galéria megtekintése

Az olimpia halott, de így is nagy sztori lenne

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 03. számában
jelent meg.

Bita Dániel, Pető Péter
Népszabadság

Cikksorozatban elemeztük Budapest 2024-es olimpiai pályázatának esélyeit és visszásságait a nyilvánosság elől titkolt hatástanulmány alapján. Most összefoglaljuk, mi derült ki, és azt, milyen gondokkal küzd a NOB a helyszín kiválasztásánál.

Az olimpia halott – idézett a The Guardian egy pályázatokban részt vevő szakembert azután, hogy Boston visszalépett a 2024-es nyári játékok rendezéséért indulók sorából. A társadalmi támogatás hiánya és pénzügyi okok miatt így döntött a 2022-es téli olimpia lehetséges helyszínei közül Oslo, Krakkó és Stockholm is.

Akar még valaki házigazda lenni?

– vetette fel a lap, elsősorban a nyugati világra utalva. Merthogy a 2022-es játékok megrendezéséért versenyben maradt két város, Peking (amely végül győzött, így elsőként tarthat a nyári után téli olimpiát) és Almati, Kazahsztán volt fővárosa bármennyit hajlandó elkölteni erre a célra.

 

Túljelentkezésről azonban nincs szó, és kérdés, mit árul el az olimpiai mozgalomról, ha a téli sportokat hírből sem ismerő helyszíne lesz a téli játékoknak, ha a kandidáló országok egyike sem a demokratikus teljesítményével hívja fel magára a figyelmet, és ha a gazdaságos olimpia jelszavát zászlóra tűző új NOB-vezetés első, kényszerű döntésével azt a Pekinget díjazza, amely 44 milliárd dollárból hozta ki a hét évvel ezelőtti nyári játékokat. (Csak azért nem rekorder, mert Szocsi azóta megrendezte minden idők legdrágább olimpiáját.)

A cikk fölveti, hogy a 2024-es rendezésre kandidáló Róma, Párizs, Hamburg és Toronto után a jelentkezők listája lerövidülhet Kínára, a legutóbbi két alkalommal eredménytelenül próbálkozó Katarra és a volt szovjet köztársaságokra,

olyan államokra, ahol nem kell tartani a helyi tiltakozásoktól, és a pályázat politikai célokat is szolgál.

Nem véletlen, hogy Thomas Bach, a NOB elnöke felszólította az Egyesült Államokat, gondoskodjon Boston pótlásáról. Hiszen a helyszínválasztásnál használt „vetésforgó" alapján 2024-ben Észak-Amerika következhetne, ám Toronto kivételével csak európai városok vannak versenyben. A szeptember 15-i határidőig még Azerbajdzsán fővárosa, Baku jelentkezhet be.

Peking 44 milliárd dollárból hozta ki az olimpiát
Peking 44 milliárd dollárból hozta ki az olimpiát
Koszticsák Szilárd / MTI

Ebben a környezetben fut neki a pályázatnak Budapest. Bár sokan legyintenek, a jelentkezést legalább két okból komolyan kell venni. Egyrészt mert fogynak az aspiránsok – ősszel Hamburgban is népszavazás lesz –, így felértékelődnek azok az országok, amelyek kitartanak szándékuk mellett. Másrészt növelheti Budapest esélyét, ha a NOB komolyan gondolja az emberi léptékű olimpiákat álmodó Agenda 2020 reformprogramot. (Vannak jelek, hogy nem gondolja komolyan.) Bach elnöki karrierjének nagy története lehetne, ha Kelet-Európába, egy sportnemzet viszonylag kis fővárosába vinné a játékokat.

Az ügy persze azért sem mellékes, mert

csak a pályázatra tízmilliárd forintot költünk el.

Ezért is elemeztük részletesen a lapunk birtokába jutott hatástanulmányt, amelynek a legfontosabb megállapításait alább összegezzük.

