galéria megtekintése

Botka László újrázásra készül

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 10. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

A Fidesz–KDNP még nem döntötte el, kit indít a szegedi polgármesteri posztért - eddig sok sikerük nem volt jelöltjeikkel. Az MSZP és Botka László számára optimizmusra adhat okot, hogy a városban szerezte a 2014-es választásokon kevés egyéni győzelmeinek egyikét a baloldal. Igaz, egységes baloldal.

A parlamenti választás szavazóköri eredményei alapján Szeged 20 önkormányzati egyéni választókerülete közül 13-ban nyert az MSZP. Botka László polgármester ehhez hozzászámítja, hogy a helyhatósági választáson a szocialisták Szegeden rendre legalább 10 százalékkal több szavazatot kaptak, mint az országgyűlési választáson. Szeged két parlamenti választókerülete közül az egyikben mandátumot szerzett Szabó Sándor, Botka polgármesteri kabinetjének korábbi vezetője.

Botka szerint a kormánynak sem érdeke háborút indítani Magyarország harmadik legnagyobb városa ellen, vagy éppen bosszút állni rajta

A másik választókerületben azon ment el a mandátum, hogy a szavazók 40 százaléka falun vagy kisvárosban él. Korábban is jellemző volt, hogy a várostól tíz kilométerre egészen másként szavaztak az emberek, mint Szegeden, most több homokháti faluban még a Jobbik is megelőzte a Kormányváltók jelöltjét.

 

A szegedi szocialisták arra készülnek, hogy megnyerik az őszi önkormányzati választást. Már a parlamenti voksolás eredményében világosan látszott, hogy a szegediek büntették a Fideszt azért, hogy a vége felé közeledő önkormányzati ciklusban – bár a Jobbikkal együtt többségük volt a képviselő-testületben – nem konkrét javaslatokat, projektötleteket hoztak elő, hanem egyrészt bénítani akarták a polgármester munkáját, másrészt megszállták az önkormányzati cégeket, és onnan igyekeztek minél több pénzt pozícióba helyezett ismerősök, rokonok, hozzá nem értő vezetők útján lenyúlni.

Nem mond le arról, hogy egy nagyváros vezetőjeként szerepe legyen a baloldal megújításában
Nem mond le arról, hogy egy nagyváros vezetőjeként szerepe legyen a baloldal megújításában
Reviczky Zsolt

Botka László szerint nagyon sok szegedi dolgozik ezeknél a cégeknél, ők belülről látták az új vezetők tevékenységét, és ez már a parlamenti választáson meghatározta, kire szavazzanak. A kampány vége felé a központból szólhattak nekik, hogy legyen már valami pozitív üzenet is, mert még is csak a Fidesz volt hatalmon négy évig – akkor kiadtak egy szórólapot, hogy az MSZP tönkretette a várost, de a Fidesz megmenti a lézerközpont felépítésével.

A szegediek azonban tudják, hogy a lézerközpontot az MSZP-kormányzás idejében nyerte el a város, és a 2010-es polgármesterválasztás kampányában B. Nagy László és Kósa Lajos sajtótájékoztatón jelentette be: abból nem lesz semmi, mert az szerintük szélhámosság.

A mai napig nincs polgármesterjelöltje a szegedi Fidesz-szervezetnek. Tudni lehet, hogy többen is aspirálnak a jelöltségre, de őket a saját oldaluk többsége sem tartja alkalmasnak arra, hogy legyőzze Botkát.

Botka a választások után a Jókai utcai pártközpontban - neki nem kellett magyarázkodnia
Botka a választások után a Jókai utcai pártközpontban - neki nem kellett magyarázkodnia
Kovács Tamás / MTI

Az MSZP-s polgármester szerint az várható, ami az utolsó három ciklusban történt: mivel a fideszes politikusok nem találtak maguk között alkalmas személyt, ezért a közéletben jórészt ismeretlen embereket indítottak – eredménytelenül. 2002-ben ilyen volt Balogh Elemér jogászprofesszor, 2006-ban Oláh János vállalkozó, 2010-ben B. Nagy László, akit később a kormányhivatal élére állított a kormány. A fideszesek abban bíznak, akit senki sem ismer a városban, mert minél jobban ismerik őket, annál kevesebb az esélyük – ironizált Botka László.

A Demokratikus Koalíció csak az EP-választás után kezd tárgyalásokat a lehetséges szövetségről. Botka szerint Szegeden nem erősek, ha külön indulnak, nem sok voksra számíthatnak. Az Együttet Szegeden a Szabad Város Egyesület jelenti, amelynek ma is van frakciója a közgyűlésben. Ők korábban az SZDSZ helyi szervezetét alkották, és 2002-től koalícióban kormányoznak a szocialistákkal. Botka László szerint a városban a baloldal egységes indulását nem fenyegeti veszély. A csapat többsége újrázhat, ám jelenleg kilenc egyéni kerületben van képviselőjük, mindenképpen lesznek új jelöltek is. Az utánpótlás rendben van, 40-45 alkalmas személy közül választhatják ki a legalkalmasabbakat, akiknél döntő szempont lesz, mennyire dolgozták be magukat a választókerületük társadalmába.

Van még mit rendbe tenni Szegeden: Botka az önkormányzat birtokába került Virág cukrászdában
Van még mit rendbe tenni Szegeden: Botka az önkormányzat birtokába került Virág cukrászdában
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Arra a kérdésre, nem gátolja-e a város fejlődését, ha a parlamenti kétharmados Fidesz-többség mellett Szeged egyértelműen szocialista irányítás alá kerül, a polgármester azt felelte: az új uniós költségvetési ciklusban új fejlesztési rendszer lesz, a megyei jogú városok korrekt felosztás alapján, a nagyságuk és a lakosságuk száma alapján olyan összegeket kapnak a területfejlesztési operatív programból, amelyekért nem kell pályázni. Szeged esetében ez mintegy 20 milliárd forintot jelent.

Valószínűleg a Fidesz arra építi a kampányát, hogy Szeged gyorsabban fejlődne, ha kormánypárti vezetése lenne, de ez több szempontból sem helytálló: a most záruló hétéves uniós ciklus során nagyon nagy különbségek voltak ugyan az egyes városok fejlődése között, de ez nem az adott városvezetés pártállásától függött. Botka szerint a kormánynak sem érdeke háborút indítani Magyarország harmadik legnagyobb városa ellen, vagy éppen bosszút állni rajta, akkor sem, ha egyértelműen ellenzéki irányítás alá kerül.

Kérdésünkre, hogy ha megválasztják polgármesternek, akkor le kell mondania a parlamenti képviselői mandátumáról, és anélkül az MSZP vezetését is nehezebben venné át, ha úgy alakulna, Botka azt felelte: a pártbéli tisztújítással még nem foglalkozik, de természetesen nem mond le arról, hogy egy nagyváros polgármestereként szerepe, felelőssége és feladata legyen a baloldal megújításában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.