„Az EU-tagság a legjobb, ami történelmünk során történt”

– Az elmúlt években visszatért azokhoz a területekhez, amelyeket évtizedekkel ezelőtt még állandó szerzőtársával, Ránki Györggyel együtt kutatott. Például Európa XIX. századi gazdaságára. Mi vonzotta vissza abba a régebbi korba?

– Rengeteg jelentős művet írtak erről azóta, és még új gazdaságtörténeti iskola is született, amely magát történeti közgazdaságtannak nevezi. Életem legsikeresebb termékének a XX. század európai gazdasági rezsimekről szóló könyvemet tartom, mely tizenhárom nyelven jelent meg. A kiadó most kért fel egy bővített változat elkészítésére. A két munka szervesen összekapcsolódik, hiszen a XX. század nem piaci, fasiszta-dirigista és szovjet típusú központi tervezésű rendszerei a XIX. század felzárkózási kudarcainak következményei voltak.

– Legújabb könyvének, melynek kéziratával, mint említette is, most készült el, az a munkacíme, hogy „Ki építette fel Európát?” Ki építette fel Európát?

– „Ki építette fel Európát? Az Amerikai Egyesült Államok és az európai multinacionális vállalatok szerepe az Európai Unió létrehozásában” – ez a teljes cím, és ebből már kiderül, miről van szó. Két hatalmas levéltár anyagában merültem el. Az egyik a washingtoni külügyminisztérium 1944 és 1949 közötti iratgyűjteménye, a másik az Európai Unió 40 ezer dokumentumot tartalmazó archívuma. Nagy élmény volt megismerni a színfalak mögött lejátszódó eseményeket. A háború végén a győztes nagyhatalmak Németország megbüntetésében, stratégiai iparágainak megsemmisítésében, több államra tagolásában látták az újabb háború elkerülésének lehetőségét. A Szovjetunió és Franciaország kitartott e koncepció mellett, az Egyesült Államok és Anglia 180 fokos fordulatot hajtott végre. 1947-ben manifesztálódott hidegháború, a győztes hatalmak között éles konfrontáció bontakozott ki, és a nyugati nagyhatalmak számára döntő jelentőségűvé vált Nyugat-Európa megerősítése, ami viszont lehetetlen volt erős Németország nélkül. Franciaország csak Amerika nyomására fogadta el az USA és Nagy-Britannia koncepcióját. Churchill már 1946-ban meghirdette az Európai Egyesült Államok programját. Az 1952-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösség, az EU őse szó szerint az amerikai külügyminisztériumban megfogalmazott elképzelés francia „lefordításából” született. A valódi egységes piac kialakulásához a nyolcvanas években, a belső határok lebontásához és a közös valutához az kellett, hogy a nagy hatalmú európai multinacionális vállalatok belesodorják az Európai Közösséget a versenyképességüket helyreállító, 500 milliós belső piac megteremtésébe és egy olcsó munkaerőt biztosító „hátsó udvar” létrehozásába.

Én az Európai Unió létrehozását tartom a legjelentősebb fejleménynek a kontinens történetében.

Európa országai az elmúlt négyszáz évből kétszázban nagy háborúkban estek egymásnak. Az elmúlt hét évtized békéje csodálatos változás!

– És a 2008-as válság?

