galéria megtekintése

Durva vége lett az intim tornának

4 komment


Csepelyi Adrienn

Két Intim Torna Illegál? Öt év után két részre szakadt a banda, folyik a Facebook-­háború: mindkét fronton ragaszkodnak a névhez. Az új tagok közül sem mindenki az, akinek látszik.

Az Intim Torna Illegál (ITI) hivatalos Facebook-oldalán hirdetett újjászületést vasárnap reggel Kiss Sándor, az együttes basszusgitárosa, a rajongók legnagyobb döbbenetére. „Dorogi Péter nyár közepén úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból, mert másképp és máshogy szeretné folytatni. Kiss Sándor zenekarvezető ezt tiszteletben tartva, de a változás kihívását meglovagolva úgy döntött, hogy friss energiával, hatalmas elszántsággal és kiirthatatlan optimizmussal folytatja a munkát.” Kiss be is jelenti az új tagokat: Hermann Tamás énekest, Ruska Péter gitárost és Pusztai Gábor dobost. Hamar kiderült azonban, hogy a képlet nem olyan tiszta.

Forrás: YouTube

Nem sokkal később ugyanis az ITI honlapján jelent meg Dorogi Péter énekes, Nádasdi János gitáros és Gálos Ádám dobos közleménye, amely jócskán árnyalja a képet. „Döbbenten láttuk az Intim Torna Illegál Facebook-oldalán a vasárnap reggeli bejegyzést, melyet a zenekar korábbi tagja, Kiss Sándor tett közzé, visszaélve az Intim Torna Illegál nevével. (...) Mindenekelőtt szeretnénk a rajongókat megnyugtatni, hogy a zenekar oszlopos tagjai nem váltak ki, ellenkezőleg: Kiss Sándor nélkül folytatjuk tovább. Sándor – legnagyobb sajnálatunkra – az elmúlt időszakban olyan magatartást tanúsított, amely sem a zenekar szellemiségével, sem az egymás iránt érzett tisztelettel nem egyeztethető össze. Kiss Sándor a fentiek ellenére jelenleg egy személyben kezeli az Intim Torna Illegál Facebook-oldalát, hiszen 3 hónappal ezelőtt kitiltotta onnan a zenekar tagjait. Az azóta ott megjelent bejegyzések – beleértve a ma reggelit is – nem a hivatalos zenekari álláspontot képviselik, hanem Kiss Sándor egyszemélyes véleményét, kommunikációs hadjáratának részét képezik.”

 

Kiss az Ldkritika blogon részletesen elmesélte: már készen volt az új lemez zenei anyaga, amikor Dorogi bejelentése miatt minden összeomlott. Az interjúban azt érzékelteti: Dorogi, Nádasdi és Gálos összeesküdött ellene. „A fülembe jutott, mi készül a háttérben. A jelek arra utaltak, hogy Dorogi Péter valójában az Intim Torna Illegál nevében szervezkedik, miközben ugyebár ő azt jelentette be, hogy kiszáll a zenekarból. Ez volt a fordulópont számomra, lefeküdtem aznap aludni és reggel már azzal keltem fel, hogy nekem, mint zenekarvezetőnek tovább kell vinnem a nevet.”

Kiss azt mondja: a folytatáshoz szükséges új tagok megtalálása könnyen ment. Nem ezt támasztja azonban alá az az azóta eltűnt Facebook-komment, amely a bejelentéshez kapcsolódó fotó alá érkezett Dóczi Zsolttól. „Úgy nézze mindenki ezt a képet, hogy balról a harmadik fej Photoshop... Az eredeti fényképen én szerepeltem, de mivel útjaink elváltak, új gitárost kerestek, akinek egyszerűen odavágták a fejét az én testemre anélkül, hogy erről bármilyen formában tájékoztattak volna.” Dóczi azt írta: bár Kiss sokadik felszólításra azt ígérte, eltávolítja a fotót, az jelenleg is látható a Facebook-bejegyzésben. Mára a helyzet tovább bonyolódott: a Facebookon jelenleg három „hivatalos” ITI-oldal található, s megjelent egy Intim Torna Illegál Leges Leg Ofisölebb elnevezésű paródiaoldal is.

Kiss látta el az Intim Torna Illegál menedzseri feladatait is. Nem csinált titkot abból: az ITI az ő koncepciója alapján működött, noha állítása szerint semmi olyasmi nem történt, amire a többiek nem bólintottak rá. Dorogi, Nádasdi és Gálos a közös közlemény szerint együtt folytatja – kérdés, a két Intim Torna Illegál közül melyiknek van joga használni a nevet, és mi történik a már lekötött koncertekkel. Ezeket menedzserként Kiss ­szervezte. A BME Egyetemi Napok szerdai ITI-koncertje helyett a brit The ­Freestylers DJ-szettjére bulizhattak az egyetemisták.

Ahogy egy kommentelő frappánsan megjegyezte a banda egyik legnagyobb slágerére utalva: akkora lyukat vágtak a kádba, hogy kiesett rajta a Sanyi. Esetleg a banda többi tagja. Hamarosan eldől, melyikük.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.