galéria megtekintése

Road movie a senkiföldjén

0 komment


Torma Tamás

Sose gondoltam volna, hogy az építészettel kapcsolatos kisebb, nagyobb filmek fesztiválja ennyire sikeres lehet. Az idei volt már a hetedik, a siker pedig a korai tétovaságok után mára egyértelmű: egy láthatatlan szekta tagjai lesznek láthatóvá, amikor a Toldi mozi a vetítések előtt, közben esténként megtelik.

Tanulságos, hogy miről, hogyan szólnak a filmek – amelyek persze már rég túlléptek a „kővé merevedett költészeten".  A "miről?" és a "hogyan?" válik mindig a legfontosabb kérdéssé, szociológia keveredik sok humorral, olykor képköltészet lesz a házak alkotta emberi tájból, a legjobb esetekben pedig az építészet csak ürügy: távoli városok emberei tűnnek fel olyan emberi szituációkban, amik mindenhol ismerősek lesznek.

Pénteken Koppenhága „szabad állama", Christiania történetét láthattuk: 1971-ben először még csak fiatal hippik és házfoglalók foglaltak el egy elhagyatott laktanyabázist, de a terület túl nagy volt, és idővel már politikailag is népszerűtlen lett volna a lakókat egyszerűen kizsuppolni.

Hippik és házfoglalók kezdték építeni Christianiát
Hippik és házfoglalók kezdték építeni Christianiát

 

Az ideiglenességből aztán tartós társadalmi kísérlet lett, a lakók sajátos demokrácia kultúrát és jól működő gazdaságot alakítottak ki éttermekkel, háziiparral – Christiania azóta már a dán idegenforgalom része, miközben a kábítószerekkel kapcsolatban önmagukkal szemben is kemény konfliktusokat kellett vállalniuk.

Számos film foglalkozott olyan terekkel, amelyek valójában „nem terek" – lepukkant ipari zónák, autópályák városszéli peremvidékei, amiket sokan használnak, de senki sem érzi a magáénak. Az A10 amszterdami körgyűrűje, ausztrál senkiföldjék vagy éppen a világ legnagyobb körgyűrűje, az összes útjával, letérőjével 193 kilométer hosszú, londoni M25, amiről egy különleges road movie született egy azonos című könyv alapján, amiben a szerző mind a 193 kilométert végiggyalogolja. 

A világ számos pontján ismétlődik hatalom és/vagy tőke összeütközése helyi közösségekkel – előbbi beruházni, átalakítani akar, utóbbiak csak nyugton élni, miközben ezzel nehezen kitapintható kultúraszövedéket is megőriznének.

Coney Island
Coney Island

Bizarrul vicces film született a New York melletti Coney Island vurstlivilágáról és arról, ahogy a bazári szórakoztatásnak ebben az infernális szívcsakrájában emberek is élnek. A nyugat-francia Nantes közepén, a Loire partján egy bezárt hajógyár alakult át hepienddel. Szinte a véletlen hozta úgy, hogy itt egy alternatív vidámpark/csodák palotája született, amikor egy iparművészt éppen az elhagyott gépszörnyek ihlettek meg, és Jules Verne világától inspirálva a gépeket körhintává, óriáselefánttá és vízi lényekké alakította át. Méreteire jellemző, hogy a 337 hektáros, barnamezős élménypark közepén egy 30 méteres fémfa áll, növényládákkal telerakva.

A nantes-i elefánt
A nantes-i elefánt

Szürreális módon Kínában egy egész osztrák kisvárost (a salzkammerguti Hallstadtot) építettek újra egy az egyben, az osztrák Christiania pedig egy valahai koporsógyárban épült fel. (1989-ben egy fiatal csapat szerezte meg azt a területet, amin az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb koporsógyárának maradéka áll.) Az osztrákok persze jól neveltek voltak - itt  egy kivételes lakásegyüttes jött létre lépésről lépésre 112 lakással, saját óvodával, étteremmel és fürdővel. A közös víziótól persze itt is rengeteg buktatón át jutottak el a végeredményhez – ami persze messze több mint a 112 lakás falai, mert a vágyak, a kompromisszumok, a kimerítő döntések éppúgy beleépültek, mint a kollektív építkezés számos szépsége és kudarca is.

A zárás is méltó volt a 7. Budapesti Építészeti Filmnapokhoz. Hat rendező – köztük Wim Wenders vagy Robert Redford – ikonikus épületek lelkét akarta megragadni A kultúra katedrálisai című összeállításban. Hat rendező és hat film 3D-ben: Wenders számára például a Berlini Filharmónia épülete a modernitás ikonja, ahol először egy Miles Davis-koncerten járt, és ami a filmben női hangon szólal meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.