galéria megtekintése

Tavaly még haverkodtak, most már háborús a hangulat

1 komment


Ábrahám Ambrus

„Ha a színpadon egy pisztoly van, annak előbb-utóbb el kell sülnie." Aligha kétséges: a Molnár Ferenc dramaturgiai alapvetésében emlegetett stukker a motoros pályaversenyzés csúcsának tartott MotoGP idei, as­seni futama utolsó körének utolsó kanyarjában a színre került.

A futamgyőzelemért csodálatos csatát ­vívó Valentino Rossi és Mark Marquez feszült egymásnak. A spanyol tini világbajnok az említett kurfli előtt pofátlanul rövid féktávot vett, talán annyira, hogy ha nem megy neki Rossi Yamahájának, nem is tudja bevenni a kanyart. Az olasz veterán viszont ott volt, útban volt, ám nem jött zavarba. Az ütközés következtében ugyan leszaladt a pályáról, ám a rövidebb utat választva megnyerte a csatát.

A spanyol értetlenségének adott hangot, és szavaiból érezni lehetett: nem ért egyet a bírák döntésével, amely jóváhagyta a manővert és ezzel a végeredményt. A történtek után az is végérvényessé vált, hogy a tavaly még nagy haveroknak tetsző versenyzők között most már feszültség van, nem is kicsi.

Rossi képtelen szituációban
Heino Kalis / Reuters

 

Hogy mekkora, az a vb-sorozat utolsó előtti, sepangi futamán derült ki, miként az is: a töltött fegyver nemhogy elsült, de hatalmasat szólt. Két hete a Malajziai Nagydíj felvezetéseként tartott tájékoztatón Rossi ugyanis nekiesett Marqueznek. Azzal vádolta meg riválisát, hogy betart neki, egyúttal Rossi riválisának, a Marquezhez hasonlóan spanyol Jorge Lorenzónak segít. Már akkor érződött: ebből baj lehet. Lett is. A futam hetedik körében Lorenzo a második helyen haladt, Rossi pedig igyekezett volna lépést tartani vele, ám a másik spanyol egyre-másra az útjában volt.

Az olasz versenyző a viadal közben többször jelezte is Marqueznek: amit csinál, az nem „frankó". Ám a tavalyi világbajnok nem tágított, mire Rossi egyszer csak szélesen fordult, csaknem kivezette a pályáról Marquezt, aki bukott. Közben volt még egy lábemelés, amelyet az egyik tábor mocskos rúgásként, míg a másik úgy emlegetett, hogy Rossi lába csupán lecsúszott a lábtartóról. (Ennek a mozdulatnak a minősítésében még a két versenyző foglalkoztatója, a Honda és a Yamaha is vitába keveredett egymással.)

Ám ez csak egy részlete a történetnek: a motorsport utóbbi évtizedének legnagyobb botránya már kész volt. Ehhez képest a ­Hamilton és Rosberg közötti sapkadobálás kofalárma csupán. A tetejébe Lorenzo a pódiumon – nem­tetszését kifejezve – ­egyezményes jeleket mutogatott csapattársa, Rossi felé.

Az indulatok ez után szabadultak el igazán. A versenyfelügyelőség ugyanis mindkét versenyzőt vétkesnek találta. Marquezt azért, mert a döntnökök valóban úgy látták, hogy – noha egyetlen manővere sem volt szabálytalan – mégiscsak lassítani akarta Rossit. Az itáliai ideált pedig bukásokozás miatt meszelték el. Az indoklás ellenére csak az olaszt büntették, olyannyira, hogy az e hét végén következő valenciai nagydíjra szinte kilátástalan szituációba hozták: az utolsó helyről kell rajtolnia. Hiába így a hétpontos előnye, maga is úgy véli, reménytelen a helyzete. Ezért még azt is meglebegtette, hogy rajthoz sem áll.

A hatásra jellemző: Marquez verekedésbe keveredett egy olasz bulvárműsor két szereplőjével a saját háza előtt. Lorenzo pedig tovább szította a tüzet. Rossi ugyanis – megkerülve minden, a MotoGP-ben illetékes szervet – a Sportdöntőbírósághoz fordult büntetése enyhítéséért. A szervezethez meglepő módon bejelentkezett csapattársa, hogy a döntésben részt vegyen. Ezt elutasították, ám Lorenzo stábja – hasonló eseteket előásva – Rossira nézve terhelő bizonyítékokat szállított a grémiumnak. Ezek után a verdikt így szólt: Rossi marad az utolsó helyen.

Az ügyben érintettek érzik, hogy messzire mentek. Valenciában a szokásos előzetes tájékoztatót eltörölték. Rossi, Lorenzo és Marquez is nyilatkozatot adott ki, amelyben mindenki mindent sajnál, és csak a – „remélhetően fair" – versenyre összpontosít. Ami biztos: holnap délután kettőkor a MotoGP legfeszültebb futama rajtol el. Bármilyen eredmény születik is, az idei vb-re nem a győztes miatt emlékeznek majd a rajongók, akikhez Vito Ippolito, a Nemzetközi Motorsport Szövetség elnöke nyílt levélben fordult azzal, hogy „a sportot megmérgezték".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.