galéria megtekintése

Úszás: Iron Lady, Vasember

0 komment

NOL

Továbbra is káprázatosan szerepelnek a magyar úszók Netanyában, a rövid pályás Európa-bajnokságon: pénteken háromszor csendült fel tiszteletükre a Himnusz. Hosszú Katinka kétszer, Cseh László egyszer állhatott fel a dobogó felső fokára.

Sokáig úgy tetszett: a magyar Iron Lady a 200 méteres hátúszásban világrekorddal szerzi meg Netanyában harmadik aranyérmét a rövid pályás Eb-n, de a csúcsjavítás ebben a számban elmaradt. Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyert, valóban csak az idő volt az ellenfele. „Elszúrtam egy-két fordulót, s úgy tetszett, a közönség kicsit csalódott is emiatt" – mondta önkritikusan.

Cseh legnagyobb ellenfele önmaga volt
Cseh legnagyobb ellenfele önmaga volt
Abir Sultan / MTI/EPA

Katinka azonban nem egészen egy órán belül „korrigált": a 100 ­m-es vegyes úszásban nagyszerű tempóban haladt. Olyan ritmust diktált, amelyet kis medencében rajta kívül még senki sem: 56,57 másodperces idejével saját rekordját adta át a múltnak.

 

„Nem nagyon emlékszem az úszásomra, de ez jó, mert azt jelenti, arra koncentráltam, amire kellett – kommentálta a világcsúcsot. – Akkor tudom kihozni magamból a legtöbbet, amikor nem arra figyelek, ami következik, vagy ami elmúlt, hanem arra, ami éppen történik."

Hosszú parádés úszása előtt Cseh Lászlónak tapsolhattak a nézők. A szerdán a harmincadik születésnapját a 100 m pillangó aranyérmével ünneplő magyar sportoló pénteken is bebizonyította: jubileum ide, jubileum oda, most még nem a bulizásé, hanem a versenyzésé a főszerep. Ennek megfelelően ezúttal is minden idegszálával a győzelemre törekedett. Noha az utóbbi időben hanyagolta kedvenc számát, a 200 m vegyest, újra kiderült: messzemenően otthon van benne. Amikor becsapott a célba, nemcsak az izraeli vetélkedőn szerzett második aranyérmének – a nagy medencés és a rövid pályás Eb-ken a harmincadiknak – örülhetett, hanem az 1:51,36 perces Európa-csúcsnak is. (Az osztrák Markus Rogan 2009-ben elért „cápadresszes" idejét adta át a múltnak.)

Hosszú csak úszott, nem emlékezett
Hosszú csak úszott, nem emlékezett
Abir Sultan / MTI/EPA

Mint a döntő után elmondta, a legnagyobb ellenfele önmaga volt: „Bennem van az erő, az energia, csak tudnom kell kihozni magamból."

Jakabos Zsuzsanna csalódott volt, amiért szerdán a második helyről kizárták 400 m vegyesen. A 200 m-es pillangószámban vigasztalódni szeretett volna, s bár nagyszerűen kezdett, sőt fél távnál vezetett, a végére elfáradt, ennélfogva csak az ötödik helyet szerezte meg.

Ezzel együtt a magyar csapat – nyolc arany- és két ezüstéremmel – toronymagasan vezeti a nemzetek rangsorát.
S ha már a számoknál tartunk: Hosszú a 100 vegyesen a magyar úszók ötvenedik rövid pályás Eb-aranyát nyerte.

Eredmények

Férfiak.

50 m gyors:

1. Jevgenyij Szedov (orosz) 20,87,

2. Orsi (olasz) 20,92,

3. Szczepanski (lengyel) 21,21.

1500 m gyors:

1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 14:08,06, világcsúcs,

2. Detti (olasz) 14:18,00,

3. Christiansen (norvég) 14:23,60.

100 m hát:

1. Radoslaw Kawecki (lengyel) 49,64,

2. Donyec (orosz) 50,30,

3. Walker-Hebbron (brit) 50,35.

200 m vegyes:

1. Cseh László 1:51,36, Európa-csúcs,

2. Heintz (német) 1:53,21,

3. Filipe Carvalho (portugál) 1:53,45.

Nők.

100 m gyors:

1. Sarah Sjöström (svéd) 51,37,

2. Kromowidjojo (holland) 51,59,

3. Popova (orosz) 52,02,

100 m vegyes:

1. Hosszú Katinka 56,67, világcsúcs,

2. O'Connor (brit) 57,65,

3. Steenbergen (holland) 59,00.

200 m hát:

1. Hosszú Katinka 1:59,84,

2. Usztyinova (orosz) 2:01,57,

3.Gustafdottir (izlandi) 2:03,53.

200 m pillangó:

1. Franziska Hentke (német) 2:03,01,

2. Grangeon (francia) 2:03,85,

3. Polieri (olasz) 2:04,37, ...

5. Jakabos Zsuzsanna 2:05,16,

6. Szilágyi Liliána 2:05,64.

4 × 50 m gyors:

1. Olaszország (Silvia di Pietro, Erika Ferraioli, Aglaia Pezzato, Federica Pellegrini) 1:36,05,

2. Hollandia 1:36,20,

3. Oroszország 1:36,62.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.