Plusz az emberi humánminisztérium mint legfőbb erőforrás, amely rendben lévőnek és jogszerűnek találta az egyebekre költött, mindösszesen több mint hetvenmillió forint felhasználását.
Hanem most mégiscsak ünnep előtt állunk, ilyenkor az a minimum, hogy szociálisan a szokottnál is érzékenyebbek legyünk. Ebből következően nekünk az egyebekről egy februári hír jut eszünkbe, miszerint egy pilisvörösvári nyugdíjas házaspár harmincmilliós villanyszámlát kapott az Elműtől. Nem biztos, hogy hihető, de a házaspár tiltakozott a számla ellen, mondván, ekkora fogyasztást, ha akarnának, se tudnának produkálni, míg végül a cég elismerte, hogy tévedett, a villanyóra-leolvasó ember nézett el egy számjegyet. Az Elmű elnézést kért, és maximális megértéséről biztosította a házaspárt, egyebekben hozzátéve viszont, hogy ha nem fizetik be a villanyszámlát, akkor kikapcsolják náluk az áramot, ugyanis amíg az ügy nincs végérvényesen lezárva, addig fizetni kell a részleteket. Mint látható, nincs annál vészjóslóbb az emberi erőforrásra nézve, mint amikor a cég (hivatal, hatóság) maximálisan egyetért a civilizáció eredményeit nyakra-főre használó panaszossal.
Ezt azért említjük, mert azt is tudjuk, hogy ellopták egy 77 éves tanyasi nyugdíjas kéthavi nyugdíját: valaki arra kérte az ő hamisított aláírásával a nyugdíjfolyósítót, hogy ne postán küldje a pénzt, hanem utalja át egy megadott számlára. Ennek három éve, ám azóta öt hatóság volt képtelen az ügy végére járni, holott azt is tudják már, ki hamisította a levelet. Mindenki elismeri, hogy a 77 éves ember vétlen, sőt a nyugdíjfolyósító kifizetné az elmaradt nyugdíjat, de mégsem fizeti, mert időközben az adóhivatal is elkezdett nyomozni, s amíg nem zárják le az ügyet, nem utalhatnak.
Az most ne zavarja az olvasót, hogy nem érti az efféle ügyek menetét, s hogy egyebek napirendi pont alatt esetleg föl is fordulhat nyugdíj híján a humánerőforrás, mi most kizárólag arra koncentrálunk, hogy az ilyen esetekre miért nem futja az egyre jobban teljesítő Magyarország kormányának rendkívüli tartalékkeretéből, különös tekintettel arra, hogy itt nemrégen, ugyanilyen ünnep előtt valaki azt ígérte, hogy senkit sem hagynak az út szélén.
Markó Iván társulata egyébiránt a százötvenmilliós rendkívüli támogatás ellenére becsődölt, és befejezte fellépéseit, az említett egyéb erőforrások viszont javában léteznek, és az istennek se akarnak az út szélére ülni.
Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa
