galéria megtekintése

Bokros nem ironizált és nem jósol

4 komment


Pető Péter
NOL

– Falus Ferenc és Magyar György bejelentése után méltatta a jelöltkollégák színvonalas kampányát. Ironizált?

– Nem. A nyugati civilizációkban megszokott politikai kultúra megköveteli a tisztességes hangvételt. Eddig is úgy gondoltam, hogy a két jelölt komoly és fair kampányt folytatott.

–Hétfőn megnyerte az ellenzéki versenyt, hiszen ha nem történik meglepetés, a kihívók közül ön éri el a legjobb eredményt október 12-én. Megelégszik ennyivel?

 

A magyar társadalomnak az az érdeke, hogy a demokratikus ellenzéki erők teljes körű összefogása valósuljon meg, mert akkor van még nagyobb esély a főpolgármesteri poszt elnyerésére, ami viszont azért fontos, mert Budapest lehet a magyarországi demokrácia és alkotmányos jogállam helyreállításának kiindulópontja. Még van két hét, meglátjuk, hogy a többi ellenzéki erő megfontolja-e a visszalépést.

Falus és Bokros hétfőn. Kizárásos alapon
Falus és Bokros hétfőn. Kizárásos alapon
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Jobboldali politikusként határozza meg önmagát: nem tartja különösnek, hogy a demokratikus baloldal pártjainak jelöltje jobboldali rivális javára lépett vissza?

Egyáltalán nem. Ahogyan Szigetvári Viktor és Gyurcsány Ferenc elmondta, az elsődleges feladat a demokrácia helyreállítása. Ez a rendszerpolitikai kihívás megelőz minden olyan szakpolitikai különbséget, amely a programokban megnyilvánulhat. Magyarországon történelmi kihívással állunk szemben: megálljt kell parancsolnunk a nyíltan és büszkén vállalt illiberális diktatúrának, illiberális demokrácia ugyanis nem létezik. Ehhez az összes magyarországi demokratikus erő teljes körű összefogására van szükség.

Némi feszültség mutatkozik abban, hogy az Európai Parlamentben öt évig ült egy frakcióban a lengyel Jog és Igazság képviselőivel, miközben a párt szimpátiával figyeli Orbán Viktor modellkísérletét.

Nem látok ebben feszültséget. A Fideszt kell megkérdezni arról, miért ül az Európai Néppártban. Oda azért nem ülhettem, mert a Fidesz ott ült, a szocialistákhoz meg azért, mert nem vagyok szocialista. Kizárásos alapon maradt az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója, amelynek vezető ereje a brit Konzervatív Párt. Ha a szigetországi szervezet nem talált kivetnivalót a lengyel pártban, akkor dőreség lett volna tőlem forradalmat várni.

Az szinte forradalommal érne fel, ha megvalósulna a nyilvános vita, amelyre kihívta Tarlós Istvánt. Ön szerint riválisa vállalja a beszélgetést?

Ezt tőle kell megkérdezni.

A hétfőn történtek után milyen választási eredménnyel lenne elégedett?

Azzal, ha megnyerném a főpolgármester-választást.

Megnyeri?

Nem vagyok aktív a jóslásüzletágban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.