Dénes Ferenc: Igen, így gondolom.
Bozóki András: Ezzel én is egyetértek. A stadionokat és a múzeumokat érintő vitákban nekem éppen az a megközelítés nem tetszik, hogy mintha a sportot a kultúrával kellene szembeállítani. Úgy vélem, a probléma nemcsak az állami támogatás mértéke, hanem a döntések meghozatalában a társadalmi kommunikáció teljes hiánya is. Ez így demokratikus közösségben egyszerűen nem mehet. Új stadionokra és új múzeumokra is szükség van; a kérdés, hogy mikor, hogyan, mennyiből és minek a rovására. A kormánytöbbség kampányszerűen, centralizáltan, kétharmados döntésekkel, megfellebbezhetetlen módon hirtelen milliárdokat önt egy-egy területre, miközben az ilyen jellegű határozatok messze túlmutatnak egy cikluson. A futballrajongók egy része nyilván örül az építkezéseknek, ám sok polgártársunkat meg kell győzni arról, hogy ezek a beruházások miért fontosabbak másoknál. Ehelyett még a kormányfő falujában is stadiont húznak fel. Ez képtelenség, ráadásul árt a sport ügyének.
A színházak rekonstrukciójánál, karbantartásánál sem mérlegeljük, hogy a bonviván hamisan dalolja-e a Hajmási Pétert, a színház templom. A stadion is az - mondja Dénes
A városligeti mamutberuházás nem keltett olyan indulatokat, mint a sportlétesítmény-fejlesztési program. Ennek a társadalmi kommunikáció hiánya mellett az értékelhetetlen futballteljesítmény lehet az oka?
Dénes Ferenc: Idehaza az irodalom, a képzőművészet, a zene szerepe megkérdőjelezhetetlen. Pedig sohasem mértük meg, hogy a Nemzeti Filharmonikusok első hegedűse hogyan játszik. Egyszerűen úgy gondoljuk, hogy ha azon a poszton van, akkor ő a világ legjobbjainak egyike. A futballt viszont értjük: általában kikapunk. Ráadásul látjuk, hogy a katalán játékosok lebilincselően mozognak a televízióban, miközben a magyarok nem úgy szlalomoznak. Ennek ellenére nem lehet nem tudomást venni róla, hogy például egy diósgyőri kocsmában kevés szó esik arról: hogyan húzta a filharmonikusok hegedűse. Annál többet diskurálnak arról, el kellett-e engedni Rudolf Gergelyt Győrbe. Abban viszont egyetértek Andrással, ezt közösségileg nem beszéltük meg. Nem indokoltuk meg, miért fontos a stadion, s kevesen vállalták fel, hogy kimondják: jó dolog az arénaépítés.
Az érvelés meglehetősen esetleges volt: hol népegészségüggyel, hol utánpótlásneveléssel indokoltak, miközben az arénák az elit sportot szolgálják.
|
A debreceni stadion majdnem kész
Czeglédi Zsolt / MTI |
Bozóki András: A kormány láthatóan a reprezentatív beruházásokra koncentrál, így akarja demonstrálni nemzetegyesítő céljait a kultúrában és a sportban egyaránt. Pedig nagyon fontos megnézni, mennyire széles az a társadalmi alapzat, amelyre építeni lehet. Az ideálom a kultúrát és sportot kedvelő társadalom, amely nem arról szól, hogy van néhány gladiátorunk és szenzációs hegedűművészünk, miközben mind kevesebben mozognak, az iskolai zeneoktatás pedig elhal. Széles körű társadalmi aktivitásból kell kinőnie a professzionális elitnek, amely majd világsikert hoz. Egyszer volt szerencsém eljutni Uruguayba. Vasárnap délután busszal érkeztem Montevideóba, ahol kilométereket haladtunk úgy, hogy nem láttam mást, mint egymás melletti kis pályákon futballozó gyerekeket. A tömeges igényre, a játék szeretetére azért van szükség, mert abból származik az a közösségfejlesztő erő, amely aztán identitást formál.
 |
Dénes Ferenc
Móricz Simon / Népszabadság |
Dénes Ferenc: Azt fontos leszögezni, hogy ha van terület, amelyben mindenkinek jut pénz ebben a ciklusban, az a sport. Kaptak a kiemelt szövetségek, a gyerek- és amatőr sportolók, a trénerek, a taónak köszönhetően az utolsó faluba is jutottak forintok, azaz nem vádolható a kormány azzal, hogy csak az elitet támogatja. Az persze igaz, hogy a stadionépítések esetében fölösleges egyéb verziókat hangoztatni: ezek a beruházások a futballvállalatokat segítik. Ha új Nemzeti Színház épül, akkor sem állítja senki, hogy az a jászapáti színjátszókör működését stabilizálja. Az is nagyon fontos, amit András említett: ahhoz széles körben ismert zenekultúrára van szükség, hogy Kocsis Zoltán művészetének közege legyen Magyarországon.
