Hosszú Katinka világrekorddal nyert aranyat

A két évvel ezelőtti, barcelonai világbajnokságon bemutatkozó szakág szereplőinek szédítő mutatványait a budapesti közönség is megnézheti majd a Parlament előtt a jövő évi teszten, meg persze a 2017-es vb-n, de nagy kérdés, hogy ott lesz-e még a zuhanásbajnokok között a már most 41 éves kolumbiai Orlando Duque, vagy személyes kedvencem, a mindössze 36 esztendős bolgár Todor Szpaszov. Őt kinézete alapján sokkal inkább a woodstocki füvön elterülve tudnám elképzelni, mintsem egy traverz tetején, közvetlenül a felhők alatt, de ebből is látszik, kevés a fantáziám, ami nem csoda, ha belegondolok, hogy nekem a műugrók 3 méteres deszkája is himalájai magasság...

De ha már elérhetetlen csúcs, akkor legyen Hosszú Katinka!

A huszonhat éves magyar extraklasszis azok után, hogy vasárnap kétszer is megjavította a 200 m vegyes általa tartott Európa-rekordját, hétfő délelőtt „csuklóból” varázsolt egy országos csúcsot 100 m háton (58,78). Csakhogy – bár ez ügyben akadnak opponensek – az ő képességeinek is vannak határai, ezért aztán senki nem lepődött meg, amikor a lihegőbe érve közölte, noha örül az újabb kiváló időnek, annak ellenére muszáj visszalépnie a számtól, hogy az övé lett a selejtező legjobb eredménye. A délutáni programban ugyanis mindössze fél óra differenciával rendezik a hát középdöntőjét és a vegyes döntőjét, és azért a „mix” a hagyományosan nagy kedvenc.

Az ebédet megelőzően amúgy mérsékelt boldogság jellemezte a magyar tábort, tekintve, hogy Hosszún kívül csak Kapás Boglárkának sikerült továbbküzdenie magát:

ő 1500 m gyorson kvalifikált hatodikként a „maratoni” fináléjába (16:06,25), egy futamban úszva Katie Ledeckyvel, ami különleges megtiszteltetésnek mondható, hiszen az amerikai 15:27,7-tel a nap első világcsúcsát produkálta. A mieink közül Balog Gábor 100 m háton a 23., Sztankovics Anna 100 m mellen a 32., Bernek Péter pedig 200 m gyorson a 34. eredménnyel elbúcsúzott.

Női pólóban az apró örömöt is értékelnünk kell: a tatár fővárosban eddig sokat kínlódó csapat 10:7-re legyőzte a kanadaiakat. A dolog szépséghibája, hogy a mérkőzést az alsóházban rendezték, de a sopánkodáson már túl vagyunk, a fakóban is helyt kell állni, legközelebb szerdán a 9. helyért a brazilok ellen.

A Kazany Arénában azonban délutánonként mindig az élvonal gyűlik egybe, ráadásul az úszóeliten ezúttal cseppet sem érződik, hogy az olimpiára tartalékolna. Sarah Sjöström például apait-anyait beleadott 100 m pillangón, s az extázisba kerülő hűvös svédek majd szétverték a tribünt, amikor honfitársnőjük neve mellett megjelent a World Record-felirat, úgyhogy a szám címvédője csatlakozott tengerentúli kolléganőjéhez a kazanyi halhatatlanok csarnokában.

S Cseh László megint emberesen odatette magát. A még további három számba nevező versenyző kimondottan bemelegítésnek szánta a vb-n az 50 m pillangót, erre már a felvezető szakaszban kétszer megdöntötte a hazai csúcsot, úgyhogy a döntő előtt csak-csak elkezdtünk fészkelődni a helyünkön. És nem ok nélkül, mert – bár megint alaposan beragadt a rajtnál – a néhány hónapja klubot váltó úszó holtversenyben harmadikként érintette meg a falat úgy, hogy kilenc századdal elmaradt előző napi idejétől.

– Boldog vagyok, de ez csak kirándulás volt, fölvezetés a továbbiakra. És hogy így sikerült, az nagyon reménykeltő a folytatás előtt. Lehet, hogy a startommal érdemes lenne többet foglalkozni? – tette fel a költői kérdést a vegyes zónában, a világ úszósportjának első olyan sportolója, aki hét vb-n is érmet szerzett, de aztán eliszkolt, s elsiettünk mi is, mert közeledett a nap fénypontja.

Hosszú Katinka talpáról komoly anatómiai elemzésre lenne képes valamennyi riválisa, a 200 m vegyes két hétfői selejtezőfutamában például ronggyá verte az egész mezőnyt, érthető tehát, ha a lelátói prognózis úgy szólt: a döntőben az ellenfelek helyett a világrekordra kell csak figyelnie. És valóban: ötvennél még rajta „csimpaszkodott” a brit O'Connor, száznál, vagyis a pillangó és a hát után már fél testhossz előnnyel vezetett, a mellet követően egyedül őt figyelte az uszoda, mert 67 századdal „verte” a világcsúcsot is, a gyorson megtett utolsó ötven után pedig jött a standing ovation. Tízezren tapsoltak felállva, mert a magyar lány 2:06,12-nél, az amerikai Ariana Kukors hat éve felállított csúcsánál három századdal jobb időt elérve érintette meg a falat!

Ami a következő percekben történt, annak felidézésére néhány fotó sokkal alkalmasabb volna... Katinka csak nézett körbe-körbe a kötelet szorongatva, látszott rajta, el sem hiszi, hogy megcsinálta, aztán belehajtotta a fejét a vízbe, és telezokogta a medencét.

E közben edző-férje, Shane Tusup a parton, akár a kisgyerek, hol mosolygott fülig érő szájjal, hol a nyelvét nyújtogatta zsiványul, hol meg meghatódottan könnyezett ő is. Még szép: bár Hosszú most állhatott negyedszer világbajnoki dobogó tetejére, pályafutása során először győzött világcsúccsal.

– Persze, hogy sírtam, hiszen a szememben a világrekord bizonyos értelemben értékesebb az olimpiai bajnoki címnél. Azt jelenti ugyanis, hogy valamiben én vagyok a leggyorsabb a világon, és ez fölfoghatatlan érzés – magyarázta az Iron Lady, aki lassanként átkeresztelkedhet Gold Ladyre. Még megkérdeztem tőle, mire lehet következtetni a mostani diadalból, mire a lakonikus felelet úgy hangzott: – Arra, hogy most elég jó vagyok...

Folytatás kedden újabb öt úszódöntővel, na meg a férfi pólósok olaszok elleni meccsével (otthoni idő szerint 19.10-től). Jut eszembe, a négy közé igyekvő – s péntek óta „munka nélküli” – fiúk a hétfői verőfényben komoly közönségsikert arattak, amikor a mesebeli látványt nyújtó vár tövében olyan hangosan kurjongatva kézilabdáztak, hogy az is odanézett, aki nem akart. Ha az uszodai teljesítményüket csak feleakkora ováció kíséri majd, amilyet a wimbledonira nyírt pázsiton mutatott produkció miatt kiérdemeltek, nincs miért aggódnunk miattuk sem.