galéria megtekintése

Nőnap fél áron

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 09. számában
jelent meg.


Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

– Hoppál Péter államtitkár úrral a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdettük az Egy nap a nőkért programot, melynek keretében vasárnap a nők fél áron látogathatnak el félszáznál több budapesti és vidéki múzeumba – jelentette be múlt héten Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Hurrá! Egy másik hír is megjelent nőnapra: „Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök szombaton holtan találták egy tiszaföldvári ingatlanban az ott lakó férfit és élettársát. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 49 éves férfi megölte 44 éves élettársát, majd önmagával is végzett” – közölte vasárnap az MTI.

A múlt héten is közölt valami hasonlót, a jövő héten is fog. Minden hétre jut egy ilyen hír. Éppen ezért nagyon szép gesztus a kormánytól, hogy fél áron mehet múzeumba az a szerencsés, akit nem fenyeget a párja, vagy fenyegeti, de egyelőre még életben maradt. Aki a kicsit nem becsüli, a nagy verést megérdemli. Egyesekben persze felmerülhet, hogy még a nagyszerű múzeumos akciónál is többet segített volna, ha a fideszes képviselők nem utasítják el az isztambuli egyezmény ratifikálását sürgető határozati javaslatot.

 

Ez az egyezmény a nők elleni erőszak megelőzése és felszámolása érdekében fogalmaz meg konkrét intézkedéseket. A kormánypárti képviselők nemet mondtak az LMP költségvetési módosító javaslatára is, amelyben a zöldpárt 8 milliárd forintot adott volna az isztambuli egyezmény megvalósítására. Ez pár napja történt, tulajdonképpen felfoghatjuk a nőnapi ajándék részének.

„A kormány ezért minden támogatást meg kíván adni, hogy a nők össze tudják egyeztetni a családi életüket a munkájukkal, ugyanakkor meg akarják adni a választás lehetőségét is, azt, hogy eldönthessék, gyermeket nevelnek, múzsák, alkotó nők lesznek, vagy a munkájuknak szentelik az életüket”. Azt gondoltuk, hogy ez a választás nem szükségszerű, hogy az egész „nőpolitikának” arra kellene irányulnia, hogy e két nagy szerep közül a nőknek ne kelljen választaniuk, de most nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Novák Katalin kifelejtette a felsorolásból, hogy a nők nemcsak alkotó vagy gyereknevelő nők lehetnek, hanem szétvert, megkínzott és halott nők is lehetnek, de ez utóbbi eshetőség a kormányt nem nagyon izgatja.

Múzeumi belépő akciósan: a kormány ennyivel letudta a nőnapot. Ami önmagában nem lenne baj, a szocialisták ilyenkor szegfűt osztogatnak, az sem sokkal jobb. Azzal, hogy a nők kevesebbet keresnek, a parlamentbe nem jutnak be, a céges hierarchiában a vezetésből kiszorulnak, az otthoni erőszakban nem kapnak védelmet, egyik kormány sem foglalkozott érdemben.

Jobb lenne, ha a kormány a temetést adná fél áron. A virágot meg az ellenzék biztosítja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.