük meg. Nem lehet még csak sugallni sem, hogy lesz Miskolc cigányok nélkül. Látjuk, hogy a Fidesz populista módon tizenéve hergeli a választókat a rossz ösztönökre, az irigységre, a Nyugat-ellenességre rájátszva. Konfrontálódnunk kell, szembesíteni ezzel a választókat, mert a Fidesz gügyögésére nem lehet válasz egy ellenpopulizmus. Többséget úgysem lehet gyártani vele, mert ezen a pályán a Fidesz, a Jobbik és bizonyos tekintetben az LMP mindig jobb lesz. Egy egyenesebb, keményebb balközépnek vállalnia kell a konfliktust, különben nem érdemes győznie.
– Lehet nyerni akkor, amikor több baloldali párt versenyez, és támogatottságuk nem biztos, hogy összeadható?
– Ez ügyben komoly intellektuális munka vár ránk. Meg kell mondanunk, hogy a Fidesznek kedvező választási rendszerben hogyan lehet megteremteni a győztes választói koalíciót, mert a politika mégiscsak arról szól, hogy hogyan tud egy szélesebb, sokszínű közösség különböző indokok miatt egy alternatívára szavazni. Mert forradalom, azt hiszem, nem lesz.
– Nem kizárt, hogy a baloldali pártok egyesülnek 2018-ig?
– Ha most kellene fogadnom, arra tennék, hogy nem egyesülnek, mert nem ez a megoldás.
– A győzelemhez az életforma-liberálisoktól a Gyurcsány Ferencért rajongókig, a kiszolgáltatottaktól a Fideszből kiábrándult középosztálybeliekig kellene érnie a balos választói tömbnek. Mozgalmat létrehozni, történetet írni, vezetőt találni: elég lehet négy év?
– 2014 legnagyobb kudarca az, hogy csak annyival vagyunk előrébb, hogy tudjuk, ez így nem sikerült. Sok dolgunk van a választókkal, de a jó politika megteremtheti a közönségét. Baloldali, polgárosodáspárti politikát kell csinálni, ami tekintettel van a kilencvenes évek válságában nem integrált emberekre, a magyar modell kétezres években való kifulladása után lecsúszó alsó középosztályra, azokra a szegényekre, akik bérből és fizetésből élnek. Úgy, hogy közben nem cigányozunk, nem vagyunk populisták. Amiről kevés szó esik, és elismerem, hogy talán csak Gyurcsány Ferenc beszél még erről, az az, hogy az újraelosztási ügyekre ma nincs pénz a gazdaság gyenge teljesítménye miatt. Orbán alighanem azért adta fel a polgárosodás programját, mert cinikusan vagy realistán belátta: a gazdaság nem tud annyi addicionális jövedelmet előállítani, amennyi kell. Ezért bonyolultabb az ügy annál, mint hogy kellenek jó szakpolitikák meg egy jó csávó, és akkor menni fog. Nincs így, mert a mai magyar gazdaságban nincs benne azoknak a politikáknak a finanszírozhatósága, amikben hiszek. Mindazonáltal a megegyezés feltétele lesz, hogy legyen egy közös miniszterelnök-jelölt. És szerintem ez az ember ma még nem látszik.
– Most még a budapesti válogatás zajlik. Sok arc előkerült a 2010 előtti panoptikumból. A végén még Demszky Gábor lesz a közös főpolgármester-jelölt?
– Nem ő lesz. De megtanultam, hogy egy interjúba kellenek jópofaságok is az ideológiai kérdések mellé. Sok név kering a sajtóban, szerintem nem politikusok szivárogtatták ki őket, még ha valós nevek is megjelentek. Egyetértünk a DK-val és az MSZP-vel abban, hogy kísérletet kell tennünk Tarlós István leváltására. Nekünk is van javaslatunk, másoknak is, és szerintem közel vagyunk a megállapodáshoz.
– Mi akadálya, hogy megismerjük a jelöltet?
– Tisztújítást tartottunk mi is, a napokban a budapesti szocialisták is. De reményeim szerint tíz napon belül bejelenthetjük a közös jelöltet.
– Csakhogy a másik két párt közben közös jelölteket szeretne a fővárosi kerületekben is.
– Megmondtuk: a győzelemre szövetségesek vagyunk, a vereségre nem. Márpedig az az együttműködési forma, amelyet áprilisban kipróbáltunk, vereséghez vezetett.
