galéria megtekintése

A Kliknek „gáz” volt, hogy nem volt gáz

1 komment


Ungár Tamás

Gáz nélkül maradt négy somogyi iskola, mivel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elmaradt a számlafizetéssel. A Klik – talán a lépés visszhangjától tartva – immár hajlandó fizetni, így az E.ON visszakapcsolja a gázt.

Igal, Kaposmérő, Mernye és Tab iskolájában az E.ON csütörtökön elzárta a gázt. Különösen azokat a településeket érintette ez kellemetlenül, ahol az iskola konyháján nyáron is ebédet főznek a szociálisan rászorultaknak, illetve az ovisoknak. A mernyei iskola konyháján például ilyenkor 170 adag ebéd készül (ősztől félezer). Mernyén a csütörtöki ebéd már éthordókba került, amikor az E.ON kikapcsolta a gázt, így senki sem maradt ebéd nélkül. Pénteken sem, mert a mernyeiek számára főző cégnek Kaposváron is van konyhája, és ott főzték meg az ebédet.

A gáz elzárása meglepte Mernye épp Budapesten tárgyaló polgármesterét, Kisfalusi Andrást, aki kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy nem nekik van vitájuk az E.ON-nal, hanem a Kliknek, az iskolát fenntartó központ maradt el a gázszámlával. Ugyanez történt a többi településen is.

Az E.ON pénteken arra készült, hogy újabb négy somogyi iskolában leállítja a gázszolgáltatást. A somogyjádi iskolába 11 órára várták a gázosokat. Addigra az intézmény konyháján épp megfőtt a magyaros karalábéleves és a paprikás sertéspörkölt, tésztával. Itt nyáron 180, ősztől meg 470 ebéd készül. Az éthordójukkal érkező helybéliek értetlenül konstatálták, hogy a jövő héttől veszélybe került az ebédjük.

 

– Úgy látszik, meg kell tanulnom főzni – kesergett a 71 éves Rosta László, aki felesége tavalyi halála óta innen hordja az ebédet. – Elégedett vagyok a menüvel, 600 forintot fizetek érte. Megéri.

Az ebédet az önkormányzat kft.-je főzi, s Pánger Tímea, a cég ügyvezetője azt ígérte, hogy ezután sem lesz ez másképp, csak ha kell, átállnak a villanyra és palackos gázra.

Erre azonban egyelőre nem lesz szükség, a gázosok ugyanis nem jöttek. Bár úgy tudjuk, hogy a Klik időnként minden megyében késésben van a számlák kifizetésével, ennek ellenére sikerült megegyeznie a gázszolgáltatóval. Egy rövid levélben reagáltak megkeresésünkre. Az írás így szól: „A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke annak érdekében, hogy a kialakult helyzet rendeződjön, tárgyalt az E.ON vezérigazgató-helyettesével és megegyeztek a kifizetések ütemezéséről. A tárgyalás eredményes volt.”

Paprikás sertéspörkölt tésztával, a tegnapi ebéd Somogyjádon
Paprikás sertéspörkölt tésztával, a tegnapi ebéd Somogyjádon
A szerző felvétele

Az E.ON szóvivője, Egyházi Nikoletta megerősítette az előbbieket, és hozzátette, hogy a gáz lezárása nem folytatódik, s ahol megtörtént, ott újraindítják a szolgáltatást. Annyit még a szóvivő elárult, hogy a somogyi iskolák számlaelmaradása nem volt nagyobb más megyék intézményeinél. Azért ott kezdték a lezárást, mert valahol el kell kezdeni, s mert ott megvoltak ehhez a feltételek. S azért most kezdték, mert a tanévnyitó után sokkal több kellemetlenséget okozott volna a gáz kikapcsolása.

Azt viszont továbbra se tudjuk, hogy miképp képződött a Klik adóssága. Abból-e, hogy nem a tervezett pénzből gazdálkodik a fenntartó, vagy abból, hogy a terv nem volt reális? Ezek az adatok – persze – bíróságon kikényszeríthetők, ám ehhez évek kellhetnek.

Amúgy megkérdeztük több érintett falu polgármesterét, hogy korábban, amikor nem a Klik, hanem az önkormányzat volt az iskola fenntartója, volt-e példa a gáz kikapcsolására. Valamennyien azt felelték, hogy: nem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.