galéria megtekintése

Jobboldali jelölt maradt a baloldalnak

14 komment


Bita Dániel
NOL

Hivatalosan is bejelentette visszalépését Falus Ferenc és Magyar György a Modern Magyarország Mozgalmat vezető Bokros Lajos javára. Az Együtt és a Demokratikus Koalíció egy magát jobboldali, konzervatív politikusnak nevező jelölt mögött sorakozik a főpolgármesteri címért folyó versenyben. Azzal érvelnek: a szakpolitikai különbségek most nem számítanak, Bokros demokrata. A PM viszont azt közölte: sajnálják Falus visszalépését és nem támogatják a volt pénzügyminisztert. Az MSZP délután alakítja ki álláspontját.

Falus Ferenc, akit az Együtt-PM jelölt, azt mondta: az önkormányzati választás már nem helyi ügyekről szól, a Fidesz célja megsemmisíteni az önrendelkezés utolsó bástyáit, ezért a tét az, hogy sikerül-e megtörni a kormányoldal hatalmi törekvéseit. Ehhez pedig – folytatta – kevesebb jelöltre, szélesebb koalícióra van szükség a fővárosban. Ezzel indokolta visszalépését, ami után arra kérte az őt támogatókat, szavazzanak arra, aki változást, demokratikus Budapestet, tiszta levegőt akar, és ne bojkottálják a választást. Bokros Lajos nevét nem mondta ki, de mivel mellette ült, a helyzet azért elég egyértelmű volt.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Falus egy kérdésre azt mondta, a visszalépéséről szóló döntést ő hozta meg, ám nem bánja, hogy belevágott a jelöltségbe.

 

Az ugyancsak Bokros javára visszalépő Magyar György ügyvéd azt mondta, büszke arra, hogy elsőként ő kezdeményezte a visszalépéseket. „Only one, csak egy maradjon" – összegezte ezzel kapcsolatos, szinte programmá összeálló elképzeléseit, hozzátéve: reméli, hogy a többi, még állva maradt demokratikus ellenzéki jelölt is megfontolja javaslatát.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke nagyszerű, tiszteletre méltó döntésnek nevezte az eredetileg általuk jelölt Falus visszalépését. Egyúttal jelezte, ő kezdeményezett erről tárgyalásokat a többi baloldali párttal. Szerinte a Bokros mögött létrejövő – egyelőre részleges – egységgel új lendületet kap az ellenzéki kampány, és van remény Tarlós István leváltására. „Mostantól Bokros Lajos az esélyes jelölt" – bizakodott.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a későbbi kérdéseket megelőlegezve arról beszélt: a demokratákat elválasztó különbségek most nem fontosak, egységre van szükség az önkénnyel szemben, Falus döntését tudomásul veszik és Bokros Lajos támogatására kérik szavazóikat.

Bokros azzal a leleményességgel kezdte mondanivalóját, hogy köszönetet mondott Falusnak és Magyarnak „a rendkívül színvonalas kampányukért" és önzetlen döntésükért. Később lapunknak azt mondta, ez nem irónia volt, hanem a nyugati politikai kultúra megnyilvánulása. Még azt is hozzátette: az általa vezetett önkormányzatnak szüksége lesz a két visszalépő jelölt tudására.

Bokros egyértelműsítette: a MOMA konzervatív, szabadságelvű párt, és az is marad. A szakpolitikai kérdések most szerinte is másodlagosak, ezekben vannak nézetkülönbségek, a fontos azonban a „rendszerpolitika": a verseny támogatása a monopóliumok helyett, a szolidaritás az elnyomás helyett, a jogállam újjáépítése annak eltiprása helyett, valamint a nyugati típusú demokrácia a keleti irányított diktatúra helyett.

Bokros szerint minél nagyobb a részvétel, annál több esély van a győzelmére, de nehezíti a dolgát, hogy nem lesz tiszta a választás. Ezt azzal magyarázta, hogy a BKV összes járművén a Fidesz hirdetései láthatók.

Végezetül felszólította Tarlós Istvánt, hogy álljon ki vele vitára. „Nem kell félni, nem eszek embert" – nyugtatott meg mindenkit.

Bokros nem igyekezett különösebben az őt a kampány utolsó két hetében támogató baloldali pártok kedvében járni. Arra a kérdésre, hogy továbbra is jobboldali politikusnak kell-e tekinteni, úgy válaszolt: természetesen.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Erre Gyurcsány úgy reagált: Bokros demokrata, ezért állnak mögé, és a DK alapításakor is az volt az egyik céljuk, hogy jobbközép, konzervatív meggyőződésűeket is integráljanak.

Szigetvári azt mondta, vannak szakpolitikai vitáik Bokrossal, szerinte a kilencvenes évek konszenzusánál baloldalibb politikára van szükség. Azt viszont nem kommentálta érdemben, hogy szövetségesük, a Párbeszéd Magyarországért a sajtótájékoztatóval egy időben bejelentette: nem támogatják Bokros Lajost, mert tőle Falussal ellentétben nem várható a zöld és baloldali értékek képviselete. Azt is írták, sajnálják, de megértik Falus döntését.

Szigetvári elmondta, Falus visszaléptetését nem tartja személyes kudarcának, szerinte a kudarc az lett volna, ha nem tesz meg mindent az utolsó pillanatig az ellenzéki szavazatok maximalizálásáért, és ezzel a kerületi polgármesterjelöltek győzelmét is veszélyezteti. Jelöltjüket mindazonáltal egy jó programot képviselő tisztességes embernek minősítette, a rajta való gúnyolódást pedig szégyenteljesnek.

Az MSZP politikusai közül senki sem volt ott a bejelentésen. A szocialista párt országos és budapesti elnöksége délután tanácskozik, Bokros elvi támogatásáról pedig a fővárosi párttanács dönthet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.