Elhallgatták a fő kockázatokat

A nyilvánosságra hozott összefoglaló csak érintőlegesen említ kockázatokat, miközben az 1372 oldalas dokumentum szerint

idehaza nincs meg a kellő szakértelem egy sikeres pályázáshoz,

a korlátozott kapacitások és a szűk határidők miatt nőhetnek az eltervezett építőipari árak. Veszélyeket rejt az árfolyamváltozás, a költségek alulbecslése, és az, hogy ha a társadalom nem támogatja elvárható mértékben a rendezést. A Dagály uszodának extrém rövid idő alatt kellene elkészülnie a 2017-es vizes vb-re úgy, hogy hasonló épületet magyar cég még nem épített. Ez igaz a Puskás stadionra, a Kvassay-zsiliphez tervezett olimpiai főstadionra és több átmeneti létesítményre is.

Egy sor létesítményt lebontanának a játékok után

Ideiglenes sportlétesítményekre 156 milliárd forint menne el. Az olimpia után 60 ezresről 15 ezresre bontanák vissza az atlétikai stadiont, és eltüntetnék az Etele téren 27 milliárdból felépülő csarnokot, amely a kézilabda- és a röplabdatorna helyszíne lenne.

Míg a szükséges 38-ból jelenleg csak öt létesítmény van meg,

tíz helyszínt eleve átmenetinek szánnak, így a Dagály melletti vívócsarnokot, valamint az Óbudai-szigetre tervezett strandröplabda-komplexumot. Bár ezeket aligha lehetne gazdaságosan működtetni, az átmeneti arénák költsége így is nehezen „eladható".

A fejlesztések nagy többsége nem olimpiai költség

A tanulmány 1900 milliárd forint közlekedési fejlesztéssel számol, de csak 28 milliárdot szerepeltet az olimpiai költségek között, mondván: a többi amúgy is megvalósul. Így a Csepelt az Astoriával összekötő 5-ös metró, a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötése, a ferihegyi gyorsvasút, a járműállomány csaknem teljes cseréje és egy új Duna-híd.

A 2004-es athéni olimpia egyik használaton kívüli, gyom borította helyszíne tavaly, tíz évvel az játékok után
A 2004-es athéni olimpia egyik használaton kívüli, gyom borította helyszíne tavaly, tíz évvel a játékok után
Yorgos Karahalis / Reuters

Bár az olimpiával összefüggő fejlesztések összértéke 3113 milliárd forint, a hatásvizsgálat szerint 1649 milliárdot egyébként is e célokra költene az ország, míg 421 milliárd előrehozott beruházás. Az olimpiára szűken véve 1043 milliárd menne el, amit a tanulmány 744 milliárdra csökkent a tervezett ingatlanértékesítésekkel. Az olimpiai falu 570, az öt médiafalu 72 milliárd forintba kerülne.

Százmilliárdok hiányoznak a tervekből

Az olimpiai terv nem számol a biztonsági kiadásokkal, azaz – ha csak a vancouveri tapasztalatokból indulunk ki – 280 milliárd forintról „feledkezik meg". A szervezőbizottság költségvetésében így is 605 millió dollár (170 milliárd forint) állami támogatás szerepel, ami a két és félszerese annak, amennyi támogatást a görög állam adott az athéni olimpiára. Az átlagos jegyár 18 ezer forint lenne.

A vidéknek csak epizódszerep jutna

Noha az illetékesek az országos olimpia gondolatát és a vidék szerepét hangsúlyozzák, a közvetlen olimpiai fejlesztések 95 százalékát Budapesten hajtanák végre, és a jegyek 73 százalékát is fővárosi versenyekre adnák el. A Dunántúlon a Balatontól délre egyetlen eseményt sem rendeznének, míg Északkelet-Magyarországra kizárólag futballselejtezők jutnának (Diósgyőrbe), tehát

a leghátrányosabb régiók kimaradnának a fejlesztésekből.

Szeged és Debrecen viszont jól járna: a jegyek 14 százalékát ebben a két városban adnák el.

Félmilliárdba került a hatástanulmány

Négyszáznyolcvanmillió forintot fizet a kormány az olimpiai hatástanulmányáért a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cégnek, amely cserébe a pályázati kérdőív elkészítésében is részt vesz. A kétéves pályázati szakaszban (2017 szeptemberéig) tízmilliárd forintot költ el az ország, ennek csaknem a felét marketingre és kommunikációra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.