galéria megtekintése

„Nem élvezed az életet, nem szeretsz senkit!”

A francia hadsereg megijedt Thomas Cailley-től, ő viszont nem félt kinevettetni a katonaságot

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 26. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

A ma a magyar mozikba kerülő francia film, A küzdők óriási sikerrel debütált: négy díjat nyert a tavalyi cannes-i filmfesztiválon. A Caesar díjkiosztóján is triplázott, többek közt Thomas Cailley lett a legjobb első filmes rendező.

Politológiát tanult, majd elment filmesnek. Azért ez furcsa egy rendező esetében. De Thomas Cailley nem így gondolja. Szavai szerint a politika börtön. Sosem foglalkozna vele se elméleti, se gyakorlati szinten. Másrészt Franciaországban politológiát tanulni nagyon hasznos dolog, egyfajta alapműveltséget és tájékozottságot ad. Megtanítják azt, hogy az ember mindenhez hozzá tudjon szólni, neki pedig ez praktikus iskolának tűnt, lévén, hogy eleinte fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Mindenféle munkát elvállalt, mire rájött, hogy rendezni szeretne. A példát bátyja adta, aki felmondta fizikatanári állását, hogy operatőr legyen. Gyerekkorukban ráadásul egy csomó filmet készítettek közösen. – Csak visszatértünk a gyökerekhez – mondja nevetve.

– Kézenfekvő volt, ha ő fényképezi, én majd írom a filmeket.

 

– Vagyis a rendezéshez nem volt elég önbizalma? – provokálom egy kicsit. – Szó sincs róla – nyugtat meg.

– Csakhogy meg voltam győződve, hogy a rendezés nagyrészt technikai feladat, hiába a nagy fantázia és a jó elképzelés, ha nincs meg hozzá a tudás, hogyan kell egy egész stábot mozgatni.

– A rendezőnek képesnek kell lennie megfogalmazni, miért akar elmesélni egy adott történetet, és el kell érnie, hogy a nézők a vásznon pontosan azt lássák, amit ő akar – teszi hozzá.

Névjegy

THOMAS CAILLEY (35) egy rövidfilmmel (Párizs–Sanghaj, 2010) a háta mögött vágott bele A küzdők elkészítésébe, és rögtön beseperte az egyik legnagyobb sikert, Cannes-ban megnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját. A film operatőre testvére, David Cailley.

A küzdőkben a tinédzser Arnaud (Kévin Azais) egy nyáron besegít a család asztalosvállalkozásába. Az egyik ügyfélnél ismerkedik meg a nagyszájú és csodaszép Madeleine-nel (Adele Haenel), akinek magabiztossága lenyűgözi, és rabul ejti a szívét. A lány katonai kiképzőtáborba megy, ő is csatlakozik hozzá.

– Nem élvezed az életet, nem szeretsz senkit

– vágja az igen érzékeny Arnaud Madeleine szemébe a film egyik emblematikus jelenetében. Erre a lány körbenéz a kocsmában, és kijelenti: – De hát a kutyák szeretnek. Azzal odalép egy szájkosaras ebhez, és addig bűvöli, amíg nem kap tőle egy kis kedvességet. A küzdőkben furcsán keverednek a romantikus filmek toposzai az akciófilmekével.

Kapcsolódó cikkünk: háromszoros hurrá

Az idei Caesar díjkiosztón a legjobb női alakítás díját Adele Haenel vehette át A küzdőkben nyújtott játékáért, amely megkapta a legjobb első filmnek járó és a legígéretesebb színésznek (Kévin Azais) járó díjat is. A többi díjazottról itt olvashatnak.

A rendező leginkább az úgynevezett buddy movie (haverfilm) kategóriába sorolja a művét. Végül úgy látszik, mégis a romkom szál győzedelmeskedik: a két össze nem illő karakter csak egymásra talál. Csakhogy a film lezárása felér egy katasztrófafilm drámai csúcspontjával. Cailley magyarázata erre pofonegyszerű: – A szokásos szerelmi történetek éppen a banális lezárások miatt nem vehetők komolyan.

A lány (Adele Haenel, elöl) karaktere erősebb a filmen, arra is ráveszi a fiút, hogy kövesse őt a katonák közé
A lány (Adele Haenel, elöl) karaktere erősebb a filmen, arra is ráveszi a fiút, hogy kövesse őt a katonák közé

A Top Gun vagy – hogy francia példát említsünk – a Vadászpilóták kétórás toborzó film volt, A küzdők viszont nevetségessé teszi a katonai elveket és a szabályokat. A rendező szerint ez nem jelentett problémát. A hadsereg mindenben segítette, közvetlenül senki sem szólt bele semmibe.

– Pénzt nem adtak, de eltűrték, hogy részt vegyek a kiképzésen – meséli. – Mondhatom, nem néztek le, sokkal inkább tartottak tőlem, mert minden kitűzött feladatot teljesítettem, közben végig jegyzeteltem és fotókat készítettem.

Haenel, a felfedezés

Ugyanazok az energiák mozgatják és ugyanolyan bizarr és humoros tud lenni – állítja a főszereplő Adele Haenelről a rendező, akit több ezer profi és amatőr jelentkező meghallgatása után választott ki a szerepre. Sokak szerint éppen ő a siker kulcsa. Nem mellékesen, a Caesar-díjkiosztón ő lett a legjobb színésznő, maga mögé utasítva például Marion Cotillardot, akit a Két nap, egy éjszaka című Dardenne-produkcióban nyújtott alakításáért még Oscarra is jelöltek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.