galéria megtekintése

Ami Orbán szemét csípi, az csak jó lehet – Adóvizsgálattal zabolázhatják Schillingéket

4 komment


Szemere Katalin

Folyamatos nyomás alatt akarnak tartani bennünket – magyarázza a Krétakör ügyvezetője, Potyondi Linda, miért vizsgálja újra az alapítvány könyvelését az adóhatóság. Az alapító Schilling Árpád is politikai okokat gyanít amögött, hogy alig fejeződött be a legutóbbi vizsgálat, máris újat kezd a NAV. Nemrég három év anyagát szemlézték 14 hónapon át, megbénítva a tavalyi első félév munkáját. Ahogy a korábbi ellenőrzések, ez utóbbi is „megállapítás nélküli lezárással” végződött.

„Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Awardra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő áfaellenőrzés vette kezdetét nálunk” – írta ki Face­book-oldalára a Krétakör, amely március 15-én, Amszterdamban vehette át az egyik legfontosabb európai kulturális díjat.

„Biztos vagyok benne, hogy politikai oka van ennek a vizsgálatnak, hiszen alig ért véget az előző, máris újabbat rendelnek el”

– mondja lapunknak a Krétakör alapítója, Schilling Árpád. Ennek oka lehet a kormány elutasítása a nemrég kapott európai kulturális díjjal kapcsolatban, a rendező részvétele a március 15-i tüntetésen, és idekötik korábbi ügyvezetőjük, Gulyás Márton demonstratív aktivizmusát is. (Gulyás 13 hónapja elhagyta a Krétakört.)

 

Túl sok az egybeesés ahhoz, hogy ez rutinvizsgálatnak tűnjön, különösen, hogy két évre visszamenőleg kutatnak, állítja Schilling. Nyilván a bűnlajstromuk évek óta nő, hiszen a rendező nem rejti véka alá véleményét Orbán Viktorról és Balog Zoltán miniszterről. Nemcsak itthon, hanem külföldön is rendszeresen beszél a hazai állapotokról. A Szabadiskolában homlokegyenest más elképzelések szerint oktatnak, mint amit a kormány terjeszt.

Schilling szerint

a folyamatos adóellenőrzés olyan, mintha nyomást akarnának gyakorolni a munkatársakra:

az alapítvány tűnjön el a közéletből, a munkatársak vonják ki a rendezőt a forgalomból. A szándékkal ellentétben azonban ez erőt ad: a támogatóik nyilvánvalóvá teszik, mennyire egyetértenek a Krétakör szándékaival.

A rendezőt meglepi, hogy a kis alapítvány ekkora szálka a kormánypolitikusok körme alatt. Meglepő módon a Fidesz-kongresszuson még Kubatov Gábor is emlegette őket. Ha Orbán Viktornak csípi a szemét a Krétakör, az csak jó lehet – jelenti ki Schilling, és hozzáteszi, azért szívesebben mondana mást. Jobban örülne, ha az alapítvány nemzetközi díja jelentene valamit a kormánynak, a szakmai érveiket meghallgatnák, vagy a Fidesz–KDNP képes lenne a párbeszédre.

Földi Imre

Sokan úgy gondolják, abból él a rendező, hogy ekézi a hatalmat. Tévednek. Ő évente háromszor rendez külföldön, minden egyéb szociális és pedagógiai és önkéntes munka ezen felül van.

„Sosem találtak nálunk semmiféle szabálytalanságot, hiába keresi a hibát 2013 óta a NAV – mondja Potyondi Linda ügyvezető. Már többször volt áfaellenőrzésük, de szokatlan, hogy alig egy hónapja véget ért vizsgálódás után – a vizsgált időszak egybeesik az eddig ellenőrzöttel, sőt egy részét már 2013-ban is átnézték – újra elővesznek egy alapítványt. Nem tudni, a teljes működési dokumentációs ellenőrzésből miért hagyták ki a ­2012–13-as áfa áttekintését.

A legutóbbi adóvizsgálatot egyébként a Norvég Civil Alap egyik kedvezményezettjeként kapták, háromévnyi anyagot szemléztek 14 hónapon át. Ötvenhat mappát kellett tételesen átadniuk, 20 napig ültek az adóhivatalnál, és kockás papírra írták az adódokumentumok sorszámát. Már az összekészítéssel, az anyagok fénymásolásával, rögzítésével is tíz önkéntes dolgozott hetekig. (A szerdai Face­book-poszt után is rengetegen felajánlották segítségüket.)

Potyondi Linda a vizsgálatok alapján úgy látja, az adóellenőröket leginkább az érdekelte:

milyen pénzeket kapnak külföldről.

Nem találhattak mást, minthogy a határon túlról csak a nemzetközi koprodukcióikat támogatták, amíg volt ilyen.

Bár semmiféle szabálytalanságot nem tártak fel a könyvelésükben, az adóhatóság feltehetően a stresszérzést igyekszik fenntartani. A pluszmunka megbénítja a 2015-ben jelentősen lecsökkent csapatot. Azóta hárman dolgoznak főállásban a Krétakörben. Azzal sem tudnak mit kezdeni, hogy ismeretlenek rendszeresen ráfirkálják Soros György nevét a csengőjükre, nem ritka az sem, hogy Dávid-csillagot mázolnak az iroda előtti falra.

A Krétakör Alapítványt egyébként vizsgálta már az NKA, az államkincstár és az Előadó-művészeti Iroda is. A Kehi is megtalálta őket, de ott megkérdőjelezték a vizsgálat jogosságát. Nyilvánosságra hozták az összes dokumentumot, és kérték, mutassák be azt a jogszabályt, amelyre hivatkozva felvetették: jogtalanul költik az állam pénzét. Azóta semmiféle reakció nem érkezett, ahogy arról sem kaptak hivatalos dokumentumot, lezárult a vizsgálat.

A vizsgálatok oka – egyéb hiba híján – feltételezhetően valóban a Krétakör politikai és társadalmi kiállása.

A „bűnök”

2014 december


A Krétakör Szabadiskola hajléktalanokról készült megrázó plakátokkal gerillakampányt indított a Rókus kórház falán, a Mú­zeum körúton és a Rákóczi téren.

2014 július
A Krétakör visszaadta az állami támogatást, amelyet a kuratóriumi döntés után miniszteri felülbírálattal a felére húztak, és Schilling deklarálta, az államtól többet nem kér pénzt a Krétakör.

2013 szeptember
Street art gerillakampány a korrupció ellen. A Korrupció című előadásban a rendszerváltás utáni Magyarország botrányainak felhasználásával, egy fiktív családtörténeten keresztül mutatják be a témát.

2013 május
Gulyás Márton, a Krétakör akkori ügyvezetője Markó Iván és a Magyar Fesztivál Balett Az ember tragédiája című előadása után, a taps közben megafonban hívta fel a figyelmet arra: Markó soron kívül, kormányzati keretből kapott 130 millió forintot együttese működtetésére.

2013
A Krétakör Alapítvány a Norvég Civil Alap makroprojekt pályázati felhíváson nyert támogatást (megközelítőleg 120 000 eurót) a Humán Platform szervezetfejlesztésére.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.