Később lakótelepi lakások erkélyein a macskapöcse paprika és a koktélparadicsom mellett tenyészett nyúl, tartottak csirkét, de a vekkert kiválóan pótló kakast is. Kísérletezett itt boldog és boldogtalan mindenfélével: citrom-, narancs- és datolyamagok cserépbe ültetésével, abban reménykedve, hogy pár év alatt sikerül majd igazi trópusi hangulatot varázsolni a panelház tizedik emeletére, de legalábbis a radiátor szűkebb környékére. Elárulom: nem ment. Így aztán maradtak az egyik szoba főfalára felragasztott tengerpartos, pálmafás óriásposzterek. A délszaki hangulat hitelesebbé tételét pedig a dohányzóasztal közepére helyezett tálak voltak hivatottak csúcsra járatni, a bennük pihenő műanyag narancsokkal és banánokkal.
A banán – meg a narancs, a mandarin, a füge és a datolya – akkoriban ritka vendég volt a magyar üzletekben. Fő felbukkanási időszakuk miatt nevezték ezeket téli gyümölcsnek is, leginkább ugyanis a karácsony előtti kínálat gazdagítására érkeztek meg. Legalábbis arra a pár órára, amíg pult fölött is kaphatók voltak. (Kivételezett szerepe volt a forgalmazásában a legnagyobb budapesti Csemege áruháznak, a Rákóczi út és a Lenin–Erzsébet körút sarkán nyílt éjjel-nappali üzletnek és kiváló vezetőjének, bizonyos Baldauf Lászlónak, aki ma már a legmagyarabb magyar üzletlánc egyik társtulajdonosaként mással is kereskedik.)
|
Egy rejtélyes fürt
Mikó László / Népszabadság/archív |
A déligyümölcsök importjáért akkoriban a Délker nevű szocialista nagyvállalat felelt, a boltokba juttatásukért pedig a Zöldért – 1974 telén például 24 forintos fogyasztói áron. Az importőr cég reklámdalát maga Szenes Iván írta, és ilyen sorok találhatók benne:
„Citrom, füge, datolya, vitamindús lakoma, / Halkonzerv és kaviár, jól jár, aki veszi már. / Lengyel cukorka, szovjet vodka díszíti a kirakatot, / És a cigaretták közül, említsük a Plovdivot…”
Micsoda idők voltak!
Arról, hogy a képen látható fürt beérett-e, és ha igen, mi lett a sorsa, semmit sem tudunk. Talán jött a kor Bástya elvtársa, hogy a magyar narancs után megkóstolja a magyar banánt is. Ami tény: mára megszűnt a banánhiány, és minden dolgozónak akkor kerül az asztalára, amikor csak képes megfizetni. De lássuk be, furcsán is venné ki magát, ha éppen banánt nem lehetne kapni egy banánköztársaságban.
