galéria megtekintése

Nevében Woodstock

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 15. számában
jelent meg.

Hegyi Iván
Népszabadság

Woodstock nem is Woodstockban, hanem Bethelben volt, de nem ez a lényeg, hanem az: mind zenei jelentősége, mind társadalmi hatása nyomán bekerült a történelembe. Korántsem képzelt riport egy valóságos amerikai popfesztiválról.

Ennyi vendége még nem volt a majornak
Ennyi vendége még nem volt a majornak
Wikipedia

Koncerttermet és stúdiót szeretett volna nyitni Woodstockban John Roberts és Joel Rosenman, ezért hirdetést adott fel a New York Timesban és a Wall Street Journalben: „Fiatalemberek korlátlan tőkével törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek.” A titokzatos szöveg mögött az a szándék állt, hogy a jó családból származó ifjak – megfelelő társakkal – nem képzelt, hanem nagyon is valóságos amerikai popfesztivált szerveznek, és annak bevételéből építtetik fel a zenei központot. Miután a zeneszerző-muzsikus Artie Kornfeld és a menedzser Mike Lang ráharapott a reklámra, az ötlet bevált.

Túlságosan is.

 

Bizony, mert a jegyzett előadók többsége és az Egyesült Államok ifjúsága is ott akart lenni az 1969 augusztusában tartott szabadtéri találkozón. Az organizáló négyes először a Creedence Clearwater Revivallel állapodott meg tízezer dolláros fellépti díjban – ennél többet csak a Who (12 500) és a Jefferson Airplane együttesnek (12 000) fizetett –, de nem gondolta, hogy addig sosem látott mértékben tolonganak majd a zenekarok és a nézők.

Amikor a szereplők listája már egészen jól festett – bár csupán a Creedence, Who, Jefferson Airplane trióval sem nézett volna ki rosszul –, a rendezők ötven-hatvanezres publikummal kalkuláltak, és hétdolláros jegyeket nyomtattak. Ám a színpadi sztárok számának növekedésével már két, majd három napra érvényes belépőket is piacra dobtak (13, illetve 18 dollárért), és elővételben 186 ezer „zsuga” fogyott el. A bevétel szempontjából a hatalmas érdeklődéssel egyáltalán nem lett volna baj, csakhogy összesen vagy félmillió ember látogatott el a fesztiválra, amelyet azok, akik nem vették meg előre a jegyüket, ingyenessé nyilvánítottak, azaz áttörték a kerítéseket, majd egyetlen cent leszurkolása nélkül leheveredtek a lucernásban, a happening helyszínén.

Na, az is érdekes. Mármint a színtér. Merthogy a nagy összejövetel woodstocki fesztiválként maradt fenn, valójában viszont Bethelben zajlott. Amikor az eladott tikettek száma már megközelítette a 200 ezret, a szervezők ráébredtek, hogy ekkora tömeg fogadására óriási szabad területre van szükség. De Woodstock és az attól negyven mérföldre lévő Walkill – épp a tizen- és huszonévesek sokaságától tartva – igyekezett lemondani a megtiszteltetésről, s végül egy Max Yashgur nevű farmerrel sikerült egyezséget kötni 75 ezer dollárért, hogy a birtokán megrendezhetik az eseményt.

Ennyi vendége először és utoljára volt a majornak. (Több látogató is lett volna, ám az irdatlan tumultusban a rendőrök sok ezer autót visszafordítottak.) Azt nem mondhatjuk, hogy Roberts és Rosenman örült is meg nem is, mert minél gigantikusabbá vált a rendezvény, a költségek annál inkább emelkedtek, azaz nagyon hiányzott a több mint 300 ezer meg nem vásárolt belépő ára. Az ötlet- és házigazdák majdnem másfél millió dolláros mínuszt könyvelhettek el, az igazán tetemes adósságot még tíz évvel később is nyögték.

De bekerültek a történelembe.

Merthogy a fesztivál – mind zenei jelentőségét, mind társadalmi hatását tekintve – az emberiség históriájának a részévé vált, az amerikai Time magazin „a történelem legbékésebb eseményének” nevezte. Azért nem minden apukát és anyukát töltött el boldogság, hogy gyermeke ott volt Bethelben. A helyi seriff szerint tíz fiatalból kilenc szívott marihuánát, és a karhatalom csak azért nem lépett közbe, mert ennyi kábítószer-fogyasztót közelben-távolban nem lett volna hol előállítani... A szabad szerelem szintén kiteljesedett; ebben – az érzelmeken és a hormonokon túl – szerepet játszott a harmadik nap hatalmas esőzése, melynek következtében sokan egyszerűen levetették magukról ronggyá ázott ruhájukat. (A beszámolók szerint három óra alatt 13 centi égi áldás hullott.)

A rettenetes zuhé a műsor lebonyolítását is befolyásolta: az eredeti terv szerint augusztus 15-től 17-ig, péntektől vasárnapig tartó – Richie Havens fellépésével kezdődő – rendezvényen Jimi Hendrix már csak hétfő hajnalban került sorra, és addigra csupán 25 ezer ifjú maradt a helyszínen. Ezzel együtt a rockgitározás fiatalon elhunyt reformerének koncertjét a New York Post „a hatvanas évek legnagyszerűbb pillanatának” nevezte.

Azért akadt még felemelő momentum „Woodstockban”, ahol már szombaton is csúszott a program: a Creedence Clearwater Revival vasárnap hajnali háromkor jutott fel a színpadra, és nyomta le egész New York államot megrengető tizenegy dalát. Jól szólt az éjszaka is... Miként előzőleg Joan Baez, Carlos Santana, Janis Joplin, a Canned Heat, a Band, a Greatful Dead, aztán Joe Cocker, a Ten Years After, a Blood, Sweat&Tears vagy a Crosby, Stills, Nash&Young kvartett. A feloszlóban lévő Beatles – miként a Rolling Stones – nem képviseltette magát, de liverpooli számról is emlékezetes maradt a filmen, valamint dupla és tripla lemezen egyaránt megörökített fesztivál, mert a Bethelben felhangzó több mint kétszáz számból ötöt éneklő Cocker a With a Little Help From My Friendsszel aratta a legnagyobb sikert.

Magam előtt látom, amint az elementáris átdolgozás alatt Roberts odasúgja Rosenmannek: „Nekünk is elkelne barátaink kis segítsége, édes egy komám.”

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.