Visegrádon Spiró György és Szakonyi Károly az 1956-os forradalom irodalmáról beszélt fiatal íróknak.
Irigylésre méltó helyzetbe került az a csaknem százötven táborlakó, aki a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) visegrádi irodalmi táborában Szakonyi Károly és Spiró György 1956-os estjét végighallgatta: a két író – Erős Kinga kérdéseire válaszolva – egy óra alatt olyan szakmai fogásokat árult el az irodalmi téma mibenlétéről és kezeléséről, hogy aki figyelt, biztosan megspórol magának néhány, lázas munkával eltöltött évet. Főként Spiró György volt elemében, aki azt mondta: gyerekként vannak élményei a forradalomról, de ez nem számít, mert nem kell feltétlenül megélni egy történelmi kort ahhoz, hogy érvényes irodalom szülessen róla. Egy forradalom és szabadságharc szerinte azért hálás téma, mert „határszituációkat” teremt, s éppen az ilyen helyzetekben tárul fel, hogy milyen egy ember. Úgy vélte, hogy ebből a szempontból sem 1848–49, sem 1918–19, sem 1956 nincsen megírva, s habár vannak művek, amelyek ezekben az időkben játszódnak, az irodalomban több esetben kifejezőbb volt a róluk szóló hallgatás, mint a róluk való beszéd.
 |
| Szakonyi Károly, Erős Kinga és Spiró György kicsit sem forradalmi hangulatban FISZ / Facebook |
Példaként Ottlik Géza Iskola a határon című regényét említette, amely azon a napon kezdődik, amikor Nagy Imrét kivégezték – s ezt a hatvanas-hetvenes évek olvasója még pontosan tudta. A későbbi korok már e tudás nélkül olvassák a regényt, ezért Spiró – mint fogalmazott – azoknak a műveknek a pártján áll, amelyek elmagyarázzák az olvasónak a konkrét történelmi helyzetet és szerepeket, méghozzá a megjelenítés, a megélénkítés eszközével. Ebben különbözik szerinte a történetírás az irodalomtól: az előbbi a szakmához beszél tudományos nyelven, s így el sem jut a „néphez”, az irodalom azonban érzelmeket, indulatokat generál, ezzel éri el, hogy egy-egy történelmi esemény megragadjon az olvasóban, s a közös tudás részévé legyen.
