Saját bevallása szerint Röhriget meglepte a díjáradat, amellyel a filmet elhalmozták. „Az Oscar-gálán viszont Saul éreztem magam” – mondta szó szerint így, sejtelmesen, hozzátéve, azóta számos filmszerepre kapott felkérést, ám ezeket mind visszautasította. Ellenállt a Pókember, A lány a vonaton, és egy sor más hollywoodi ajánlat kísértésének. A kérdésre, hogy miben látja a Saul fia sikerének titkát, viccel válaszolt. „Egy részeg éjjel négykézláb mászik egy lámpaoszlop körül. A rendőr kérdi, mit keres. A kulcsomat. Hol vesztette el? Úgy ötven méterre innen. Akkor miért itt keresi? Itt van fény – feleli a pasas.” Röhrig mosolyog. „A kulcs megtalálásához rengeteg sötétséget kell átkutatni.”
Röhrigtől kérdezhetett a közönség is. Valaki az iránt érdeklődött, hogy mennyire viselte meg a forgatás a színészt. „Nem a forgatás volt a legnehezebb, a forgatás utáni hetekben csúszott ki a lábam alól a talaj. Hiányzott Auschwitz. Hiányzott az a világ, amit nem a küllem, az összeköttetések, a pénz, a politikai megbízhatóság ural. Ebben az egy tekintetben Auschwitz igaz hely volt.”
Másnap az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kulturális programja keretében 300 néző - főleg bankárok és ügyvédek a Cityből – előtt vetítették le a Saul fiát, mely mindenkire hatott. Ezúttal Henry Fitzherbert, a Sunday Express jeles filmkritikusa tett fel kérdéseket a főszereplőnek. Arról faggatta, mi fogta meg a költőt, amikor tizennyolc évesen Auschwitzban járt. Röhrig így felelt. „Olyan ez, mint mikor egy kutya túléli az autóbalesetet, amelyet a gazdája nem. Ott ül az út szélén, haláláig nem tágít.”
Másvalaki a film hazai fogadtatása felől érdeklődött. „Kertész Imre irodalmi Nobel-díja és a Saul fia Oscarja immár végleg a magyar kultúra belső ügyévé tette a holokausztot” – válaszolta.
Volt, aki azt sérelmezte, hogy szemben a filmmel a túlélők beszámolói szerint Auschwitzban nem volt madárcsiripelés. „Auschwitz gyűjtőnév. Az Auschwitz-Birkenau néven elhíresült komplexum hatalmas területet ölelt fel, számtalan altábort, üzemet foglalva magában. A lágerekből valóban kiirtották a fákat, és az öt, éjjel-nappal füstöt okádó kémény sem vonzhatta a madarakat. Igaza van, nem énekelhettek ott a madarak. Ám én a film kerítésen belül játszódó részeiben nem is emlékszem madárcsiripelésre” – vélte a vendég.
Felejthetetlen este volt. A nézők csalódottan vették tudomásul, hogy máris vége van. Röhrig természetes szerénységgel, allűrök nélkül beszélt, tömör, plasztikus angolsággal. Utolsóként egy néző azt kérdezte, ki volt az a szőke kisfiú a film végén. Röhrig meglepő választ adott. „Nemes Jeles László. Ilyen filmet csak az tud rendezni, aki maga látta Sault.”
