galéria megtekintése

Shakespeare-től, kitől mástól

0 komment


Kelen Károly

Ahogy három napon át bele-belenéztem, a republikánus konvenció történéseiből újra megbizonyosodtam, mindnyájan mindent Shakespeare-től tanultunk-tanulunk. A politikusok szerencséje, hogy tudását belesűrítette a leghatásosabb beszédbe, amit valaha olvastunk-hallottunk. Tud valaki lenyűgözőbbet, mint ahogy Marcus Antonius vert helyzetből maga – és a halott Julius Caesar – mellé állítja a tömeget?! Talán maga Brutus is kételkedni kezd az igazában.

Ó, milyen jól emlékezünk a beszédfordulatokra és a meggyőzés mozzanataira („De Brutus mondja, hogy nagyokra tört; / S Brutus derék, becsületes férfiú"), de nem hiszem, hogy kapásból föl tudnánk idézni, mi a Caesar-gyilkosság oka.

Hát persze hogy Shakespeare-hős mondja azt is, hogy „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő". És szerepelni is akar. A statiszta, aki államának és családjának dicsőségét zengi, miközben bejelenti, hogy Arizona mind az 58 szavazatát megkapja „Donald J. Trump, az Egyesült Államok következő elnöke". Egy igazi amerikai ő, ahogy a szerető – harmadik, szlovén származású – feleség is, aki véletlenül Michelle Obama fordulatait hozza. Meg a karcsú, szőke lány – neve Ivánka, az első, egykori cseh síbajnok asszonytól való, harmadik gyerekét nemrégen hozta világra.

 

A drukkerek zúgnak, mint a baseballmeccsen, nem a gondolatok, hanem a felvitt hangsúly, a pillanatnyi szünet és az üresen csengő hívószavak hatására kezdenek újra és újra tombolásba.

Aztán végre színpadra állt a főszereplő is, azóta gondolkodom, vajon tudja-e, hogy a „Barátaim, rómaiak, földieim"-et szavaló Marlon Brando nem akció-, hanem Shakespeare-hős volt. Lassan, minden szó után megállva, így kezdi az elnökjelöltséget elfogadó beszédét. „Barátaim, delegáltak, amerikai honfitársaim...", a végén pedig „Mi ismét erőssé tesszük Amerikát, ismét büszkévé tesszük Amerikát, ismét biztonságossá tesszük Amerikát, és ismét naggyá tesszük Amerikát!"

Függöny.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.