galéria megtekintése

Újratervezték Aquincumot

0 komment


Csordás Lajos
NOL

Sajnos a megvalósulásra egyelőre kevés az esély. Most a Kiscelli múzeum 600 milliós felújítása van napirenden, Óbudán.

Napra pontosan 120 éve, 1894. május 10-én nyílt meg az aquincumi romterületen Budapest székesfőváros szabadtéri, ókortörténeti kiállítóhelye.

A győztes terv  nagy erénye, hogy  a területnek hangsúlyos, könnyen megvalósítható új bejáratot találtak
A győztes terv nagy erénye, hogy a területnek hangsúlyos, könnyen megvalósítható új bejáratot találtak

Első épülete a ma régi kiállítóház középső, római templomra emlékeztető tagja volt, melyet Orczy Gyula tervezett. Azóta sokat formálódott a múzeum arculata. Tíz év múlva oldfalszárnyakkal bővítették az Orczy-féle múzeumházat, a terület szomszédságában a harmincas években klasszicista stílusú elektromos átalakító épült az ELMŰ számára, mely ma már szintén a múzeum része, 2007-ben nyíltak meg benne az új kiállítások.

 

A bejárható romterület a hatvanas-hetvenes években érte el mai nagyságát, de ez csak negyede a még föld alatt rejtőző polgárvárosi romoknak: azok feltárása a következő százhúsz évre marad. A rendszerváltás után a múzeum új területeket kapott déli oldalán, itt épült fel 2000-ben az új raktár- és irodaépület, 2012-ben pedig a terület új bejárata: városfalimitációval, egy rekonstruált római házzal, tematikus játszótérrel és mitológiai játszótérrel.

Ez a jelen.

Hogy a lehetséges jövő mi lehet, az pedig a múzeum és a Budapesti Műszaki Egyetem által meghirdetett évfordulós ötletpályázaton tárult fel.

Az egyetem doktoriskolásainak meghirdetett versengés főbb szempontjai voltak, hogy a rommúzeum váljon jól megközelíthető és környezetében jól felismerhető területté, továbbá valamilyen módon újuljon meg a római épületek téri világának megidézése, s ha lehet, valamilyen történet, bejárási koncepció is legyen a tervek mögött.

Hat pályamű érkezett, melyek közül egyhangú döntéssel Borsos Melinda, Dimitrijevic Tijana, Kovács-Magyari Zsuzsa, Szántay Zsófia és Szentirmai Boglárka tervét találta legjobbnak a zsűri.

Egy pályázó a polgárváros szomszédságában található amfiteátrumot álmodta át szabadtéri színházzá.

Tervük nagy erénye, hogy a területnek hangsúlyos, könnyen megvalósítható új bejáratot találtak a Szentendrei út mentén, továbbá, hogy a területet átszelő, forgalmas autóút mellett egy alul vezetett bicikliutat, fölötte pedig emelt szintű gyalogossétányt vezettek végig, amely sétány egyfajta „mindentudó", információs folyosóként is szolgálna a romok rendszerének megértéséhez.

Éppen a kaotikus, térdig érő labirintus megfejtését, átélhetőbbé tételét szolgálja a terv további része: néhány fontosabb római kori épület (a törvényház, a nagy közfürdő, a vásárcsarnok, s az úgynevezett nagy lakóház) kubusának fehér, tejüvegszerű anyagból való visszaidézése. A bejáráshoz továbbá egy olyan tartalmi körítést is kitaláltak, amely két római fiatal történetének nyomában vezeti végig a látogatót.

A többi tervben is feltűntek jól hasznosítható elemek: volt aki sövényfalakkal idézné vissza az egykori épületeket, mások a romokban található ajtó- és ablaknyílásokba helyeznének rusztikus, élményszerű ajtó- és ablakkereteket, egy pályázó pedig a polgárváros szomszédságában található amfiteátrumot álmodta át szabadtéri színházzá.

Sajnos a megvalósulásra egyelőre kevés az esély, tudtuk meg Csomós Miklós főpolgármester-helyettestől, bár városi rehabilitációra és turizmusfejlesztésre a következő uniós támogatási ciklusban is lehet támogatást szerezni Aquincum fejlesztéséhez, s szeretnének is. Idén 15 millió forintot tudott adni a főváros, azt is vis maior keretből, kármentésre.

Most a Kiscelli múzeum 600 milliós felújítása van napirenden Óbudán, tudtuk meg.

A tervekből pénteken nyílt kiállítás a múzeum régi kiállítóépületében, de a pályázatok megnézhetők a www.dla.bme.hu honlapon is. Az évfordulóra emellett fotópályázatot hirdettek Mutasd meg a római kort! címmel, erre a www.muemlekem.hu című honlapon keresztül lehet nevezni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.