galéria megtekintése

Lehet-e boldog a szexmentes kapcsolat?

1 komment

Puskás Anikó

A párkapcsolat több mint puszta barátság, éppen a fizikai vonzalom definiálja. Éppen ezért is megdöbbentő, hogy a házasságok közel húsz, míg a nem házas kapcsolatok negyven százalékában fordul elő olyan év, amikor tíznél kevesebb szexuális együttlétre kerül sor. Ezt a jelenséget a pszichológia szexmentes kapcsolatként definiálja.

Bár tíz éve él saját bevallása szerint boldog házasságban egy brit pár, Ian és Paula McFadyen között ezidő alatt mindössze néhányszor volt intim kapcsolat, az is csak némi alkohol hatására. Házasságuk első hat évében külön szobában aludtak, a 47 éves férfi ugyanis még azt is nehezen viseli, ha felesége megérinti. Ian irtózik a szextől, gyerekkorában ugyanis hosszú éveken át molesztálták tanárai egy bennlakásos angol elitiskolában.

Ian a bántalmazás hatására súlyos lelki sérüléseket szenvedett, melyek azóta sem gyógyultak be. Eleinte arra is képtelen volt, hogy kimondja a feleségének, hogy szereti. „Rajongok érted, tisztellek, ezeket mondta, de azt, hogy szeretlek, sohasem” - mesélt a nem mindennapi házasságról Paula.

A férfi az évek alatt szép lassan egyre gyengédebb lett nejével, előfordult, hogy meg-megérintette vagy megcsókolta, ám tényleges fizikai együttlétre alig néhány alkalommal került csak sor. Bár szex nincsen közöttük, Paula mégsem hagyná el soha a férfit, aki szerinte kedves, szórakoztató, zokszó nélkül elkíséri vásárolni, ráadásul csodálatos nevelőapja a nő előző kapcsolatából született fiának.

 

Az idill azonban csak látszólagos. Paula éveken át anti-depresszánsokat szedett, saját magát hibáztatta, amiért a férje nem kívánja. Amikor tudomást szerzett Ian borzalmas múltjáról, megfogadta, küzdeni fog, hogy a férfi képes legyen feldolgozni az őt ért szexuális bántalmazást, de mostanra beletörődött, hogy talán sosem lesz közöttük bensőséges intim kapcsolat. A helyzet nemcsak Paulának, de Iannek is rossz. „Imádom a feleségemet, éppen ezért is fáj annyira, amiért a szörnyű emlékek miatt nem tudom megajándékozni őt intimitással” - mondja a 49 éves férfi.

Ian végül - Paula bátorításának és támogatásának hatására - 2008-ban feljelentést tett a bántalmazások miatt a rendőrségen. A per négy éven át húzódott, az egykori tanárt, John Addrisont végül bűnösnek találták és öt év börtönbüntetésre ítélték. Ian közben terápiára is járt, ahol sikeresen megküzdött kábítószer- és alkoholfüggőségével, ám a múlttal mégsem tudott teljesen leszámolni.

A férfiak elleni szexuális erőszak társadalmi megítélése nagyon kényes téma
A férfiak elleni szexuális erőszak társadalmi megítélése nagyon kényes téma
FRANK MAY / AFP

A hegek soha sem gyógyulnak teljesen

– Ebben az esetben legalább háromszoros patológiáról, bűntényről beszélhetünk az elkövetők oldaláról: nemi erőszak (mert nem kölcsönös beleegyezésen alapult), pedofília (a korkülönbség miatt), végül a szexuális addikció egy típusa, a foglalkozási körrel és tekintélyszereppel való visszaélés - magyarázza Hevesi Kriszta, egyetemi oktató, sport- és szexuálpszichológus.

A szexualitás alapvető ösztönünk, az élet fontos örömforrásainak egyike, tartós be nem teljesülés, kielégületlenség pszichés diszkomfortérzést, feszültséget vagy lehangoltságot, depressziót és számos egyéb tünetet okozhat - ahogyan ez a szakember szerint Paulánál is tetten érhető.

Még ha nem történik valódi szexuális abúzus, a korai trauma akkor is megakadályozhatja a sikeres felnőttkori intim kapcsolat kialakulását. – Tényleges erőszak esetén a károk még súlyosabbak: szignifikáns összefüggés mutatható ki a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus és a felnőttkori depresszió, szorongásos tünetek, a disszociatív zavarok, szerhasználat, az evészavarok, PTSD, bipoláris zavar és az öngyilkosság között - teszi hozzá Hevesi Kriszta.

Ha férfi az áldozat...

Egyes becslések szerint Nagy-Britanniában évente 72 ezer férfit ér szexuális erőszak, ám az esetek nagy részére sosem derül fény. Tavaly például kicsivel több mint kétezer esetben indult eljárás férfiak vagy kisfiúk elleni erőszak miatt. Összehasonlításképp: a nőket ért szexuális bántalmazásokat több mint 400 ezerre becsülik.

A férfiak elleni szexuális erőszak társadalmi megítélése nagyon kényes téma, sok kultúra ráadásul tévesen ítéli meg. A fiúkat ugyanis arra szocializálják, hogy azt gondolják, mindig szexelniük kell. Részben ez is az oka, hogy még a lányoknál is nehezebben tudnak beszélni az őket ért bántalmazásról.

Pontos hazai statisztika – éppen a nehéz feltárás és szégyenérzet folytán nincs. A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es adatai szerint párkapcsolatban bekövetkezett erőszakos közösülést és szemérem elleni erőszakot kizárólag csak nők sérelmére követtek el, ez azonban egészen biztosan nem fedi a valóságot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.