galéria megtekintése

Salah Abdeslam állítólag Sopronban járt, egy kávézóban látták januárban

7 komment

NOL/MTI

Két hónapja Sopronban láthatták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik főszervezőjét – közölte a Kronen Zeitung osztrák lap egy burgenlandi olvasóra hivatkozva.

A Kronen online főoldala
A Kronen online főoldala

Az újság írása szerint a szemtanú azt mondta, hogy Salah Abdeslamot a soproni Harrer kávézóban látta még januárban, és ezt egy nappal később a kismartoni (Eisenstadt) illetékes hatóságnak jelentette.

 

A nő indoklása szerint novemberben aggódva követte figyelemmel a párizsi eseményeket és ismerős volt neki fotók alapján a férfi. A nő elmondása szerint Abdeslam egy másik "arabnak kinéző férfival volt és végig az okostelefonjával telefonált". Egy nap múlva a szemtanú a kismartoni (Eisenstadt) alkotmányvédelmi hivatalban tett feljelentést, amelyet elmondása szerint a belügyminisztériumnak továbbítottak.

A lap értesülését hivatalos források nem erősítették meg.

A tavaly novemberi párizsi merényletek egyik főszervezőjének tekintett Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A korábbi közlések szerint a férfi az ősszel kétszer is megfordult Ausztriában.

Így fogták el Abdelslamot
Így fogták el Abdelslamot
Reuters

A terrorelhárítási hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a szokásos ügyrendnek megfelelően jártak el, és értesítették erről a belga hatóságokat, azonban nem terrorizmus gyanúja, hanem kisebb bűncselekmény miatt. A hivatal vezetője hangsúlyozta: Abdeslam nem toborzott híveket Ausztriában.

Salah Abdeslam
Salah Abdeslam

Korábbi beszámolók arról is szóltak, hogy Salah Abdeslam kétszer is elutazott Belgiumból Magyarországra szeptemberben. Szeptember 9-én parkolt le a budapesti Keleti pályaudvar közelében, majd háromnegyed órányi időzés után autójával visszaindult Belgiumba.

Szeptember 17-én tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a Keleti pályaudvar közelében, ahová szíriai migránsok ezrei érkeztek. Abdeslam hírek szerint a második alkalommal mások mellett azt a Najim Laachraouit is elvitte kocsival Budapestről Belgiumba, aki a tavalyi menekülthullámmal érkezett az EU-ba Szíriából, akinek a gyanú szerint köze volt a novemberi párizsi merényletekhez, és a legfrissebb, szerdai sajtóhírek szerint ő a keddi brüsszeli terrorcselekmények egyik öngyilkos merénylője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.