galéria megtekintése

Görögországi nyaralás adrenalinnal

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 30. számában
jelent meg.


Sándor Tünde
Népszabadság

Egyelőre úgy tűnik, a görög államcsőd lehetősége a turizmusra nincs felforgató hatással: a magyarok nem mondják le befizetett utazásaikat. Ellenben a Tunéziába készülők közül többen meggondolták magukat, és módosítottak a nyaralási tervükön.

Görögország nem szerepel a veszélyes úti célok listáján, hiszen az államcsődtől az élet nem áll meg, legfeljebb csak az árfolyamok változnak majd. Az utazási irodák ugyanakkor azt javasolják, hogy a költőpénzt készpénzben vigye a látogató.

Noha egyelőre csak a helyiek pénzfelvételét korlátozták,

sosem lehet tudni, mikor fogy el az automaták készlete.

 

A magyar kiutaztatók előre kifizették a chartereket, a repülőgépes járatok nem fognak leállni, aki befizetett, el tud utazni – hangsúlyozza Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezetője. Az utasok nem igazán aggódnak, inkább praktikus kérdésekkel keresik meg a négy görög szigetre utaztató irodát.

A görög idegenforgalmi minisztérium is nyugtatni szándékozik az utasokat, mondván, a görög kormány által elrendelt tőkekorlátozás értelmében a külföldön kiadott bankkártyával lehet vásárolni és pénzt kivenni. – Úgy az üzemanyag, mint minden más, a látogatók normális életviteléhez szükséges termék és szolgáltatás bőségesen rendelkezésre áll a városi központokban, vidéken és a szigeteken egyaránt. Görögország továbbra is garantálja látogatóinak a magas színvonalú szolgáltatásokat –írja a tárca.

Az egyik nagy görögországi kiutaztató, az Anubis Travel tulajdonosa, Ahmed Bahgat szerint az államcsőd veszélye már nyár elején körvonalazódott, de az előre kifizetett szállások és a hozzá tartozó szolgáltatások, valamint a hotelekben az ellátás garantált.

Egyelőre minden a szokott mederben halad és csendes.

A rendkívül jó áron kínált görög nyaralások vannak olyan meggyőző erejűek, hogy az idén nyáron Görögország lett a legnépszerűbb úti cél a magyar piacon. A főszezonban több mint ötvenezer magyar utazhat ki repülővel a görög szigetekre, és még többen indulhatnak nyaralni busszal és autóval az északi részekre.

Turisták Athénban. Az ideutazó külföldiek semmiben sem szenvednek hiányt
Turisták Athénban. Az ideutazó külföldiek semmiben sem szenvednek hiányt
Kostas Tsironis / Reuters

Mint Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke mondja,

a készpénz kivitele mellett más különösebb dologgal nem kell készülni,

a szállodák biztosítani fogják a turisták teljes ellátását. A turizmusból származik a bevételük, méghozzá euróban, és erre a bevételre a görögöknek most is óriási szükségük van.

Az ország gazdaságának fő motorját jelentő turizmus zavartalanságának biztosítására nem egy példa van a világban. A legközelebbi hozzánk a horvátoké: náluk még a kilencvenes évek eleji bombázások idején is sértetlenül el lehetett jutni a tengerpartra a terelőutakon. A tunéziai terrortámadások – idén márciusban Tuniszban és a múlt pénteken Szuszában – fokozott rendőri védelmet hoztak a turistacsoportoknak.

Óriási bukás az irodáknak

Tunézia jelenleg hatalmas veszteséget okoz az utaztatóknak: vannak utasok, akik az élő utazási szerződésükre hivatkozva utazni akarnak, így a járatokat félig üresen is el kell indítani. Az afrikai országot sem a magyar külügyminisztérium, sem más országok hasonló szerve nem sorolta át a legveszélyesebb országok körébe.

Emiatt a magyar utazási irodáknak sem kellene az ingyenes átfoglalást biztosítaniuk utasaiknak, mégis megteszik: a Kartago Tours például török, máltai, mallorcai, egyiptomi és görög utazást ajánl fel hasonló árkategóriában azoknak, akik Tunéziába már nem mennének. A ma induló járatról az utasok 60 százaléka foglalt át más helyre, múlt pénteken a 176 főből 107, szombaton a 180-ból csak 50 szállt fel a tunéziai charterjáratra. Bár az idén két helyen is turistákra támadtak Tunéziában, az országot a világpolitika nem tartja veszélyesebb helynek, mint eddig.

Ha a helyzet nem változik, várhatóan kevesebb charter indul, és az irodák összefognak majd. A most kint lévő utasok a történtek után is elmennek a befizetett fakultatív programokra, a biztonságukról külön rendőri kíséret gondoskodik, kijárási tilalom sehol nincs. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva a turistákat jelentős akciókkal igyekeznek majd visszacsábítani a tunéziai szállásadók. Néhány éve Egyiptomban és Törökországban is hasonló kedvezményekkel hatottak az árérzékeny piacokra – sikerrel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.