Berend T. Iván Móricz-Sabján Simon

– Az volt az unió első igazán nagy próbatétele. És máig sem ért véget. Az EU észak-európai tagjainak pénzügyi mérlege és gazdasága lényegében rendben van, a déli és részben a keleti államoké korántsem. Ezek a korábban szegény, perifériás országok úgy érezték, az unió tagjaiként ölükbe hullott a gazdagság. A korlátlanul áramló olcsó európai hitelekből költekeztek. Érzékletes a példa, hogy míg az ún. amerikai álom, a saját háztulajdon a lakosság 67 százalékánál valósult meg az USA-ban, Írországban, Spanyolországban és Portugáliában 80 százaléknál tartanak. Görögország az állatorvosi ló. Olyan jóléti rendszert épített ki kölcsönből, ami az állami alkalmazottak bizonyos körében 58, sőt 48 (!) éves nyugdíjkorhatárt engedett meg. A jóváhagyott 3,45 milliárd helyett 10 milliárd euróból rendeztek 2004-ben olimpiát. Athén olyan beruházásokra fordította az európai hiteleket, melyek nem hoznak profitot. Ráadásul eltagadták valóságos helyzetüket, és úgy hazudták be magukat az eurózónába. Kétségtelen, hogy a pénzügyi fegyelmet követelő európai segélycsomag feltételei súlyosak és fájdalmasak voltak. Nem csoda, hogy a legutóbbi választáson a lakosság többsége a kényszerintézkedések megszüntetését ígérő pártra voksolt. Az új párt fiatal, tapasztalatlan politikusai azt hitték, hogy nyert ügyük lesz hitelezőikkel szemben is. Óriásit tévedtek. Heves viták folynak arról, hogy az unió által megkövetelt kényszerintézkedések rosszak-e, ellentétes hatást váltanak-e ki, amiért visszaszorítják a lakosság és a kormányzat vásárlóképességét. Soros György szerint el kellene engedni az adósságokat. Paul Krugman elmarasztalja ezt az egész uniós politikát. Sokan a német kormányzatot hibáztatják, hogy ráerőlteti politikáját az unióra. Szerintem pedig ez nevelő és gyógyító hatású politika, mellyel, ha lassan is, de tartós és végleges váltást lehet elérni.

– Van az uniónak más baja is. Ukrán válság, migrációs hullám.

– Az ukrán válság az unió túlterjeszkedésére, fel nem készült országok befogadására és ezzel az elért eredmények veszélyeztetésére mutat rá. A hat alapító ország nagyjából azonos gazdasági és jövedelmi szinten állt, politikai-társadalmi szerkezetük hasonló volt, érettek voltak a fokozatos integrációra. Azután felvettek országokat, melyekben az egy főre jutó GDP 4000 dollár volt, szemben a régi tagországok 29 000 dollárjával. Olyan államokat, melyek kultúrája és politikai rendje évszázadokon át különbözött az alapítókétól. Ez ellehetetleníti a mély integrációt. Vannak érdekeltségek, közöttük a befolyásos korporációk, valamint a mélyebb integrációt ellenző országok, köztük Nagy-Britannia, melyek mind a további terjeszkedést, például a gyökeresen más hagyományokkal rendelkező Törökország és Ukrajna felvételét sürgették. Így került sor a jelöltstátuszt biztosító megállapodásra Törökországgal és a társult ország státuszának felajánlására Ukrajnának. Ez utóbbi hatalmas hiba volt. Elkövetőinek súlyos felelősségük van a polgárháború kirobbanásában és abban, hogy ekkora feszültség támadt Oroszország és az unió között. A túlterjeszkedés létében veszélyezteti az uniót. A járványszerű bevándorlási hullámról pedig az a véleményem, hogy Európának nagyobb önvédelmi reflexszel kellene rendelkeznie. Természetesen létezik humanitárius kötelezettség, de ez nem azonos egy önmagát tragikus helyzetbe hozó Afrika gáttalan átmenekülésének elfogadásával. El kell ismerni a különböző kultúrák egymás mellett létezését,

de Európa elsősorban a hagyományos európai kultúregység terméke volt és fennmaradása is ennek függvénye.

– Most, hogy nyugdíjba megy, mivel foglalja majd el magát?

- Egy-egy téma kutatása az én legnagyobb szórakozásom. De mióta a nyugdíjra készülök, visszatértem az irodalomhoz, ifjúságom nagy szenvedélyéhez. Elsőként elővettem azokat a kedvenceimet, melyeket utoljára 16-18 éves koromban olvastam. Thomas Mannt, a Doktor Faustust, a Varázshegyet, a József és testvéreit, Stefan Zweiget. Számos korábban nem ismert mű is nagy örömet okozott: Orhan Pamuk, Saramago, Vonnegut, Vargas Llosa regényei, vagy a nagy mulasztásom a Híd a Drinán Ivo Andrictól. Los Angeles kulturális élete a verhetetlen New York után feltehetőleg a legjobb. Legfőbb kikapcsolódásunk a zene. Egy-egy operáért felautózunk San Franciscóba, felrepülünk Seattle-be, vagy lehajtunk San Diegóba. Az országon belül sokat utazunk és remek kulturális fesztiválokon veszünk részt. Minden nap úszom és speciális tornagyakorlatokat végzek. Az élet sokszínű és rengeteg örömet okoz.