Talán bizarr párhuzam, de ez jutott eszünkbe, miközben idősebb Tárkányi Bélával beszélgettünk. Hatvanéves, jó karban lévő, nyugodt, módfelett barátságos ember, alig lehet elképzelni róla, hogy bármitől megijed vagy pánikba esik, és ez így is van rendjén. Az ő számára bizonyára a legkacifántosabb helyzet sem több, mint speciál situace, és különben is: klid, klid, klid!
1.
Az asztalon egy piros könyv. Diplomamunka. Idősebb Tárkányi Béláról szól. Idősebb Tárkányi Béla nem felfedező, nem mászta meg a Himaláját, nem nyert olimpiai bajnokságot, nem újította meg a genetika tudományát, és még csak valóságshow-ban sem győzedelmeskedett. Ha úgy vesszük, idősebb Tárkányi Béla az elmúlt ötven esztendőben a becsületesen elvégzett munkáján kívül lényegében egyetlen dolgot csinált: várt. A riasztásra mégpedig. Kicsit árnyaltabban úgy is fogalmazhatnánk, hogy várt ugyan a telefonra, de nem várta azt. Mert ki szeret oda rohanni, ahonnan mások éppenséggel elmenekülnek? Ki szeret tragédiák kellős közepébe csöppenni? Dübörgő, hatalmas erejű tűzzel, megroggyant, összeomlani készülő tetőszerkezetekkel vagy mindent elsöprő árvízzel viaskodni?
Idősebb Tárkányi Béla éppen fél évszázada önkéntes tűzoltó. 1954-ben Dömsödön született, néhány házzal arrébb, mint ahol most lakik. Először 1965-ben, gyerekként kóstolt bele a tűzoltómesterségbe, igaz, akkor még csak az úttörők tűzoltócsapatában. Dömsödön az 1930-as évek óta működik önkéntes tűzoltó-egyesület, amelynek tagjai az úttörők számára is rendszeresen szerveztek tűzoltóversenyeket. A kiskamaszok jó néhány efféle eseményen kipróbálhatták magukat, a szivattyúk, fecskendők, jókora tömlőkígyók környékén. Arrafelé tehát nagy hagyománya van az ilyen erőpróbáknak. Tárkányi Béla számára úttörő tűzoltóként persze csak játék volt ez. Sport. Ügyességi verseny. Sietve összeszerelt csőtekervények, amelyek a Dunából szivattyúzott vízzel spriccelték a célnak kijelölt területet a szigorú zsűri előtt. Vicces, izgalmas kalamajka.
Hanem Tárkányi Béla valamit megérzett akkor a munka valódi izgalmából, szépségéből, a csapatszellemből, bajtársiasságból, noha legbelül pontosan tudta: éles helyzetekben ez már nem gyermekparádé. Belépett később az önkéntesek közé, a gyakorlatban kezdte ízlelgetni mindazt, amit a tűzoltómunkával kapcsolatban korábban csak sejtett. Lehetett volna hivatásos tűzoltó is, de mindmáig maradt önkéntes, és azt mondja, neki ez így éppen megfelel. Szeretett ácsként, később gépkocsivezetőként, majd a mezőgazdaságban dolgozni. Közben ahhoz, hogy végezhesse az önkéntes tűzoltómunkát, számos vizsgát kellett letennie, semmivel sem kevésbé komoly tehát az ő ügyszeretete, mint a hivatásos tűzoltóké, ráadásul a helyi tüzekhez az ő csapata ér oda legelőbb, így a felelőssége sem kisebb, mint ha profiként végezné ezt a munkát.
2.
2000-ben, negyvenöt évesen lett az egyesület parancsnoka. Kinevezését követően egy a szomszédjában történt komoly lakóháztűz után jutott arra a gondolatra, hogy a tisztességben megöregedett IFA tűzoltóautót és az Ausztriában vásárolt kisebb párját nem a polgármesteri hivatal vagy a termelőszövetkezet egyik tanyáján kellene tárolni, hanem saját kertjében. Elhatározta, fűtött garázst épít a járműveknek. Csekély segítségből, fiával, ifjabb Tárkányi Bélával és az egyesület tagjaival küszködte össze a jókora épületet, de így legalább baj esetén már nem kellett keresztülloholnia a falun a két szerkocsiért. Amelyeket a mai napig javarészt baráti segítségekkel tart karban.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Mert a pénz persze mindig kevés. És nemcsak autóra, felszerelésre is. Egy tűzálló csizma, ruha, kabát körülbelül háromszázezer forint, így a dömsödieknek mindösszesen hat öltözékük van, noha az önkéntesek száma huszonnégy. És akkor még nem beszéltünk a hőn áhított és műszaki mentéseknél szinte elengedhetetlen, ekképp tehát nagyon hiányzó feszítővágóról, amely úgy kétmillió körül kapható.
