Választhatta volna Londont, Washingtont vagy éppen Tokiót. Stratmann azonban Budapest mellett döntött, amikor felmerült a lehetősége, hogy egyetemi tanulmányainak és lelkészi tevékenységének helyszíne, a bajor főváros után 2011-től külföldön folytassa a pályafutását. Kelet-Közép-Európa, különösen annak irodalma mindig vonzotta.
A „keleti tűkanyart” az elmúlt négy évben egy pillanatig sem bánta meg. Csodálja, hogy a magyaroknak mennyire sikerült a kommunista rendszerben megőrizni kultúrájukat. A mindennapokban anyanyelvén, valamint angolul és némi magyar konyhanyelvvel jól elboldogul.
Szándékosan nem tanult meg rendesen magyarul. – Ha túlságon elmerülnék a magyar nyelvben, tartok tőle, még több problémát látnék – jegyzi meg.
Lát mást. Például, hogy a magyarok ragaszkodnak a függönyökhöz, míg Németországban, főleg a nagyvárosokban ezek szinte eltűntek, itt, a Kárpát-medencében változatlanul használatosak. Mindenesetre azt tapasztalta, hogy bár nehéz, sok energiát emészt fel, de be lehet jutni a függönyök mögé, ahol egy teljesen más, sokkal emberibb, közvetlenebb világ tárul fel. – A függönyök az emberek között vannak, azt hiszem, ez a történelemből fakad – mondja. Az is lenyűgözi, hogy a közös étkezés mennyire közel hoz egymáshoz vadidegeneket. Érzi, hogy a felgyűlt indulatok, a kibeszéletlen múlt mennyire rontja az emberek közötti viszonyt. Ha tehetné, dél-afrikai mintára létrehozná a Szenvedés könyvtárát. Egy olyan közintézményt, ahol mindenki elmondhatná és rögzíthetné az utókornak, hogy az egymást követő elnyomó, totalitárius rendszerekben milyen igazságtalanság, jogsérelem érte.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A budapesti német ajkú katolikus közösség a Batthyány tér közelében, a Fő utcára nyíló templomot használja. Ezt egykor Boszniából származó, szociális érzetű ferences barátok építették. Őket II. József császár kitette azzal, hogy koldusrendre nincs szükség. Helyettük német földről érkeztek Erzsébet-rendi apácák. Egyikőjük volt az a Maria Klara Angerer, akivel a „kalapos király” állítólag meglehetősen közeli kapcsolatot ápolt.
Stratmann erősen katolikus környezetben nőtt fel, családjában mindenki kézműves-iparos, főleg kovácsmester volt. Eredetileg pszichológiát akart tanulni, de aztán a szociológiára és hittanra váltott. Egy évet Izraelben töltött: dolgozott olyan otthonban, ahol a II. világháború idején zsidókat mentő, a nácik által üldözött, majd Palesztinába emigrált idős és beteg keresztényeket ápoltak – a német katolikus egyház és a nyugatnémet állam támogatásával. Majd egy igazi kibucba vitte a sorsa, ezt Brazíliából bevándorolt zsidók alapították.
Német származása miatt sehol sem kellett magyarázkodnia. Viszont egyszer utolérte a történelem. A libanoni határ közelében, egy idősek otthonában pánik tört ki, mert palesztin gerillák támadtak rá a településre. Borzasztó volt látni, hogy hat a fegyverropogás a bentlakókra, akik hirtelen visszarepültek az időben, és félelmükben a körmükkel kaparták a falat.
Stratmann három évet élt Dél-Afrikában, tanított kizárólag fehér gyerekeknek fenntartott iskolában, de járta a feketék lakta városrészeket, a rosszhírű townshipeket is. Az egyházi elöljáróktól gyakran hallotta, hogy a faji szegregáció ellen nincs mit tenni. Az ír katolikus apácák erre fittyet hánytak, az általuk vezetett lányiskolába befogadtak fekete tanulókat is.
A beszélgetés óhatatlanul a világsajtóban valóságos sztárként kezelt Ferenc pápára terelődik. Stratmann azt mondja, szerinte az argentin származású egyházfő nem lesz reformer abból a szempontból, hogy a Vatikán álláspontja radikálisan megváltozna például az abortusz ügyében. Ferenc azonban paradigmaváltást hajt végre, személyében egy globális gondolkodású, az európai megközelítést a háttérbe szorító pápát láthat a világ, akinek – személyes tapasztalatai alapján – a kiindulópontot a szegénység elleni küzdelem jelenti. S aki irritálja a nyugati világot azzal, hogy folyamatosan ostorozza és perverznek minősíti a XXI. századi kapitalizmust.
Stratmannt a gyülekezet tagjai azért is felettébb kedvelik, mert prédikációiban szívesen beszél nemzetközi politikai témákról. Ukrajnáról vagy éppen Görögország válságáról. A pap szerint a görögök hibát követtek el azzal, hogy belemanőverezték magukat a súlyos pénzügyi függőségbe, de ez nem ok arra, hogy így bánjanak el velük.
Szolidaritását azzal fejezte ki, hogy májusban lízingelt egy olajfát a Peloponnészosz-félsziget egyik farmján. A termésből születő olívaolaj őt illeti majd meg. Az éves bérleti díjból nem fizetik vissza a hiteleket, de az gesztus. Kinyújtott kéz.
Messzire nem kell mennie, hogy a Batthyány téren elesetteket, segítségre szorulókat – hajléktalanokat és újabban menekülteket – lásson. Ismét a kinyújtott kézről beszél, arról, hogy a migránsokat is megilleti egy jobb élet esélye. „Európa alkonyában”, abban, hogy a migráció tönkreteszi az európai civilizációt, nem hisz. Mikor politikusok horrorforgatókönyvekkel riogatják a választóikat, ne felejtsük el, hogy a kontinens arcát a XX. században radikálisan megváltoztató tragédiák, nevezetesen a fasizmus és a kommunizmus, házi, azaz európai gyártásúak voltak.
Szabad embernek mondja magát, mert nem függ a mobiltelefontól.
Egyik prédikációjában a modern kór béklyóinak nevezte a Facebookot meg a különböző kütyüket. S nem azért, mert ellenzi a haladást. Szerinte a virtuális világ függővé teszi az embert. Kedvenc újságjában, a müncheni Süddeutsche Zeitungban olvasta, hogy Németországban a gyerekek legfeljebb harminc percet bírnak ki pötyögés és képernyő nélkül.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Stratmann is használ számítógépet, s van mobiltelefonja. A „béklyót” azonban csak akkor kapcsolja be, ha hosszabb motoros túrára indul. Isten óvjon, de megeshet, hogy a szellemlovasnak világi segítséget kell hívnia.
