galéria megtekintése

Nagyon vigyázzon, aki sörrel a kezében akarja a lányokat nézni

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 08. számában
jelent meg.


Boda András, Siófok
Népszabadság

Egy új helyi rendelet szerint Siófok egy jókora, központi részén június elejétől tilos közterületen alkoholt inni. A szabálytalan sörözés, fröccsözés, koktélozás 5 ezer és 50 ezer forint közötti bírsággal is járhat. Ott voltunk a helyi városőrség legelső szeszrazziáján.

– Ott egy dobozos sör – súgja oda járőrtársának a közterület-felügyelő a siófoki kikötő közelében, a parti sétányon.

– Hol? – fürkészi a terepet a kolléga.

– Negyedik pad. Lent. Bal oldalon.

– Látom – biccent, és kiadja az utasítást: – Menjünk.

A Balaton-parti város közterület-felügyeletének két szolgálatban lévő munkatársa nem ma kezdte a szakmát, ez a péntek esti akciójuk mégis más, mint a többi: most járnak el először a június elejétől hatályos, de máris óriási visszhangot kiváltó helyi „szeszrendelet” alapján. E szerint egy körülbelül másfél kilométer hosszú, 300 méter széles belvárosi, a bulinegyed és a parti sétány egy részét magába foglaló zónában tilos közterületen alkoholt inni. (A tiltásban csak egy kisebb, jobbára kisgyermekes családok körében kedvelt közstrand érintett.)

 

A szabály egyszerű: a tiltott zónában az éttermekben, kocsmákban és azok utcai teraszain lehet inni alkoholt, másutt nem. A szabályszegők közül – tudjuk meg a siófoki önkormányzat hatósági osztályától – a felügyelőkkel együttműködők, szolidan iddogálók megússzák figyelmeztetéssel,

minden más esetben a szituáció alapján döntenek az ötezer és 50 ezer forint között kiszabható bírság pontos összegéről.

Noha a rendelet és az eljárás új, a rutinos siófoki közterület-felügyelők magabiztosnak tűnnek, amikor a naplementét és a lányokat néző, a gyanú szerint sört ivó fiatalemberek elé lépnek. Udvariasan bemutatkoznak, és elmondják: itt már nem megengedett az alkoholfogyasztás. A fiatalok reakciója meglepő, már amennyiben az lenne várható, hogy tiltakozni kezdenek a szokatlan hatósági „zaklatás” miatt. Ehelyett azt mondja szószólójuk: – Bocsánat, nem tudtuk, hogy itt nem lehet sörözni, máris kész vagyunk, el is dobjuk a dobozokat...

A fiatalok nem hallottak a tiltásról, a városőrök figyelmeztették őket
A fiatalok nem hallottak a tiltásról, a városőrök figyelmeztették őket
Mirkó István / Népszabadság

– De a kukába, ha kérhetem – mosolyodik el a felügyelő.

– Természetesen – jön zavarba a fiatal. Utóbb – már a felügyelők távozása után – sem érződik hangján ingerültség. A Tolna megyéből érkezett srác állítja, nagyon is megérti a rendelet alkotóit: bár abban biztos, hogy az ő sörözésük senkit nem zavar, az szerinte világos, hogy valójában a „mattrészegen” üvegből piáló, „ordenáré” embereket próbálják majd a rendelettel kordában tartani.

Véleményével nincs egyedül: több megkérdezett helybeli és turista is hasonlóképpen vélekedett. Néhány méterrel odébb negyvenes férfi nézi a vizet, kezében pohár, abban pedig narancssárga folyadék. Alighanem narancslé. De lehet akár vodka-narancs is. A dilemma egy sor kérdést vet fel: honnan tudják majd a felügyelők, hogy mi van a poharakban? Mi történik, ha kólásüvegből iszik valaki bort, üdítősflakonból pálinkát vagy papírzacskóba bugyolált sörösdobozból kortyolgat? Meg aztán ott a büntetés nagyságának kérdése is: a kisfröccs ötezer, a deci kevert tízezer?

Az abszurd rendelet szülte abszurd kérdéseket rá is zúdítjuk a járőröket elkísérő Gyulai Lászlóra, a siófoki önkormányzat hatósági osztályának vezetőjére, aki nem vitatja,

a szabály betartatása nem lesz könnyű.

Ugyanakkor szerinte hasonló esetekben néhány kérdéssel, esetleg az ital megszagolásával eldönthető, mire van szükség: udvarias tájékoztatásra, határozott figyelmeztetésre vagy pedig bírságolásra. Ráadásul – hangsúlyozza az osztályvezető – nem a kulturáltan pihenő, kikapcsolódó embereket akarják vegzálni, hanem azokat fékeznék meg, akik nincsenek tekintettel másokra, akik randalíroznak, eldobják az üvegeket, dobozokat.

Csak nagyon elfáradt
Csak nagyon elfáradt
Mirkó István / Népszabadság

Példát is említ: tavaly egy angol fiatalokból álló „nyaralócsapat” telepakolt sörrel egy Tescóból elhozott bevásárlókocsit, s azt a városban ide-oda tologatva ittak, közben üvöltöztek, randalíroztak, szemeteltek egész éjszaka. Miközben az osztályvezető a magukból kivetkőzött italozókról beszél, addig a felügyelők újra akcióba lendülnek. Az egyik padon három, koszos ruhát viselő srác ül. Pontosabban ketten még dülöngélve ülnek, harmadik társuk már teljesen kiütötte magát, hátrabicsaklott fejjel alszik. Előttük a földön műanyag palackok, azokban némi lötty, talán borféle, és szerteszét tucatnyi csikk. A felügyelők határozottan tájékoztatják őket az új szabályról. A srácok állítják, csak teát ittak, társuk pedig csupán nagyon elfáradt.

– Szóval elfáradt az úr – rögzíti az egyik felügyelő, s

nehéz eldönteni, hogy ingerültségtől vagy visszafojtott nevetéstől olyan feszült-e a tekintete.

Végül felszólítják a teázó srácokat, hogy szedjék fel a szemetet maguk után, és ne igyanak alkoholt. Aztán magukra hagyják őket, de csak átmenetileg. „Egy óra múlva visszanézünk” – mondja az egyik felügyelő. Bár nyilvánvaló, hogy alkoholt ittak a fiatalok, most csak azért úszták meg büntetés nélkül, mert még tart a türelmi idő. Mint azt Gyulai Lászlótól megtudjuk, amíg nem készülnek el a közterületi alkoholfogyasztást tiltó, a zóna határára kikerülő utcatáblák és a turistáknak készült tájékoztatók, addig a legkirívóbb esetben sem bírságolnak.

Hallgat a polgármester

A rendelet miatt kerestük a település független polgármesterét, Lengyel Róbertet is. Szerettük volna megkérdezni tőle: ha a csendháborítás, a garázdaság és a szemetelés eddig is szankcionálható volt, akkor miért épp a közterületi alkoholivás tiltásától remélnek megoldást? Kíváncsiak voltunk arra is: van-e alapja annak a feltételezésnek, amely szerint a rendelet valójában egyfajta üzenet, jelzés arról, hogy Siófok, amely eddig sokat profitált a buliturizmusból, mára megelégelte a nyári nonstop partikat, és profilt váltana? Válaszokat nem kaptunk. A település vezetője elfoglaltságaira hivatkozva múlt csütörtök óta nem tudott időt szakítani arra, hogy kérdéseinkre feleljen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.