Az elmúlt évtizedekben oltottak tüzet a helyi téeszben, a Csepel Autógyár területén, oltottak égő lakóházat, nádast, nagy értékű mezőgazdasági munkagépet, lángoló méhkaptárakat. Riasztották őket felrobbant bojlerek és gázpalackok, valamint villámcsapás miatt, mentettek árokba borult gépjárművet, Dunába esett autót és autóban szállított, hófúvásban rekedt, frissen műtött embert. Munkája során először 2004-ben találkozott a halállal. A közeli utcában egy gázömlés robbantotta be a kályhát, pillanatokon belül fáklyaként lobogott a ház, a tűzben pedig bent volt egy anya és fia.
Tárkányi Béla vállalva az életveszélyt, légzőkészülék nélkül ugrott be az ablakon, egyikük kezét még meg is tudta ragadni, de a dübörgő tűzben és a fojtó füstben elfogyott a levegője. Úgy érezte magát akkor, mint a hegymászó, aki a józan eszére hallgatva a cél előtt néhány méterrel kénytelen visszafordulni. Néha még ma is eszébe jut a kéz, amely lassan kicsúszik az övéből.
Fura esetek is adódtak. Egyszer csöngött a telefon, izgatott hang kérte, azonnal jöjjön, mert a disznó beleesett az ól alatt lévő emésztőgödörbe. Mit csináljak én vele, kérdezte Tárkányi. Hogyhogy mit, mégiscsak maga a tűzoltó, mondta magától értetődően a malac gazdája, és ha meggondoljuk, nem is tévedett. Mert ilyen a tűzoltó: előtte nincs különbség baj és baj, szegény és gazdag, fára menekült úri macska és emésztőbe zuhant büdös disznó között. Tárkányi Béla persze segített, miként akkor is, amikor öklömnyi megvadult darazsakat kellett kikergetni egy nyaraló padlásteréből.
És akkor is, amikor egyszer egy család egyik tagja esett a – szerencsére sekély – kútba, következő héten, fura módon a másik tagja. És akkor is rohant, amikor egy életunt sofőr belehajtott a Dunába. Csakhogy az autója pontosan arra a víz alatti dombra esett, amelyre régen a gőzhajók ürítették a fűtéskor keletkezett salakot…
És még az is megesett, hogy egy gyakorlat közben, annak helyszínétől néhány száz méterre gyulladt ki egy ház, a nézők egy része pedig azt hitte, annak oltása is a gyakorlat része. Komikus helyzetek, akár Hrabal-novellák is lehetnének, mondanánk, de nem mondjuk, mert eszünk ágában sincs viccelni mindezzel. Tudjuk: ebben a munkában nincsenek komikus helyzetek. Veszély van, sietség, koncentrált figyelem.
3.
Böngésszük a fiatal hölgy diplomamunkáját. Ezt olvassuk: „Dolgozatom megírásában több szempont is közrejátszott. A leginkább az volt rám hatással, hogy apukám önkéntesként csatlakozott az egyesülethez egy évvel ezelőtt. Kis település lévén az egyesületet sokan ismerik. Feladataik sokrétűek, mert nemcsak a tűzoltásban vesznek részt, hanem a műszaki és egyéb mentésekben is egyaránt. Az egyesület tagjait nem hivatásos tűzoltók teszik ki, hanem olyan hétköznapi emberek, akik a falu sorsát szívügyüknek érzik. A mai világban nagyon fontos, hogy ezek az emberek így össze tudtak fogni egy jó cél elérése érdekében.”
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Lapozunk előre, lapozunk hátra, keressük a szenzációt, de nem találjuk. Olvasunk a különféle káresetekről, Dömsöd testvérvárosába, a németországi Knüllwaldba és az erdélyi Gyergyócsomafalva önkéntes tűzoltóinál tett baráti látogatásról, olvasunk egy írást az 1960–70-es évekből, amikor még női önkéntes tűzoltócsapat is működött Dömsödön, és olvasunk elismerő sorokat idősebb Tárkányi Béláról. 2006-ban Dömsödért Emlékérmet kapott, és mert a negyedszázada alakult helyi polgárőrségnek is alapító (és igencsak aktív) tagja, két éve Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával is kitüntették.
Most pedig rövidesen, képviselői javaslatra megkapja Dömsöd díszpolgára címet. Kérdezzük, ki vigyáz az emberekre, amikor szabadságon van, de ezt sem igen érti. Mosolyogva mondja: tavaly mindösszesen öt napon jelezte, hogy pihen, nem riasztható. Kérdezzük aztán őt az önkéntes tűzoltók közösségi életéről, óvatosan a bálokat is megemlítjük, miközben felrémlik előttünk Milos Forman örökbecsű filmje, a Tűz van, babám!
Az önkéntes tűzoltók közösségi helyiségét is Tárkányiék alagsorában alakították ki, le is ballagunk oda. Egy vitrinben láthatók a különféle versenyeken nyert érmek, serlegek, valamint az a cirádás régi tűzoltósisak is, amely még az első önkéntes tűzoltóparancsnok fején díszelgett a múlt század harmincas éveiben is. Az önkéntesek egyre kevesebben vannak, ritkán jönnek össze, de évente egyszer az évzárón biztosan. Olyankor birkagulyást főznek, legendásan finomat. Ki fogják találni: éget, mint a tűz.