Ám érthető, hogy vannak, akik nehezen lépnek át azon: az elvben üzleti alapon működő, de roppant szerény teljesítményt produkáló futballcégek komoly támogatást kapnak, miközben a Katona József Színház vagy Pintér Béla társulata mind kevesebb pénzből gazdálkodhat.
Több beruházás a szimbolikus politika részévé vált, amely a rendszer igazolását és múltunk egyoldalú újraértelmezését szolgálja - mondja Bozóki
Bozóki András: Aligha véletlen, hogy általában a színház jelenik meg párhuzamként, nem pedig a kortárs képzőművészet. Nálunk a futball és a teátrum komoly közérdeklődésre tartott számot, de a színvonal zuhanása miatt a stadionokból kikoptak az emberek, a színházak viszont még ma is tele vannak. Egyébként a magyar futballban az alacsony nívón kívül a játékstílus elvesztése is megütközést okoz. Az NB I-es sereghajtó Kaposvár kezdő csapatában csupán három magyar futballista van. Semmi gondom a külföldi labdarúgókkal, az angol első ligában is rengeteg légiós játszik, a stílus mégis angolos maradt. Nálunk elveszett a magyar stílus, így sikertelenség esetén a helyi közösség is hamarabb elfordul a csapattól.
|
A felcsúti stadion megkapja a székeit
Koszticsák Szilárd / MTI |
Dénes Ferenc: A teljesítmény bírálatára nyilván nincs mit mondani. A magyar futball magát tette tönkre, ezért nem az internet és a Barcelona-meccsek közvetítése a hibás. Ennek köszönhetően sokáig a purgatóriumban volt minálunk a labdarúgás: 1990 óta csak az első Orbán-kormány idején került szóba a stadionfejlesztés. Negyedszázad, a Zeneakadémia felújítása, a Nemzeti Színház és a MüPa felépítése után talán eljött az idő az építkezésre. A színházak rekonstrukciójánál, karbantartásánál sem mérlegeljük, hogy a bonviván hamisan dalolja-e a Hajmási Pétert, a színház templom. A stadion is az, a külföldi vendégelőadókkal együtt, akiktől egyébként, ha jók, lehetne tanulni.
Bozóki András: Ám több beruházás a szimbolikus politika részévé vált, amely a rendszer igazolását és múltunk egyoldalú újraértelmezését szolgálja. A döntéshozók ezért kerülik a vitát, legyen szó arénákról, utcanevek megváltoztatásáról vagy a főváros legszebb pihenő parkjainak egyikébe települő múzeumi negyedről.
Lehetséges, hogy ha nem kerültek volna ilyen politikai keretbe a beruházások, kevesebb lett volna a kritika?
 |
Bozóki András
Móricz Simon / Népszabadság |
Bozóki András: A miniszterelnök személyes szerepvállalása a futballban különleges helyzetet teremtett. Politológusok a labdarúgócsapat VIP-páholyának összetételét elemzik, ha arra kíváncsiak, miként alakulnak a kormányfő kapcsolatai. Arról is csak a szóbeszéd szintjén értesülünk, hogy a Városligetbe zsúfolt múzeumi beruházásokra azért van szükség, mert a Várnegyed eddigi kulturális és tudományos intézményei helyére politikusok kívánnak költözni. Nemmeglepők a politikai támadások, ha Orbán Viktor hobbija ilyen kiemelkedő állami támogatást kap.
Dénes Ferenc: Ezzel újra csak oda lyukadunk ki: nem beszélünk eleget a stadionokról. Ez pedig a minimum lenne, hiszen a kormány az adófizetők pénzét költi, így az embereknek joguk van megtudni, miért, merre, mennyit áldoznak a közös kasszából. Ugyanakkor az túlzás, hogy a futball csak Orbán Viktor hobbija, az egy ország passziója.
Bozóki András: A fő gond a kampányszerűség, a voluntarizmus és a társadalmi párbeszéd hiánya. Az arányérzék elvesztése. A német futball jól teljesít anélkül is, hogy a németek tudnák, mi Angela Merkel kedvenc sportja.
Ezzel a sportlétesítmény-fejlesztési programmal viszont komoly kockázatot is vállal a kormány, hiszen az építés a könnyebb feladat, az üzemeltetés az igazi kihívás.
Dénes Ferenc: Ezt pontosan így gondolom, s tisztelem a kabinetet azért, mert felvállalta azt a kockázatot, amelyet harminc éve egyetlen elődje sem. A nyomás óriási lesz, hogy a rendszer eredményeket produkáljon, pedig az új arénákat nem a BL-szereplés legitimálja. A befektetéseket az igazolhatja, ha a létesítmény a közösség életének a részévé válik. A debreceni aréna átadása után például megváltozik a környék arculata, a szórakozási formák is átalakulnak, a miliő is formálódik. Az amerikai szakirodalom harmadik otthonnak nevezi a sportlétesítményt, amely nem csupán egy épület, hanem csapat, magatartás, közösség és hagyomány. Amennyiben ez az új arénáknál kialakul, úgy a költségek mindenképpen megtérülnek.
