Ha minden jól megy a törzsfejlődésünkben, akkor tizenöt éves korunkban kinövünk abból, hogy mozdonyvezetők, harmincévesen meg abból, hogy rocksztárok legyünk. A társadalom a felébredést tisztes és unalmas élettel honorálja, gyerekkel és kocsival, kiszámított nyaralással Balatonalmádiban. Aztán valahogy ráveszi magát, és elmegy a most már a szupersztárok sorába lépett amerikai csapat, a OneRepublic koncertjére, megnézi az izgő-mozgó Ryan Teddert, és azon morfondírozik, hogy könnyen lehet, valamit végzetesen elrontott. Talán itt az ideje, hogy átgondolja a mozdonyvezetést.
De tényleg: negyedóra sem kell ahhoz, hogy megértsük, nem véletlen a telt házas koncertek sora, mint ahogy az sem véletlen, hogy az Arénában egy bolhát sem lehetne leejteni. Persze az öt coloradói srác nagyon ért hozzá, hogy szinte futószalagon ontsa magából a rádióbarátra csiszolt slágereket, ám csakhamar kiderül, hogy az elsőre manírosnak tűnő cselló is könnyen beilleszkedik a világukba. Vagyis azon túl, hogy fergeteges bulit csapnak, még zenélni is tudnak, s bár nem törekednek a Led Zeppelin babérjaira, végtelen alázattal és lazasággal állnak ahhoz, hogy rájuk táncol és ugrál a fél világ.
 |
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ráadásul a Tedder vezette csapat még azt is képes elhitetni velünk, hogy Budapest nem csupán ikszedik állomása a végtelen és hosszúra nyúlt turnénak, hanem mintha egyenesen idejöttek volna, nem is érintve Isztambult vagy Vancouvert. A visszafogottan, és így sokkal hatásosabban elővezetett Good life alatt a hatalmas vászonra kivetített magyar főváros képei, majd a „klipet" lezáró magyar zászló több mint gesztus. Talán öt amcsi srác kell ahhoz, hogy hihetővé váljon, mennyire jó kis hely ez a város? És persze George Ezra témába vágó dala is egészen másként hat itt, mint máshol.
