Azokon a tájakon nagy hagyománya van a polgárok közvetlen pénzügyi felelősségének, aminek minálunk a Horthy-rezsim óta nincs tradíciója.
|
„A fejlesztések tekintélyes hányada a rendezéstől függetlenül végbemenne" Veres Viktor / Népszabadság |
Tehát az itteni szervezőknek azt kell kihasználniuk, hogy hazánkban az emberek kevésbé tudatosak és öntudatosak?
Nem. Éppen hogy érdemes lenne megkérdezni a lakosságot, mi a véleménye a rendezésről, ha az összességében ennyibe, és főként személyenként annyiba kerülne. Meggyőződésem szerint a magyarok többsége akkor is az olimpia budapesti megtartása mellett szavazna, ha tudná, ez mibe fáj neki. Ha viszont a nép utólag értesülne a költségekről és azok rá vonatkozó kihatásairól, akkor a joggal remélt társadalmi integráció éppen az ellenkezőjébe csapna át. Azaz széles körű vita helyett csupán propagandát folytatni veszélyes játék.
Pontos adatok – azt kell mondjam: a dolog természeténél fogva – nincsenek, ám a becsült ráfordítás 3500-4300 milliárd forintra rúg. Nyomban hozzáteszem: a summa az 1960-as római olimpia óta minden egyes ötkarikás találkozón 180-325 százalékkal magasabb volt az eredetileg kalkuláltnál.
Ezek valós számok, ám hadd tegyek annyi kiegészítést: az – alsó hangon – háromezer-ötszáz milliárdból ezer milliárd a rendezés és kétezer-ötszáz milliárd az infrastruktúra költsége. Azt nem mondom, hogy a fejlesztések mindegyike olimpia nélkül is megvalósulna akár a szóban forgó időszakban, akár hosszabb távon, de azt állítom: tekintélyes hányaduk a rendezéstől függetlenül végbemenne.
Létezik minálunk ennyi pénz?
Ekkora összeg külön az olimpiára még a leggazdagabb országokban sem létezik. Ellenben Magyarország sajátos adottsága, hogy rengeteg európai uniós pénz használható fel a projekt megalkotásakor. S hangsúlyozom: nyílt vita esetén sokan hajlandók lennének különböző összegeket betenni egy közös alapba. Egyikük én magam volnék.
Hogy stílszerű legyek: megspórolható-e az emberek részletes tájékoztatása és a véleményük kikérése?
A válasz az: hogyne. Ám jóval helyesebb volna a lakosságot beavatni, majd meghallgatni arról, helyesli-e, ha valamennyi beruházás egy tömegben megvalósul, s hogy mit gondol, viseljük-e ennek közös kockázatát. Mert azt például mindenkinek tudnia kellene: ha megnyerjük a pályázatot, akkor nincs kiszállás, az olimpiát – annak minden vonzatával együtt – kötelező tető alá hozni.
Az is egy információ, hogy Montreal 2006-ban fizette vissza azoknak a hiteleknek az utolsó részleteit, amelyeket az 1976-os olimpia rendezésére vett fel.
Ha ezt a negyvenesztendős kifutást akár csak sejtik is a kanadaiak, akkor bizonyosan nem náluk tartják a hetvenhatos játékokat. Ezért is szükséges a széles körű útba igazítás.
|
Veres Viktor / Népszabadság |
Ön szerint mennyi az esélye annak, hogy egy esztendő múlva – egészen pontosan 2017. szep-tember 15-én – Limában Budapestnek ítélik a házigazdai jogot?
Mivel a szponzorok tevékenységi területe mindenekelőtt az amerikai piachoz kötődik, a favorit alighanem Los Angeles. S noha az kiegyensúlyozott helyzetet teremt, hogy a játékok televíziós szerződéseit már 2032-ig megkötötték az NBC-vel, a partner megint csak amerikai. Ezzel együtt nem olyan egyértelmű a képlet, mintha egy drámaíró-pályázatra a következő szövegű cédula érkezne: Arthur Miller vagyok. Az Egyesült Államok elveszítette feltétlenül és minden tekintetben pozitív megítélését a világban.
Magyarország ebből a szempontból olyan jól áll?
Annyiból jobban, hogy nem világpolitikai tényező. Ezen túl pedig új térség az ötkarikás mozgalom számára, de csak vendéglátóként, mert különben hagyományos olimpiai nemzet. Ezt a tradíciót hazai rendezés esetén nagyjából huszonöt aranyéremmel ápolná.
Huszonöt előtt huszonnégy, az előtt meg – olimpiai szempontból – húsz jön: Tokió következik.
Nem különösebben jó hír, hogy már most hatszorosak a költségek a pályázat benyújtásának idején tervezettekhez képest. Ám a rendezés híveként azt remélem: ha e tekintetben nem is, követjük Japánt.