galéria megtekintése

Népbutítás a köztévé híradója

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 06. számában
jelent meg.


Sándor Tünde
Népszabadság

Népbutítás, az értékes műsorok eltüntetése, üresjáratok és fölöslegesen sok csatorna – címszavakban így vélekedik a jelenlegi közszolgálati televíziózásról Horváth Ádám volt tévéelnök, aki nem véletlenül mondott le két évtizede az MTV-elnöki posztjáról.

Éppen húsz éve volt az MTV elnöke. Mi maradt az ön által vezetett közszolgálati televízióból?

- Őszintén szólva semmi.

Ezek szerint nézi a műsorokat.

- Elvétve csak, mert az engem érdeklő nemes tartalmak, vagyis a tévéjátékok, a zenei műsorok, az opera- és színházi közvetítések eltűntek, az M3 csatornán ismételt műsorokat meg minek nézzem, láttam azokat a maguk idejében.

 

Hamarosan nem kettő meg három, hanem már négy csatornája lesz az MTVA-nak, március 15-én elstartol a sportcsatorna is, és átalakul az M1 és az M2 műsorstruktúrája. Mit kezdett volna, avagy mit kezdene ekkora lehetőséggel tévéelnökként?

- Azonnal lemondanék. Mármint két csatornáról. Teljesen felesleges négyet működtetni, és ha a nézettségi adatokra vetünk egy pillantást, abból látszik, hogy nemcsak szerintem, hanem a régóta távol maradó nézők szerint is kár ennyi közpénzből finanszírozott csatornára költeni.

„Nem voltam hajlandó a közszolgálati televíziót alárendelni a politikának"
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ma már rengeteg konkurense van az MTV-nek, és nemcsak a kereskedelmi televíziók, hanem az internet is, ahonnan könnyen, gyorsan, bármikor tájékozódhatnak a nézők, sőt filmeket tölthetnek le ingyen. Vagyis ma már egyik híradó sem tud annyi nézőt a képernyő elé csalogatni, mint a húsz-huszonöt évvel ezelőtti híradók.

- A magyar híradózással általánosságban is baj van, mert hírként tálalnak rengeteg olyan dolgot, ami nem az, még attól sem, hogy úgy teszünk, mintha az lenne. Hír az, ami közérdekű. Az RTL híradójának az első fele bulvár, a második felében van csak a belpolitika és a közérdekű hírek. Ha leülök híradót nézni, nem az autóbalesetekre meg a bűncselekményekre vagyok kíváncsi. Arra régen – nagyon helyesen! – ott volt a Kékfény, miáltal az MTV híradójában nem karambolokkal töltötték ki a szerkesztők az időt. Ehhez képest most az M1 híradója valójában népbutítás, a műsoridőt üresjáratokkal igyekeznek kitölteni. Lejjebb szállították az általános színvonalat, és abban pancsolnak.

Amikor hajdan, a médiatörvény tervezetét olvasva gondolkodási időt sem kérve, azonnal lemondott a tévéelnöki tisztéről, hasonló jövőképet vizionált?

- Igen, valami hasonlót. Nem voltam hajlandó a közszolgálati televíziót egyetlen percre sem alárendelni a politikának. Amikor megtudtam, hogy jönnek a kuratóriumok, és azt, hogy mennyiből és hogyan kell működnie az MTV-nek, egy kockás papíron ki tudtam számolni, hogy tönkre fog menni az intézmény. Minden értelemben. Sajnos nem tévedtem, de nem vagyok boldog attól, hogy igazam lett.

„Hír az, ami közérdekű"
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Mikor járt bent legutóbb az MTV-ben?

- Vendégként két éve hívtak meg minket a Hogy volt? című műsorba a feleségemmel, Csűrös Karolával. Magamtól nem megyek már, nincs ott semmi dolgom, mióta öt éve váratlanul, egy e-mailben megszüntették az Életképek sorozatot, amit én rendeztem. Régi kollégákkal sem tudok ott összefutni, a hangmérnököm, a vágóm meg az Életképek operatőre dolgozik már csak ott. A tévén kívül is van élet, az Életképek és a Szomszédok stábjával is összejárunk.

Áldás és átok is lehet egyben a Szomszédok teleregény az ön szakmai életútján is, hiszen miközben csaknem háromezer különféle műsort, operát, balettet és zenét rendezett televízióra, vezető rendezője volt a Nagy Imréék temetését közvetítő adásnak, évtizedek óta tanít a színművészetin, volt az MTV elnöke is, ez a teleregény az, amivel a legtöbben beazonosítják. Legyen őszinte: nem zavarja?

- Senki sem szereti, ha beskatulyázzák, mert minden skatulya szűkké és elavulttá válik egy idő után. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a sorozatnak a színészek közül többen az országos ismertségüket köszönhetik. Éppen ez, vagyis ennek hiánya az új „közszolgálati” televíziós műsorpolitika egyik nagy hibája, hogy nincsenek saját ötletek, nívós saját műsorok, tévéjátékok, sorozatok. A hatvanas–hetvenes–nyolcvanas években rendszeresen forgattunk tévéjátékokat, legalább százat, és tudatosan kerestünk ezekbe kevéssé befutott és országosan nem ismert vidéki színészeket. Ma színésznek lenni az egyik legnehezebb mesterség Magyarországon. Se tévéjátékok, se rádiós hangjátékok nem készülnek, a tévés szappanoperák amatőröket szerepeltetnek. Miközben az orvosok el tudnak menni, a színészeinknek itthon kell érvényesülniük. A hiteles televíziós személyiségekről nem beszélve. Olyanokra gondolok, mint Veiszer Alinda, aki nekem nagyon hiányzik a köztévéből.

Névjegy

HORVÁTH ÁDÁM  Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas tévérendező, egyetemi tanár, 1994–1995-ben MTV-elnök, a Szomszédok és az 1989-es Nagy Imre-temetés közvetítésének rendezője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.