galéria megtekintése

Orbánék kilencmilliárddal feledtetnék a dühöt

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 06. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Alaposan megváltozott a távközlési adóról szóló törvényjavaslat, amióta múlt pénteken Orbán Viktor átmenetileg visszavonta az internetadó tervét. Most nem elvesz a kormány, ellenkezőleg: némi pénzt hagy a távközlési szektornál. A legjobban a Telenor jár a változásokkal.

Kedden Orbán Viktor kormányfő azt mondta, hogy jövőre sem lesz netadó, ugyanakkor nem gátolta megbízottját, Deutsch Tamást abban, hogy januárban elindítsa az ügyben korábban meghirdetett nemzeti konzultációt – igaz, nem tudni, miről. Legfrissebb fejleményként pedig tegnap a parlament gazdasági bizottsága már olyan módosítót nyújtott be a javaslathoz, amely mintegy 8-9 milliárd forintot ott is hagy a szektornál azzal, hogy lehetővé teszi a távközlési adó csökkentését a korábban befizetett társasági adóval. Az Invitel, a UPC, a Digi, de leginkább a Telenor jár jól ezzel a szabályozással.

Orbán az internetadó  visszavonásáról szóló bejelentés alatt a Kossuth Rádióban
Orbán az internetadó visszavonásáról szóló bejelentés alatt a Kossuth Rádióban
Kovács Attila / MTI

Utóbbi mintegy hatmilliárd forintot spórolhat a módosítással. A Magyar Telekom az igénybe vett beruházási adókedvezmények miatt nem vagy minimális társasági adót fizet, a Vodafone pedig a vesztesége miatt mentesül ettől. A levonhatóság lehetőségét eredetileg az internetadóról szóló előterjesztés tartalmazta, azóta most az internetadó kikopott a javaslatból, a könnyítés viszont benne maradt.

 

Ma még nem világos, vajon mindez egyértelműen azt jelenti-e, hogy a kormány letett az internetadó bevezetésének tervéről. A legnagyobb iparági szervezet, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) munkatársunknak markáns véleményt fogalmazott meg, mondván: az egyetlen elfogadható verzió az adó elfelejtése.

– A bajban, például egy betegség esetén mindig a technikához fordulunk, ám Magyarország vezetésének mintha technológiafóbiája lenne. Csak ez magyarázhatja azt az abszurd ellentmondást, hogy miközben az infokommunikációs ágazatot minden kormányzati stratégia kiemelten támogatandó területnek nevezi, mégis egy salátatörvénybe bújtatott rendelkezéssel próbálták a mélybe taszítani – mutatott rá az eredeti javaslat fonákságára Laufer Tamás, a szervezet elnöke, aki az internetadót az infosztráda és az ország fejlődése elé sebtiben felhúzott betonfalnak tekinti.

Jon Fredrik Baksaas, a Telenor elnöke a digitális technológia fejlődési irányait ecseteli szeptemberi, budapesti előadásán. Félretolták a betonfalat az infosztrádáról
Jon Fredrik Baksaas, a Telenor elnöke a digitális technológia fejlődési irányait ecseteli szeptemberi, budapesti előadásán. Félretolták a betonfalat az infosztrádáról
Beliczay László / MTI

– Elképesztő mértékben rontaná a vállalkozások versenyképességét – húzza alá Laufer, aki maga is egy olyan közepes informatikai vállalat tulajdonosa, amelyek támogatását a kormányzat a zászlajára tűzte.

Az adó terve, amíg él, azt a látszatot kelti, hogy a kormány technológiafóbiával küzd. Akik nem látják a technológia fejlődésének irányát, azok tartanak a jövő kiszámíthatatlanságától. Pedig a technológia sokszor életmentő fontosságú – érvel az elnök. De az internet segít spórolni az államnak is. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara például egy elektronikus kézbesítési rendszernek köszönhetően két év alatt több mint 15 milliárd forint működési költséget spórolt meg.

Miközben a miniszterelnök a növekedés kulcsát a termelés fokozásában látja, az internetadó felvetése azt sugallja: nem értik, hogy a hatékony termelés kulcsa maga a technológia. A feldolgozóipar jelenét ma már az interneten kommunikáló gépek jelentik. Az ezeket működtető szoftverek megalkotása éppúgy termelésnek számít, mintha papucsot vagy autóalkatrészeket állítanánk elő. Sőt, a nemzetgazdaság szempontjából sokkal hasznosabb ez a típusú termelés, hiszen magasabb benne a hozzáadott érték – érvel Laufer, aki elmondja: a magyar szoftverexport már ma is jóval meghaladja a háromszázmilliárd forintot, s gyorsabban növekszik, mint a feldolgozóipar. Mindennek az alapja az internethez való olcsó hozzáférés.

– Az internet nem egyenlő a távközléssel: sokkal több annál, az alapinfrastruktúra része – mondja az elnök, hozzátéve: az ágazat sokat adózott már. Miközben a világ a hálózaton kommunikáló gyógyászati, otthoni, ipari és más gépekkel „vívott” negyedik ipari forradalomról beszél, teljesen nyilvánvaló, hogy az állam nem telepedhet rá a hálózatra.

Az internetadó elleni október 28-i tüntetésre rengetegen mentek el
Az internetadó elleni október 28-i tüntetésre rengetegen mentek el
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az online fejlesztések óriási hatékonyságnövekedést és megtakarítást jelenthetnének az egészségügyben, ám az ezt megfogalmazó stratégiák csak papíron léteznek. Néhol tanítják csak készségszinten az informatikát, noha a képzett szakemberek a szakmában azonnal, jó fizetésért tudnak elhelyezkedni. Bár a kormány 2018-ra minden magyar háztartásban elérhetővé szeretné tenni a nagy sebességű internetet, ma még milliók szenvednek a digitális írástudatlanság hátrányaitól. Ha az internetadó akár most, akár később valósággá válik, ez így is marad – állítja az IVSZ elnöke.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.