galéria megtekintése

Káoszba süllyedhet Róma az új főpolgármester alatt

11 komment


Fenes Gábriel

Egyelőre katasztrofális munkát végez Virginia Raggi Róma élén, ám még hivatali ideje legelején jár, így nincs ebben semmi meglepő – mondta a Népszabadságnak Francesco Galietti olasz politikai elemző az Örök Város főpolgármesteréről.

Raggi júniusi győzelmi beszédében még arról beszélt: „élhető” várossá változtatja Rómát. Ez egyelőre nem sikerült. Galietti, a római Policy Sonar kutatóintézet alapítója megjegyezte, hogy a viccpártként indult 5 Csillag Mozgalom (M5S) politikusnőjéről „senki sem gondolhatta komolyan”, hogy ilyen hamar végrehajtja a kampány során tett ígéreteit. – Nincs vezetői tapasztalata. Bizonyos értelemben még csak tanulóidejét tölti. Az viszont már most látszik, hogy nem rendelkezik konkrét programmal a főváros problémáinak orvoslására – mondta Galietti.

Márpedig Róma egyszerre számtalan gonddal küzd. Akadozik a szemétszállítás, így a parkokat szemét és kutyaürülék borítja. A 38 éves ügyvédnő alighogy hivatalba lépett, négy hivatalnokot bízott meg a város „kipucolásával”. Ám ők hamar visszaléptek a feladattól, újabb gondot okozva a főpolgármesternek – írta a The Guardian.

 

– Az is problémát jelent, hogy a római önkormányzat csak néhány hete kezdte meg a munkáját a nyári szabadságolások után – magyarázta Galietti. Ráadásul több kérdésben nehezen jutnak egyetértésre a képviselők, a munka lassan halad. Ám sürgősen kellene cselekedni, mert egyelőre a várost sújtó korrupció ellen sem tudott tenni Raggi.

Virginia Raggi
Virginia Raggi
Alessandro Bianchi / Reuters

A főpolgármester eddig egyetlen választási ígéretét tudta beváltani: visszavonta Rómának a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezésére beadott pályázatát. Ám ezzel nemcsak a Renzi-kormány, de Giovanni Malago, az Olasz Olimpia Bizottság elnökének bírálatát is kiváltotta.

Raggi választási győzelme egyben annak is tesztje volt, hogy a Beppe Grillo komikus által alapított M5S képes-e a kormányzásra. Több elemző szerint ez az elképzelés megdőlni látszik, mivel hamarosan összeomolhat a főváros közlekedése és költségvetése is, hiszen Ragginak még pénzügyi tanácsosa sincs.

A nagy kérdés a jövőben az lesz, hogy a főpolgármester ténykedése milyen hatással lesz az M5S népszerűségére, amely jelenleg Matteo Renzi kormányának legnagyobb ellenzéke, és a Demokrata Párt legerősebb ellenfele lehet a 2018-as választásokon.  Galietti szerint ugyanakkor a Raggi körüli káosz nem lesz hatással a párt népszerűségére. Az elemző hozzátette, hogy a főpolgármesterre irányuló médiafigyelem valószínűleg a november végére tervezett népszavazásra sem lesz hatással, ahol a szenátus hatalmának gyengítéséről dönthetnek az olaszok. A voksolás végeredménye az olasz kormány sorsára is hatással lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.