Autonóm személyiség, nem a világ, hanem a saját életritmusához igazodik, azzal foglalkozik, ami érdekli, s egy másodpercet sem pazarol arra, ami érzelmileg hidegen hagyja. Ezért kérdeztem meg, hogy nem érzi-e alkotói kényszernek, hogy Gulliver esetében egy meghatározott figura megszabott útján kell járnia.
– Imádok felkérésre írni, mert a megadott keretek inspirálnak – válaszolta –, ráadásul Gullivert gyerekkoromban nagyon szerettem. Nagyon imponált, hogy magáról a megfigyelésről szólt az élete, én ugyanis rossz megfigyelő vagyok. Nagyon szeretem Gerlóczy Mártont azért, hogy egy-egy idegen helyen mindent és mindenkit fölmér egy pillantással, és utólag a legapróbb részleteket is képes fölidézni! Erre én képtelen vagyok. Viccesen hangzik, de nem tudom, hogyan néz ki körülöttem a világ, nagyon rossz a szemem, nem hordok szemüveget, és szinte csak foltokat látok. Nem tudom leírni Budapestet, mert nem látom, de az atmoszféráját érzékelem. Egy barátom mondta egyszer, hogy én csak annyit látok és hallok a világból, amennyi feltétlenül kell ahhoz, hogy életben maradjak.
Jó, de akkor hogyan is születnek a világunkat tűpontos részletességgel megírt Karafiáth-strófák? Miként lehetséges, hogy kiváló színészi tehetséggel képes másokat utánozni és kifigurázni? Hiszen ehhez nem akármilyen adottságok szükségesek. Abban maradunk: valójában ő is megfigyelő, igaz, ő inkább a saját, belső világában mozog otthon. Befelé figyel, hiszen az a táj, amelyet egy Karafiáth-szöveg föltérképez, belül található, a tudat sűrű rétegeiben. Ez az a belső atmoszféra, amelynek érzékeléséhez – legyünk líraiak – nem szükséges sokdioptriás szemüveg. Ezt a belső világot három nagy egység táplálja: film, zene, könyv, utóbbiból négy-öt egy héten.
– Olyan vagyok, mint a nagymamám és az apám, akik folyton olvasnak, és borzalmas megfigyelők ugyan, de belül nagyon is megélik a dolgokat – magyarázza. – Érdekes család a miénk, úgy látszik, csak a személyes interakciókban vagyunk jók, ami távolabb van ettől a szférától, az nem létezik.
Ezek után nagyon érdekelt, hogy Karafiáth befelé fókuszáló, a belső világban élesre állított tekintetében vajon milyen is ez az ország? Egyáltalán lehet-e a Gullivert kínzó kérdésre válaszolni: milyenek a magyarok?
– Nem tartom normálisnak, hogy itt mindenkinek az életébe ekkora erővel szól bele a politika és a közélet. Amikor újságíróként kezdtem tevékenykedni úgy tizenöt éve, meg is fogadtam, hogy közéleti dolgokról nem fogok írni. Aztán mégis odáig fajultam, hogy most már hetente írok politikai tárgyú publicisztikákat. Ez intő jel, engem arra figyelmeztet, hogy valami történt itt, valami elpattant, valami nagyon túlfeszült a magyar közéletben, ha már én is foglalkozom vele. Az egyik baj az, hogy ez az ország nem vidám és nem felszabadult. Sokat elárul a közhangulatról, hogy aki tud, elmegy innen, a barátaim zöme is külföldön él. Ha megkérdezik, hogy én miért nem megyek, akkor azt mondom, hogy azért, mert magyarul írok.
Arra a közbevetésemre, hogy az ország közhangulatával kapcsolatos válaszokat általában meghatározza a válaszadó pártpreferenciája, Karafiáth Orsolya azt válaszolta: – Nekem nincs olyanom, hogy pártpreferencia, ügyekre vagyok érzékeny, a demokratizmust fenyegető veszélyekre, a kisebbségek, a kiszolgáltatottak problémáira, mert...
De nem volt ideje befejezni, mert a kerthelyiségben, ahol ültünk, odalépett hozzánk egy pincér, s udvariasan megkérdezte: – Minden rendben? – Ó, persze, a kiszolgálással igen – válaszoltuk egyszerre. És amikor továbblépett, egymásra néztünk és röhögtünk: de amúgy egyébként semmi sincs rendben. Valami történt itt, valami elpattant, valami nagyon túlfeszült. Olvassák csak el Karafiáth Orsolya jövő hétfői jelentését – meg fogják érteni.
Újjászületett öltöztetőbabák
Szilas Rita divattervező és Somogyi Réka selyemfestő öltöztetőbabás kollekciót hozott létre. A régi gyerekjátékot idéző modell ironikus és praktikus is, a most hódító kapszularuhatár-filozófia (kevés, de egymással jól variálható ruhadarabot tartani a szekrényben) alapgondolatát tükrözi. Somogyi Réka festményével kezdődött: „Szívfájdalmamban úgy gondoltam, festek magamnak egy Szűz Máriá-s ruhát, kicsit kitágítva a határokat. Talán az ő ruhája segíthet. A kép szélén pedig ott lebeg pár klasszikus öltöztetőbaba-ruha, hogy mégis a miénk legyen a választás.”
Szilas Rita csak az után talált rá erre a különös festményre, miután elkészítette az első babaruháját, a testszínű dresszre Paris Hilton egyik kisebb vagyont érő gálaruhájának a mását lehetett felapplikálni. Az alapruha alakformáló anyagból készül, erre lehet tépőzárral ráilleszteni a különböző printelt, formára vágott – ruhadarabokat imitáló – textíliákat.
Karafiáth Orsolya, az örök átváltozóművész, akiről nem lehet két egyforma frizurájú vagy ruházatú fotót találni a hírügynökségek archívumában, ideális modellje a tervezőpárosnak.
