galéria megtekintése

Hatalmas fideszes baki a „szocialista” brókerbotrány

15 komment

NOL

Hatalmasat hibázott a Fidesz Buda-Cash-ügyben. Rogán Antal és Varga Mihály a múlt héten „újabb szocialista brókerbotrányról” beszélt, és megpróbálta összefüggésbe hozni a Buda-Cash-t és a Globex-botrányt, aminek alapja az utóbbi ügyben érintett Gyarmati János felemlegetése volt. A Fidesz csak azt nem vette észre, hogy Gyarmati Jánosból minimum kettő van.

Rogán Antal és Varga Mihály megpróbálta összemosni a Buda-Cash-botrányt a kilencvenes évek hírhedt csalásával, a Globex-üggyel. Nem sikerült. A Népszabadság már a múlt héten megírta, pénteken pedig az Index is feldobta, hogy összekevertek két Gyarmati Jánost, akiknek semmi közük egymáshoz.

Teknős Miklós / Népszabadság

Múlt csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy a Buda-Cash-ügy "újabb szocialista brókerbotrány", és Rogán név szerint is megtámadta a cég egykori érintettjeit, köztük Gyarmati Jánost. Rogán érdekesnek nevezte, hogy "hosszú ideig lehetett a Buda-Cash vezérigazgatója az a Gyarmati János, aki korábban a Globex-ügy gyanúsítottja volt." Másnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 Mokka című műsorában szintén Gyarmatit támadta. Varga szerint "furcsa módon ugyanazok az emberek kerülnek elő az ügyben, akik korábban már eltüntettek pénzt, köztük közpénzeket is a nyilvánosság elől". Majd példaként említette "a Globex volt vezetőjét, Gyarmati Jánost, a Buda-Cash korábbi vezérigazgatóját". "Aki a Globexszel valaha is kapcsolatba került, kérdéses, mennyire ért szakmailag ahhoz a tevékenységhez, amit folytat" – jelentette ki Varga.

 

Csak névrokonság

Az Index kiderítette, hogy Rogán Antal és Varga Mihály összekevertek két Gyarmati Jánost. A Globex-ügy érintettje a portálnak elmondta, semmi köze a Buda-Cash-hez, csak névrokonságról van szó. A céginfó adataiból ki is derül, hogy a globexes Gyarmatinak más a születési dátuma, adóazonosítója, anyja neve, mint a Buda-Cash egykori vezérigazgatójának. A globexes Gyarmati azt is mondta, hogy Varga Mihály kijelentésével ellentétben soha nem volt a Globex vezetője. Úgy keveredett az ügybe, hogy az ingatlanforgalmazó cége üzletelt a Globexszel, és "közreműködött értékpapírok visszadátumozásában". Emiatt lett gyanúsított, de mivel vallomást tett és együttműködött a hatóságokkal, őt még pénzbírságra sem ítélték.

A buda-cashes Gyarmatit az Index nem érte el, de ügyvédje, Bánáti János megerősítette, ő is szembesült már azzal, hogy a két Gyarmati János nem ugyanaz. Bánáti, aki a Globex-ügy másodrendű vádlottját, Vajda Lászlót védte annak idején, nem kívánta minősíteni a fideszesek tévedését.

Varga is a sajtóból értesült

Az Index a Fideszt is megkereste, a frakció sajtóosztályától azt a rövid választ kapták, hogy "Gyarmati János esetében lehet, hogy névazonosságról van szó, azonban az általunk megnevezett Gyarmati János sem makulátlan a brókerbotrányban." A Fidesz egy dokumentumot is csatolt, amely szerint a buda-cashes Gyarmatit 2002-ben megbírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A Szász Károly elnök által aláírt határozat szerint Gyarmati megsértette a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Ezért egymillió forintra büntette a PSZÁF. Ezúttal valóban a buda-cashes Gyarmati bírságáról van szó.

A Fidesz visszavág

A Fidesz péntek délután egy lapunkhoz is eljuttatott közleményben reagált az ügyre.

Ma megjelent, Hatalmas fideszes baki a „szocialista brókerbotrány” című cikkükkel kapcsolatban felhívjuk a figyelmüket arra, hogy ez az ügy nem Gyarmati János személye miatt szocialista brókerbotrány, hanem azért, mert a Buda-Cash korábbi felügyelőbizottsági elnöke, Antali Károly a Bajnai-kormány kormánybiztosa és miniszteri kabinetfőnöke volt.

Ezen kívül a Buda-Cash-ügy azért szocialista brókerbotrány, mert a keményen dolgozó kisemberek pénzének eltüntetését a szocialisták törvénymódosításai tették lehetővé, és Bajnai Gordon szocialista kormánya láthatóan megbízott a Buda-Cash vezetőiben. Érdekes, hogy azt a Gyarmati Jánost próbálják menteni, aki korábban is büntetve volt, hiszen megsértette a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket - ezért a PSZÁF egymillió forintos büntetést rótt ki rá - illetve, aki 100 milliárd forint eltüntetésében vett részt – hangzik a közlemény, amelyet a Fidesz-frakció sajtóosztályától kaptunk.

Varga Mihály nevében az NGM sajtó és kommunikációs titkársága válaszolt, amelyben hosszan leírták, hogy a minisztérium mit tett a Buda-Cash-ügyben. Megjegyezték, hogy "a kormány felelősséggel" és az "az érintettek problémái iránti érzékenységgel járt el a botrány következményeinek felszámolásában". A Gyarmati Jánost érintő kérdésre ennyit válaszoltak: Számos honlapon, újságban, hírműsorban tényként kezelték, hogy a Buda-Cash ügyben érintett Gyarmati János azonos a korábbi Globex-botrány egyik gyanúsítottjával. Varga Mihály is a sajtóból értesült erről az információról. A portál megjegyzi, hogy a két Gyarmati összemosása a google-ös keresés alapján először egy február 24-i blogbejegyzés fórumos hozzászólásainál került elő. Egy névtelen hozzászóló írta le először a gyanúját, hogy a buda-cashes és a globexes Gyarmati János ugyanaz. Ez két nappal Rogán sajtótájékoztatója előtt történt.

A Globex-ügy

A vád szerint az 1990-es évek második felében a cég több mint hatmilliárd forintos kárt okozott sok száz kisbefektetőnek és önkormányzatoknak. A Globex aránytalanul magas hozamok ígéretével csábított magához befektetőket, akik nem mérték fel a befektetés kockázatait. A bíróság 2010-ben sikkasztás miatt Vellai Györgyikét, a Globex-ügy elsőrendű vádlottját hat év börtönbüntetésre ítélte. A másik globexes vezető, Vajda László bűnsegédként követte el a cselekményeket, őt négy évre büntették.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.