Az üzletet a világklasszis futballista az ötvenes évek végén örökbérletbe kapta, s a havi díjat a Fővárosi Postaigazgatósághoz kellett befizetnie. A kereskedés egészen 2004-ig működött (az idő tájt már a nagy játékos fia, a 2006-ban szövetségi kapitánnyá avanzsáló Bozsik Péter vitte a boltot); akkor a Posta eladta az épületet egy olasz befektetőnek, és az itáliai cég nem törődött azzal, milyen kultúrtörténeti hely van, azazhogy volt a ház földszintjén.
|
Ránézni is maga volt a boldogság
Rév Miklós / Népszabadság/archív |
Igaz, már a magyarok sem emlékeztek azokra a nyitás körüli időkre, amelyek során a 15-ös busz – a Vörösmarty tér felől – még végigment a Váci utcán, majd amikor az utóbbiból Budapest első sétálóutcája lett, a Kígyó utcába még mindig be lehetett hajtani a Jégbüfé felől. (Az nem keverendő össze a Szent István körúti Tejbüfével, melyet a Csöngess be hozzám, jó barát című számában megénekelt a Generál.)
A Kígyó utcában a Bozsik-bolton túl is voltak emblematikus üzletek: például az Apostolok étterem, valamint a Mézes Mackó, ahonnan a legnagyobb gourmet-k rendelték a sonkás molnárkát és a hidegtálak egyéb ínyencfalatjait. ( Amúgy a Gourmand cukrászda a Kossuth Lajos meg a Semmelweis utca sarkán állt.) A Mézes Mackó és a tricotage, valamint az utca fölött függesztett Orion-neonreklám világított esténként, amikor kiváltképp megélénkült „a pálya”, ahogyan a Váci utcát a belvárosi fiatalurak hívták.
Az elnevezésnek semmi köze nem volt Bozsikhoz: a titulus azt takarta, mennyi figyelemre méltó hölgy mozog a bódító Belvárosban. Közülük mindig sokan betértek az Anna presszóba, melynek forgalma még inkább megélénkült a hetvenes években, amikor a kávéház leghátsó helyiségében diszkót létesítettek. Olyan sötét volt, hogy a fiúk „vakon” kérték fel a lányokat, azaz még csak nem is sejtették, újdonsült táncpartnerük miként mutat. Ennélfogva a kapcsolatok nem feltétlenül Demis Roussos korabeli lassúja, a Forever And Ever szövege szerint alakultak, elvégre az alkalmi párok tagjai nagyrészt csak első felindultságukban suttogták egymásnak, hogy örökkön-örökké az egyetlen maradsz...
Amúgy az Annát magába foglaló ház túloldalán egy másik műintézmény, a Piperének becézett Pipacs működött, melynek bejárati ajtajára ki lehetett volna írni, hogy „vezeti: Vadas György”, mert az üzletet a neves futballbíró irányította. A törzsközönség a leghíresebb labdarúgók köréből került ki – a lokálban is jól mozgott Albert Flórián, Farkas János, Göröcs János, Mészöly Kálmán vagy Szűcs Lajos –, a kilengésektől mentes Bozsik József azonban a „Vadaspark” helyett rendre gellérthegyi lakása felé vette az irányt. Az után, hogy játékosként 1962-ben visszavonult, nem sok időt töltött a futballban: betegsége miatt egy meccses szövetségi kapitány lehetett csak, előzőleg pedig egy-egy évig volt szakosztályvezető, illetve edző egyetlen klubjában, a Honvédban.
Hogy miért nem dirigálhatta tovább a csapatot? Azért, mert 1967-ben egy kispesti fővezér leüzent neki: cserélni kellene. Mire Bozsik visszaüzent a díszpáholyba: „Tábornok elvtárs, akkor jöjjön le és cseréljen!”
