galéria megtekintése

2189 rendbeli átverésért hat év börtönt kapott az autós piramisjáték fő szervezője

Nyolc év után született elsőfokú ítélet az Il Ferro autós reklámcég vezetőinek büntetőügyében. Hat év börtönt kapott Laskay Róbert, az Il Ferro cég alapítója, 2189 rendbeli csalásért, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésért és sikkasztásért. A károsultaknak egy ideig még várniuk kell a pénzükre.

Több mint kilenc éve tűntek fel Budapest utcán az Il Ferro Kft. első, reklámokkal felmatricázott autói. A cégalapítók, Laskay Róbert és Varga Mátyás akkoriban még nyugodtan rábízhatták magukat az emberek már-már a felelőtlenséggel határos hiszékenységére. Cégüktől alig több mint két év alatt több ezer ügyfél akart autót venni. Senki nem kételkedett abban, hogy a futamidőtől függően 180, avagy 360 ezer forintos regisztrációs díj fejében úgy juthatnak autóhoz, hogy ezen felül már egy fillért sem kell szinte befizetniük,­ csak használniuk kell az autót. Hogy lényegében egy ismeretlen hitelkonstrukcióban, törvényesen jutnak „ingyen” autóhoz.

Lakóhelyüktől és szerződésük futamidejétől függően meg kellett tenniük egy számukra előírt napi kilométert, hogy minél többen láthassák az autókra ragasztott hirdetéseket. A reklámpénz az Il Ferro-autótulajdonosok tartozását csökkentette volna. Létezett egy másik konstrukció is. Abban a hitelre vásárolt autók törlesztőjét a havi reklámozási díjból fizethették volna ki az Il Ferro ügyfelei. Matematikailag az üzlet még akár rendben is lehetett volna, ha Laskay és Varga talált volna hirdetőket. De az autókra ragasztott néhány hirdetés zöme is barter­üzlet volt. Így lett a zseniális ötletből rövid időn belül egy gigászi piramisjáték.

Laskay Róbert alapító 2008-ban. Összedőlt a piramisjáték
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

 

Már az elején az új belépők regisztrációs díjaiból fizették az esedékes reklámozási pénzeket. 2006 januárja és 2007. április 12. között 10 500 reklámszerződést kötöttek az autósokkal, mintegy másfél mil­liárd forint értékben. A nyomozás során kiderült, hogy bevételt hozó hirdetői megállapodásaik nem voltak, így az esedékes kifizetéseket kizárólag az új vásárlók regisztrációs díjai­ból tudták teljesíteni. A rendőrség, majd később az ügyészség is tényként állapította meg, hogy Laskay és Varga a kezdetektől tudta, hogy „a nagy ötleten alapuló zseniális üzlet” valójában egy jókora piramisjáték, és soha nem lesznek képesek teljesíteni a szerződéses kötelezettségüket. Azonban még mielőtt erre a végül hoppon maradt 2600 károsult is rádöbbent volna, módszeresen kipucolták, majd eladták a céget. Különböző címeken több százmillió forintot utaltak át személyes érdekeltségükbe tartozó más vállalkozásoknak.

A Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében mindezekért Laskayt hat év börtönre ítélte, és hat évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselője legyen. Egyidejűleg személyes vagyonára 430 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. Vargát egyebek között 1640 rendbeli csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság, amit társtettesként követett el. Vele szemben 87,5 milliós vagyonelkobzást rendelt el a törvényszék. További négy vádlottat különböző időtartamú, de a végrehajtásában (szintén eltérő időre) felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt a bíróság.

Magával az Il Ferro Kft.-vel szemben 50 milliós vagyonelkobzásról döntött a bíró, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a károsultak polgári jogi igényeinek kielégítése érdeké­ben a cég valamennyi lefoglalt ingatlanát és ingóságát zár alatt tartja a bíróság.

Az Il Ferro, mint az ítéletből kiolvasható, az autóbiznisz mellett földmunkákkal is foglalkozott. 2006 első fél évében a cég mintegy másfél milliárdos bevételéből mintegy 340 milliót két cégnek átutalt, anélkül, hogy azok bármiféle gazdasági tevékenységet is végeztek volna az Il Ferro részére. A pénzt később a cégek ügyvezetői készpénzben visszaadták Laskaynak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.