Medencék a stadionban: eredeti Rubin

Különleges figyelem övezi Magyarországon a vizes sportok Kazanyban ma kezdődő vizes világbajnokságát. Augusztus 9-én, a záró ceremónián ugyanis Tatárföld képviselője hazánk delegáltjának nyújtja majd át a jelképes staféfabotot, tekintve, hogy a következő úszó-, vízilabda-, műugró-, szinkronúszó-, nyílt vízi úszó-, valamint óriástoronyugró-vb-nek Guadalajara visszalépése után beugró Budapest ad otthont 2017-ben.

Úgyhogy lesz mire figyelni a parton kívül is bőven, főleg, hogy az oroszországi házigazda apait-anyait bevet a Julio Maglione FINA-elnök által már a start előtt minden idők legjobb vizes vb-jévé nyilvánított rendezvényt megelőzően. Semmi kétség: a multi sportesemény kijelölt helyszíneit elnézve az uruguayi presidente megelőlegezett piros pontjának létjogosultságához kétség sem férhet. A hat szakágban tizenkilenc napon át zajló viadalsorozatnak négy, minden igényt kielégítő verseny- és négy tréninghelyszín ad otthont. Az előzőek minőségéről annyit, hogy az Oroszország legnagyobb fedett sportlétesítményei között számon tartott Vízipalotában „csak” a műugrók versenyeit tartják. Az úszók és a szinkronúszók szemét azonban nem akarták kiszúrni a két éve potom 115 millió dolláros költséggel felhúzott uszodával, úgyhogy e két diszciplína képviselői a Kazany Aréna felé veszik majd az irányt. A 45 ezres stadionba két ideiglenes medencét telepítenek: az egyikben bemelegítenek, a másikban az érmekért tempóznak a sportolók. A szintén 2013-ban átadott létesítményről annyit, hogy a Rubin Kazany labdarúgócsapatának állandó otthona, a megnyitó évében a nyári Universiade központi arénája volt, 2017-ben Konföderációs Kupa-, 2018-ban pedig futball-világbajnoki mérkőzések helyszíne lesz.

Kétmedencés stadion
Kétmedencés stadion
kazan2015.com

Ám az úszók csak a jövő vasárnap – kilenc nappal a ma startoló műugrók után – csobbannak először, a vízilabdázók azonban már most vasárnap megkezdik szereplésüket. Igaz, egyelőre nem kell arra készülni, hogy a szurkolók vizet facsarnak a fotelkarfákból, hiszen a Volga és a Kazanka folyó találkozásánál fekvő, bő egymilliós városban hétfőn kezdő, címvédő magyar férfiak a kazah, dél-afrikai, argentin trióval szerepelnek azonos csoportban. (Hát ez meg milyen beosztás, miközben szerb, montenegrói, ausztrál, japán vagy görög, amerikai, olasz, orosz négyes is összejött...) Ráadásul a nők kínai, orosz, francia rivális hármasa miatt sem kell Xanax után kapkodni. Benedek Tibor férfi szakvezető játékosai számára egyébként a folytatásban sem várható extra terhelés: ha jól kalkulálunk, a görög (vagy orosz)–brazil (vagy kanadai) párharc továbbjutója lehet a negyeddöntős ellenfél. Aztán meg...

De hova ez sietség? Még nem kerget a tatár.

A magyar résztvevők

Műugrás: Bóta Botond, Gondos Flóra, Kormos Villő, Reisinger Zsófia. Nyílt vízi úszás: Gyurta Gergely, Papp Márk, Székelyi Dániel, Kiss Nikoletta, Olasz Anna, Risztov Éva. Szinkronúszás: Czékus Eszter.

Vízilabda. Férfiak. A csoport: Horvátország, Brazília, Kanada, Kína.

B csoport: Görögország, Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország.

C csoport. A magyar válogatott mérkőzései: Kazahsztán (július 27., magyar idő szerint 16.30), Dél-Afrika (július 29., 11.10), Argentína (július 31., 9.50). D csoport: Szerbia, Montenegró, Ausztrália, Japán. A negyeddöntőbe jutásért augusztus 2-án, a négy közé kerülésért 4-én mérkőznek a csapatok, az elődöntőt 6-án, a döntőt 8-án rendezik. Nők. A csoport: Spanyolország, Kanada, Kazahsztán, Új-Zéland. B csoport: Ausztrália, Hollandia, Görögország, Dél-Afrika. C csoport: Olaszország, Egyesült Államok, Brazília, Japán. D csoport. A magyar csapat mérkőzései: Kína (július 26., 20.30), Oroszország (július 28., 17.50), Franciaország (július 30., 11.10). A negyeddöntőbe jutásért augusztus 1-jén, a négy közé kerülésért 3-án mérkőznek a csapatok, az elődöntőt 5-én, a döntőt 7-én rendezik.

Az úszók programját és névsorát a jövő szombaton közöljük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.