galéria megtekintése

Az Orbán-kormány minisztere megijedt, amikor először belekeverte a cigányokat a migránsügybe

48 komment


Spirk József

Nem lett volna szabad megijednie Trócsányi Lászlónak, hanem még ötször el kellett volna ismételnie, hogy a romák támogatása igenis összefügg azzal, hogy hány menekültet fogad be az ország - mondják a Fideszben. A kormánypártban azzal példálóznak, hogy a nálunk sokkal gazdagabb németeknél is elapadt a pénz, amit az ottani szegénység felszámolására szántak, Magyarországon is a felzárkóztatási keret terhére menne a menekültek integrációja.

Nem Kövér László házelnök és jászberényi fideszes vendéglátói voltak az elsők a kormányoldali politikusok közül, akik szoros összefüggésbe hozták a magyarországi romák jövőbeni helyzetének alakulását az Európába érkező menekültekkel. Kövér jászberényi kvótanépszavazási fórumán Szabó Tamás helyi polgármester üzente a „roma polgártársaknak”, hogy tudniuk kell, a migránsok nagy tömegű betelepítésének számukra kézzel fogható egzisztenciális tétje van, kevesebb segély jut majd ugyanis a romáknak, ha másra kell a pénz.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Kövér és Szabó fellépése visszhangzott is egy nagyot a magyar sajtóban, az elsőség azonban azé a Trócsányi László igazságügyi miniszteré, aki már májusban megpendítette, hogy van összefüggés a menekültek és a romákra fordítandó segély között. Trócsányi egy berlini beszélgetésen érvelt azzal, hogy Magyarország azért nem tudja befogadni a gazdasági bevándorlókat, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról. Kijelentése akkor nagy felzúdulást váltott ki, a DK, a PM és az MLP is rasszistának, cigányellenesnek minősítette a miniszter fejtegetéseit.

 

A Népszabadság Online kérdésére a Fidesz egyik névtelenséget kérő képviselője kijelentette, lehet mondogatni, hogy erről az összefüggésről beszélni gonosz dolog, de ha Magyarországnak százezer migránsról kellene gondoskodnia, akkor nyilván a felzárkóztatási pénzek terhére kellene erre forrást találni.

A képviselő szerint Trócsányi is lényegében ugyanezt mondta, mint ami a népszavazási  az utóbbi napokban más fogalmazásban előkerült. Általános vélemény a Fideszben, hogy az igazságügyi miniszter májusban megijedt a támadásoktól és a sajtóvisszhangtól, és ahelyett, hogy még négyszer vagy ötször megismételte volna, nem mert többször előhozakodni a témával.

A Népszabadságnak nyilatkozó fideszes politikus leszögezte, fel kell állítani a prioritások sorrendjét: a magyar állampolgárokról gondoskodjon-e az állam, vagy a menekültek ellátása a fontos. Majd hozzátette azt is, hogy az integrációról a hazai tapasztalatok negatívak:

„A cigányokkal kapcsolatos integrációról senki sem mondhatja, hogy sikeres, és ez meg is határozza a magyarok integrációhoz való viszonyát. Ráadásul Németországban, ahol a szegénység egész más jellegű, a menekülthullám megérkezése után sokkal kevesebb pénz jut a szegénység felszámolására. A német szövetségi költségvetés 93 milliárd eurót irányzott elő az integrációra, amely a teljes magyar GDP-vel egyenértékű.”

A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy a népszavazásra készülő fideszes választókerületi elnökök körében egyértelmű, hogy Orbánék a mozgósítás hatásos fegyverének tekintik a félelemkeltést, a fórumokon kulcsszóként kell használni a személyes és az egzisztenciális biztonságot is, amikor százezres, milliós bevándorlási hullámmal riogatnak.

A Fidesz kvótanépszavazási kampányában Trócsányi is részt vesz. A miniszter a jövő héten három rendezvényen is fellép.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.