Két amerikai, két európai. Két liberális, két konzervatív. Két baloldali, két jobboldali. Ketten jogot, ketten természettudományi egyetemet végeztek. Kettőjüknek – mert eredetileg ügyvédek voltak – az ékesszólás a fegyvere; a másik kettő a kitartó, alapos elemzéshez, az átfogó tájékozódáshoz, az érveléshez, az átláthatóság, a kiszámíthatóság tiszteletéhez szokott. Egyikük sem katolikus, ketten (az amerikaiak) metodisták, míg az európaiak a keresztségben az anglikán, illetve az evangélikus vallást vallják. Mind a négyen évtizedek óta házasságban élnek, de amíg az amerikaiaknak gyermekeik is vannak, addig az európaiak gyermektelenek. Hárman régóta profi politikusok, míg a negyedik a háttérből férjét támogatva az. Ketten már régóta szerepelnek a világpolitika színpadán, alakítva a hazájukról alkotott képet, és próbálnak a világ arculatán változtatni, a harmadikat most ismeri meg ebben a szerepben a világ, a negyediket ismerik, de csak most figyeltek fel nagyszerű, alapvetően belpolitikai jelentőségű beszédére.
Hillary Clintont, Michelle Obamát hazájukban liberálisnak és baloldalinak tartják nem csupán azért, mert az ekként elkönyvelt Demokrata Párt színeit erősítik, hanem azért is, mert a világ leghaladóbb demokráciájában, a világ legfejlettebb nagyhatalmában is valóságos forradalmi tettnek számít még mindig nőként politikai pályára lépni, kilépni anyaként, feleségként a férj árnyékából. Aki forradalmi tettet hajt végre, aki radikális, az többnyire baloldali, az liberális. Forradalmi tett nőként a politika színpadára lépni. Ha nő vagy, mindent tízszer jobban kell tudnod. Ha nő vagy, tízszer többet kell teljesítened. Ha nő vagy, nem hibázhatsz. Ha nő vagy, akkor mosolygósnak, csinosnak, frissnek kell látszanod. Egy férfi lehet gyűrött, elhasznált, otromba, goromba és felkészületlen.
Ha valaki meghallgatta Michelle Obama beszédét Hillary Clinton mellett a demokratikus konvención, az meghallotta, hogy most kopogtatott a világverő, de mégis megnyerő, kedves, okos és példamutató utód. Aki emlékszik Bill Clinton kongresszusi meghallgatására, az tudja, hogy mit kellett a nyilvánosság előtt a „szivarozó”, ámorozó Bill miatt Hillarynak kiállnia. Kiállta a próbát, és töretlenül érvel, próbálkozik. Theresa Mayt, a most még Nagy-Britanniaként számon tartott Anglia alig hónapos konzervatív és jobboldali miniszterelnökét a kilépésről, a Brexitről szájhősködő angol férfiak hagyták a slamasztikában; a konzervatív és jobboldali német kancellárt, Angela Merkelt a fegyvercsörgető német és európai férfiak, a pénzt herdáló dél- és kelet-európai országok délceg váltóhamisítói átkozzák csendes és békés következetességéért. Van-e, lesz-e Európa és európai béke Merkel nélkül? Merkel világossá tette, hogy a békéért fizetni kell: vagy vérrel, vagy pénzzel. A kakaskodó pávatáncosok azt hiszik, hogy megállíthatják a drótkerítésnél a tengert. Merkel tudja, amit a hollandok évszázadok óta tudnak, a tengert egy család, egy utca, egy város, egy ország erőfeszítése sem képes távol tartani, több ország kell.